Nos, akkor az elmúlt pár nap történéseiről, ha már a csúnya FB elvesztette a tegnapi bejegyzésemet...

Csütörtökön volt az utolsó hazai Canucks meccs. Azt hiszem, a fiúk nem kapták meg a memo-t, hogy ott vagyok, az utolsó harmadnak 0-2-vel mentek neki a Los Angeles Kings ellen. Öt meccsen voltam kint, ez azt jelenti, hogy hat különböző csapatot láttam, és közülük a Kings az egyetlen, amelyik ott lesz a rájátszásban. A Vegast játék alapján jobbnak éreztem egyébként. Na mindegy, a lényeg, hogy a harmadik harmadra valószínűleg valaki leadta a drótot a srácoknak, hogy igenis ott vagyok a lelátón, így nagyon belehúztak és domináns játékkal 4 és fél perccel a vége előtt egyenlítettek. Jöhetett a hosszabbítás, aminek még úgy is volt egy extra izgalomfaktora, extra feszültsége, hogy igazából nem osztott, nem szorzott, ki nyer. Ennek ellenére megint szinte felrobbanta csarnok, amikor fél perccel a vége előtt begyömöszölték a győztes gólt. Mivel utolsó hazai meccs volt, ezért egy csomó meglepetéssel készültek a szervezők, pólókat dobáltak/lőttek ki a lelátóra, a plafonról ejtőernyővel ajándékokat szórtak, amikben koncertjegyek, pólók, és egyéb apróságok voltak, illetve pár szezonbérletet is elajándékoztak. A végén pedig volt egy-két beszéd is, illetve minden játékos kiadta az ütőjét. Érdekes volt látni, hogy itt is képesek szinte összeverekedni emberek egy-egy ütőért...

Ami a pénteket illeti, este hét után jöttem el az irodából... Azért ez nem normális. Oké, az igazsághoz hozzátartozik, hogy 4-kor volt egy 70 perces sakk foglalkozásom, amire befizettem, de akkor is. Utána, negyed hatkor még úgy voltam vele, hogy megnézek egy apróságot a kódban, erre 7 utánig azzal szenvedtem. És nem, nem túl lélekemelő ilyen sokáig bent maradni egy pénteken, pláne április 29-én... Kifelé menet nem láttam senkit sem az irodában.

A munkával kapcsolatos hír még, hogy jövő héttől három srác szakmai gyakorlatra jön a mi csapatunkba. Ez különösebben nem érdekelne, hadd jöjjenek, de a managerem megkért, hogy legyek az egyiknek a mentora. A pozíciómból adódóan meg elég hülyén nézett volna ki, ha passzoltam volna a lehetőséget, bár őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit mondok majd Owennek. (Nem, nem Michael Owen. És nem, nem Owen Wilson. És nem nem Mark Owen - ne kérdezzétek, miért emlékszem, erre a névre, és nagyon kíváncsi vagyok, hány olvasó tudja, ki ő.) Mindegy, majd lesz valahogy, 12 vagy 16 hetet lesz itt, nem emlékszem, mennyi pontosan.

Ma Amanda elhívott egy brunchra. Beteg volt egész héten, szóval nagyon ki akart már mozdulni otthonról, és pontosan tudja, hogy kb. semmi programom, így nehéz lett volna kifogást találnom. Mondjuk, nem is akartam, mert a Jam Caféról, ahova menni szándékoztunk, elég jókat hallottam. Aztán, 12:10-kor, mire odaértünk, láttuk, hogy vagy egy jó 20m-es sor. Szerencsére ő sem gondolta, hogy ezt ki kéne várnunk... Két üzlettel arrébb volt egy másik hely, nem tudom a nevét, de benézve az ablakon elég jónak tűnt. Nekik sem volt asztaluk, de felvettek a várólistára, mondták, hogy 15-30 perc múlva írnak, nagyjából akkorra várható, hogy lesz hely. Addig kicsit sétáltunk Chinatownban, és megpróbált rábeszélni, hogy együnk inkább dim sum-ot, ami valamiféle kínai brunch. Ellenálltam, valahogy nem éreztem úgy, hogy most szeretnék kockáztatni. Úgy voltam vele, hogy a másik hely elég tuti ahhoz, hogy egyek egy túlárazott rántottát vagy lecsót, mindenesetre valami olyat, miről tudom, hogy micsoda. Ehhez képest...

Ehhez képest, amikor visszaértünk, odakísértek a pulthoz, ott volt ugyanis két szabad hely. Asztalnak jobban örültem volna... QR kódos menü (ehh), nézem a lehetőségeket, és kb. semmit nem ismerek. Az lenne a tippem, hogy francia konyha volt. Volt egy-kettő, ami szimpatikus volt, így végül Shakshuka-t kértem, ami "Roast red pepper stew, baked eggs, French lentils, pistachios & barberry salad, fried halloumi, tahini dressing, pita chips". Nagyon meglepődtem, amikor kanalat is hoztak... Kértem mellé egy lattét, ami nem biztos, hogy jó ötlet volt, hiszen a kávé újratöltős volt... Szóval a végén kértem kávét is, amit viszont nem töltettem újra. Okos... Maga az étel viszont nagyon jó volt, abszolút pozitív csalódás, simán megérte az árát.

Délután pedig elmentünk falat mászni. Kicsit megcsúsztunk az idővel, így először használtam az Evo-t, ami az itteni közösségi autós szolgáltatás. Teljesen jó volt, végül azzal jöttem haza is, olcsóbb, mint az Uber. A falmászásért Leonak köszönhetően nem kellett fizetnem, ő klubtag, én pedig először voltam, így a kedvezmény. Jó móka volt, bár most nem érzem a karomat... Volt egy kis gikszer is. Betettem az öltözőbe a cuccomat, és az öltözőszekrényen, amit választottam (9-es), volt egy lakat. Olyan, aminek a zárja a széfekére hajaz. Szuper gondoltam, nincs mindegyiken, így benne hagyhatom minden értékemet. Lenyomtam a lakatot,  hogy beállítsam a zárkombinációt. Hát... Kiderült, hogy ez nem olyan, amilyet ismerek... Szóval valaki más lakatát használtam (aki nyilván nincs ott, hisz akkor ő használta volna), amit immár nem tudok kinyitni, és mindenem a szekrényben van. Lakáskulcs, telefon, igazolványok... Jeleztem a problémát, ami nyilván pár derült percet okozott, de azt hiszem, nem én voltam az első ilyen barom, mert elég gyorsan hozták a megfelelő szerszámot, és levágták a lakatot. Úgy voltak vele, hogy nem kellett volna ott hagyni. (Ezek után gondolhatjátok, mennyire éreztem magam magabiztosnak, pláne, hogy életemben másodjára voltam falat mászni, az első még egyetem alatt történt, ami nem tegnap volt...)

Hát, nagyjából ennyi az elmúlt pár nap történése. Kedden ismét Kanada-Anglia, csütörtökön Doctor Strange, szóval lesz egy-két program jövő hétre is. Ma még talán belefér egy ital, de egyébként meg jó lenne kialudni magam.

Ja, el ne felejtsem, megvannak az első magyarországi látogatók, ezúton is gratulálok Juditnak és Ricsinek, remélem jól fogják magukat érezni. Érkezésükre június végén, kelet felől számítok. Bárki, aki nekem szeretne kedveskedni, nekik adja az ajándékot, biztosan szívesen kihozzák, úgy hallottam, úgy sincs mivel megtölteniük a két bőröndöt...

És mivel új hónap, várom mindenkitől a beszámolókat. Igen, mindenkitől...