Tehát, ott hagytam abba, hogy "Mára ennyit, nektek kellemes hétvégét, mindenkitől várom a beszámolókat az elmúlt időszak történéseiről. Vagy csak annyit, hogy minden rendben van vele és jól van...", laptop lecsuk, indulás fürdeni. Igen, 11 után jutottam oda, mert miután hazaértem a vacsorából, inkább a blogot írtam, hogy legyen mit olvasni a munkában a kávé mellett, vagy a pici gyermeket etetve, esetleg a reggeli mellé vagy épp a buszon/vonaton ücsörögve. Kis túlzással fel is soroltam az összes olvasót... :D

Szóval csap megnyit, ruha le (nem, nincs kép, nem akarom, hogy bárki is kiköpje a tejet/kávét/rántottát...), én a zuhanykabinba be. Lazulás, folyik a forró víz a hátamra, épp gondolkodom, mit énekeljek, amikor egyszer csak teljes sötétség. Hirtelen nem is tudtam, hogy mi van. Aztán felfigyeltem a csendre -> nem csak a fény ment el, hanem a hang is, hiszen a ventillátor hangját sem hallani. A víz megy, továbbra is érzem a hátamon, szóval nem haltam meg. Mi a fene történt? És akkor eszembe jutott. Kaptam én valami levelet még hétfőn vagy kedden. Hogy karbantartás miatt áramszünet lesz ebben a házban. És hirtelen be is ugrott az időpont, egészen pontosan... Február 4. este 23:00-tól másnap hajnal 4-ig. Basszus... Én meg ott állok a fürdőben a teljes sötétségben, egy olyan lakásban, amiben 24 órát sem töltöttem még el. Otthon ez nem lett volna akkora gond, ott már rutinból közlekedik az ember, de itt?

Víz elzár, hisz még a tusit sem találom így meg, az ajtót megpróbálom elhúzni, és próbálok a törcsiért nyúlni. Nagy nehezen megvan. Ki kéne lépni (mekkora lehet a küszöb?), papucsot megtalálni, kilincset kitapogatni. Kicsit meg kéne törölközni, nem biztos, hogy a fa padló annyira szeretné, ha eláztatnám. A fürdő ajtaján túl kicsit világosabb van. Mitől? Áhá, a csodás kandalló ad egy kis fényt, szuper. Itt azért már megkönnyebbültem, megtaláltam a mobilomat, és végre hasznát tudtam venni a zseblámpa funkciónak. Így már meg tudtam mosni a fogam, és egy kis trükkel elég fényt csináltam hozzá, hogy a fürdést is megoldjam... Aztán emlékezetből megpróbáltam az összes olyan kapcsolót lekapcsolni, amit felkapcsolhattam, nem szerettem volna arra riadni, hogy hirtelen mindenhol minden világít.

Az éjszakám nagyon nem sikerült jól. Szerintem a szar savas víz miatt, ami abszolút nem oltja a szomjat, pedig arra lett volna szükségem éjszaka. Délelőtt training, délben meg találkoztam egy magyar ismerőssel, akivel még együtt jártunk egyetemre. Nevezzük Bélának, mondjuk azért, mert így hívják. (Úgy tűnik ez az egyik név, ami végigkíséri az életemet.) Béla még 2-3 hétig marad, költözik Londonba, amit Vancouverhez képest 3-4 lépésnek tart visszafelé. Azért ez elég kemény állítás. Ő nagyon szeret itt élni, azt mondta, a város teljesen megváltozik majd tavasztól, és értelmet nyert a "Beautiful British Columbia" szlogen a rendszámtáblákról. Sok érdekes dolgot mesélt, és meg is hívott egy kávéra, illetve egy Chicken Pot Pie-ra a Small Victory nevű helyen. Finom volt, a hely is jó. Mondjuk, ilyennel sem találkoztam még... Sorban álltunk, kértük a kaját, és kérdezték, hogy elvisszük-e. Mondtuk, hogy inkább itt ennénk. Aszalt foglaltunk-e, jött a kérdés. Hát nem. Az baj, mert nincs szabad asztal, a pultnál (végig volt a helyiség hosszában) nem lehet enni a Covid miatt. Béla nézelődik, mögöttünk szép sor, de őt ez egyáltalán nem zavarja. A pultnál lévő hapsi mondja, hogy szerinte kb. 20 perc múlva lesz asztal, ha gondoljuk, addig melegen tartják a kaját, és értesítenek, ha felszabadul egy asztal. Béla megadja a számát, kávékat megkapjuk, kicsit sétálunk, és 4-5 perc után már hívtak is, hogy mehetünk, van asztal. Azért ez elég vásárlóközpontú! Sok mindenről beszéltünk, szóba kerültek olyanok, mint a jogosítvány, hogy miért nincs 14. emelet (valóban amiatt, amit a kommentek között írtam, a kínai 4-es ejtése miatt, ami nagyon hasonlít a "halál", "meghalni" szavakra), hogy merre vannak jó helyek, stb. Kiderült, hogy a Cactus Cafe Club az egyike azoknak a helyeknek, amiket breastaurant-nak is neveznek, ami mondjuk megmagyaráz egyet, s mást.

Utána vissza a gép elé, majd 3-kor elindultam olyan helyet keresni, ahol tudok nyomtatni, illetve onnan a vámkezelési irodához, ami tőlem alapból kb. 30 perces séta. (És nem nem esik útba olyan hely, ahol nyomtatni is tudnék, 4-kor pedig zárnak...) Azért megkérdeztem a recepción lévő srácot, hogy esetleg van-e rá mód... És volt! Tök rendes volt, kinyomtatta, így kezdhettem is a bandukolást. Maga a procedúra kb. 3 perc volt, csináltak egy fénymásolatot, és miután elmondtam, hogy se fegyvert, se járműt nem hoztam be, de még csak alkohol sincs a csomagokban, kaptam egy pecsétet és egy szevaszt. 4-re vissza is értem, el is fáradtam, de ülni kellett a gép elé, mert azért ezen a délutánon sokat nem haladtam.. Fél 8-kor végeztem azzal, amit mára elterveztem, utána még elszaladtam a boltba, hogy legyen itthon normális víz. (Jó, vettem mást is.)

Nagyjából ennyi. Most meg már elég éhes vagyok, a Small Victory óta nem ettem, az meg egyébként sem volt túl nagy adag... De így lassan fél 10-kor már nem sok kedvem van főzni, a Chow Mein-t, amit vettem (gyömbéres marhahússal) meg már túlzásnak érzem ilyen későn. Szóval nem tudom, mi lesz. Lehet elmegyek egy kicsit körülnézni, hátha valahol lehet pizza szeletet kapni.

ps.: Továbbra is várom a beszámolókat! Aki nem ír semmit, azt úgy veszem, hogy nem is olvas... :(