Verba volant, scripta manent

Nem érheti szó a ház elejét, én megpróbáltam. Két negronit is ittam, sőt, Bence még intézett nekem valami italt, amit majd nyáron fognak árulni, hűsítő gyanánt, valami citrusos cucc. Kicsit olyan volt, mint egy jégkása, nem rossz, de $17-ért nem valószínű, hogy én sokat vennék majd belőle. Mindenesetre, nem vagyok benne biztos, hogy a módszer túl hatásos lenne, továbbra sem érzem, hogy ellenállhatatlanul törnének fel belőlem az ihletett szavak. Bár ki tudja, lehet, hogy a nagy költőinknek/íróinknak is többször meg kellett ehhez jelenniük a “hivatalban”. Mondjuk, az is lehet, hogy közvetlenül a ital fogyasztása közben vagy után kellett volna billentyűzetet ragadnom…

Amúgy kellemes este volt. Szokás szerint váltottunk pár szót Bencével magyarul, és ilyenkor néha megjelenik Julia is, mondván, hogy szerinte tök érdekes hallgatni bennünket magyarul beszélni. Ekkor persze mindig megakad a dolog, mert nem tudsz úgy természetesen beszélni, hogy valaki közben ezt figyeli… Most kérte, hogy tanítsunk neki káromkodásokat. (Miért mindenki ezzel kezdi??) Mivel tudjátok, hogy legalább olyan távol áll tőlem a káromkodás, mint az ital, így inkább átadtam a terepet Bencének. Kifejezetten vicces volt utána folyamatosan, minden ok nélkül azt hallani a pult mögül, hogy “Baszd meg!”. Aztán azért tettem egy kis kiegészítést, ugyanis Bence ezt úgy adta el, mint a “Fuck it” megfelelője, de valójában azért ez egy kicsit agresszívabb annál, annak inkább a “Bassza meg” a megfelelője. Hiába, ott segítek, ahol tudok.

A mai nap elég nyugis volt. Délben kezdődött valami meccs, ami után egyesek még sírtak is örömükben. Futball… Amúgy egész más úgy nézni a meccseket, hogy az én csapatom nem érintett, sokkal nyugisabb. És néha kifejezetten szórakoztató nézni mások agóniáját. Ugyanakkor persze így nem is okoz akkora eufóriát a vége.

Kora este egy jó kis séta a parton. Most nem volt olyan kellemes idő, az ég felhős, és a szél is fújt, ezért arra számítottam, hogy a parkok kihaltak lesznek. Hát, nem. Ugyanúgy sütögetés, labdázás, piknikezés. Gondoltam, hogy levideózom, ahogy páran spikeball-t játszanak, de nem voltak túl ügyesek (talán a szél miatt), és én csak minőségi tartalmat osztok meg, ugye. Majd legközelebb. A nap slágere a You Can Call Me Al volt, nem tudom, miért, de valahogy eszembe jutott, és végül is tök jól ment a hangulatomhoz. Hát, most már ezt is tudjátok. Bár gondolom a többség nem is emlékszik rá, hogy volt egy ilyen sláger.

Holnap mennem kell Amandának segíteni, ugyanis költözik. Mint mindenki, aki már látott személyesen, tudja, hogy a testem gyakorlatilag arra lett tervezve hogy súlyos bútorokat mozgasson A pontból B pontba… Kevin és Owen is be lett hálózva, de jó lenne még erősítés.

Ma még SC, Bencének és Daninek holnap lesz az utolsó napja, én meg a költöztetés miatt akkor nem biztos, hogy meg tudok jelenni, szóval jobb biztosra menni. Mindketten nagyon kedvesek voltak velem, mióta itt vagyok.

Nem nagyon említettem, de ez a hét meglehetősen stresszesnek ígérkezett, és -spolier-, nem hiába tartottam kicsit tőle. Ezen a héten ugyanis most már én is sorra kerültem, mint "oncall person". Ez nagyjából annyit tesz, hogy nekem most nincs más dolgom, mint azokkal a ticketekkel foglalkozni, amelyeket vagy a felhasználóink vagy pedig automata rendszerek készítettek számunkra. Előbbiek közé jellemzően olyan hiába tartoznak, amelyek a termékeink működésével kapcsolatosak, utóbbiak pedig inkább az architektúrával vannak inkább összefüggésben. Ezen túlmenően, az oncall person az, akinek 0-24-ben elérhetőnek kell lennie és azonnal reagálnia, ha egy sev1 vagy sev2 ticket érkezik. Sev1 besorolást kapnak azok, amelyek a legsürgősebb problémák, amelyeket azonnal meg kell oldani, mert közvetlen és drasztikus hatása van az ügyfelekre/ügymenetre. Ilyen lehet például, amikor lehal az AWS vagy mondjuk a a főoldalon a kereső motor. Mi ilyet nem nagyon kaphatunk, a mi termékeink közül csak egy van ennyire "frontvonalban", szóval bár az elméleti lehetőség ott van, kicsit az esélye a dolognak, és szerencsére még nem volt rá példa. Sev2 azonban jöhet... Ilyenkor az oncall-nak 15 perce van jelezni, hogy dolgozik a problémán, különben a managere lesz értesítve, illetve vannak még különböző időkorlátok, ami alatt ki kell vizsgálni az adott eseményt. Az értesítést egy, a telefonra telepített alkalmazás oldja meg, már a hangja is olyan, hogy az ember rögtön idegállapotba kerül. És, ahogy említettem, most kedd-szerda-csütörtök én vagyok a csapatban oncall.

Már a hétfőről keddre virradó éjszakám sem volt az igazi, volt bennem egy kis drukk, hogy tudom-e kezelni, ha jön valami hirtelen megoldandó feladat. Ja, és még ehhez jött hozzá, hogy délutánra volt tervezve egy "előadásom", ahol az egyik termékünk egyik fontos folyamatának áttervezéséről kellett beszélnem. Ehhez doksi, minden... Szóval nem vártam annyira ezt a keddet... Végül tegnap mindössze 5 órányi mentingem volt, így nem igazán haladtam azokkal a ticketekkel, amikkel kellett volna, de legalább jól lefáradtam fejben... A saját beszámolóm szerintem rendben volt, nem volt ciki, noha nem hiszem, hogy a közeljövőben nekifognánk ennek az átalakításnak, lévén nincs igazán szabad kapacitás. Az egyik ticketbe azért még csak belefogtam 5 előtt, lássák, hogy ezen a fronton is történik valami... Fél 8 után értem haza... Szóval addigra már tényleg eléggé kivoltam. A szokásos hírek után épp kezdtem volna bele valami szórakoztatóba, amikor 22:04-kor meghallom azt a hangot... Odanézek, és igen, a pager alkalmazás a telefonomon. Egy pillanatra eszembe jut, hátha Amanda vagy Kevin szórakozik... De látom, hogy nem. Szuper. A következő másfél órát azzal töltöttem, hogy megpróbáltam rájönni, hogy az egyik alkalmazásunk válaszideje miért nőtt egy határérték fölé. Konkrét választ nem találtam, de bizonyos összefüggéseket igen, ami több, mint a semmi. Eljutottam mindenesetre egy olyan szintre, ahol át tudtam állítani a státuszt, így nem eszkalálódott tovább a feladat. Szóval többek között ezért sem volt tegnap bejegyzés sem itt, sem a FB-on.

A mai nap nem volt ilyen feszkós, és egyelőre még sev2 sem érkezett. Nem bánnám, ha ez így is maradna. Pláne, hogy nem sokára megyek focizni, azt hiszem az olaszok ellen játszunk. Nem örülnék neki, ha meccs közben hallanám meg azt a hangot... Még két nap meló, utána három nap szünet. Jól fog esni...

Nos, akkor az elmúlt pár nap történéseiről, ha már a csúnya FB elvesztette a tegnapi bejegyzésemet...

Csütörtökön volt az utolsó hazai Canucks meccs. Azt hiszem, a fiúk nem kapták meg a memo-t, hogy ott vagyok, az utolsó harmadnak 0-2-vel mentek neki a Los Angeles Kings ellen. Öt meccsen voltam kint, ez azt jelenti, hogy hat különböző csapatot láttam, és közülük a Kings az egyetlen, amelyik ott lesz a rájátszásban. A Vegast játék alapján jobbnak éreztem egyébként. Na mindegy, a lényeg, hogy a harmadik harmadra valószínűleg valaki leadta a drótot a srácoknak, hogy igenis ott vagyok a lelátón, így nagyon belehúztak és domináns játékkal 4 és fél perccel a vége előtt egyenlítettek. Jöhetett a hosszabbítás, aminek még úgy is volt egy extra izgalomfaktora, extra feszültsége, hogy igazából nem osztott, nem szorzott, ki nyer. Ennek ellenére megint szinte felrobbanta csarnok, amikor fél perccel a vége előtt begyömöszölték a győztes gólt. Mivel utolsó hazai meccs volt, ezért egy csomó meglepetéssel készültek a szervezők, pólókat dobáltak/lőttek ki a lelátóra, a plafonról ejtőernyővel ajándékokat szórtak, amikben koncertjegyek, pólók, és egyéb apróságok voltak, illetve pár szezonbérletet is elajándékoztak. A végén pedig volt egy-két beszéd is, illetve minden játékos kiadta az ütőjét. Érdekes volt látni, hogy itt is képesek szinte összeverekedni emberek egy-egy ütőért...

Ami a pénteket illeti, este hét után jöttem el az irodából... Azért ez nem normális. Oké, az igazsághoz hozzátartozik, hogy 4-kor volt egy 70 perces sakk foglalkozásom, amire befizettem, de akkor is. Utána, negyed hatkor még úgy voltam vele, hogy megnézek egy apróságot a kódban, erre 7 utánig azzal szenvedtem. És nem, nem túl lélekemelő ilyen sokáig bent maradni egy pénteken, pláne április 29-én... Kifelé menet nem láttam senkit sem az irodában.

A munkával kapcsolatos hír még, hogy jövő héttől három srác szakmai gyakorlatra jön a mi csapatunkba. Ez különösebben nem érdekelne, hadd jöjjenek, de a managerem megkért, hogy legyek az egyiknek a mentora. A pozíciómból adódóan meg elég hülyén nézett volna ki, ha passzoltam volna a lehetőséget, bár őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit mondok majd Owennek. (Nem, nem Michael Owen. És nem, nem Owen Wilson. És nem nem Mark Owen - ne kérdezzétek, miért emlékszem, erre a névre, és nagyon kíváncsi vagyok, hány olvasó tudja, ki ő.) Mindegy, majd lesz valahogy, 12 vagy 16 hetet lesz itt, nem emlékszem, mennyi pontosan.

Ma Amanda elhívott egy brunchra. Beteg volt egész héten, szóval nagyon ki akart már mozdulni otthonról, és pontosan tudja, hogy kb. semmi programom, így nehéz lett volna kifogást találnom. Mondjuk, nem is akartam, mert a Jam Caféról, ahova menni szándékoztunk, elég jókat hallottam. Aztán, 12:10-kor, mire odaértünk, láttuk, hogy vagy egy jó 20m-es sor. Szerencsére ő sem gondolta, hogy ezt ki kéne várnunk... Két üzlettel arrébb volt egy másik hely, nem tudom a nevét, de benézve az ablakon elég jónak tűnt. Nekik sem volt asztaluk, de felvettek a várólistára, mondták, hogy 15-30 perc múlva írnak, nagyjából akkorra várható, hogy lesz hely. Addig kicsit sétáltunk Chinatownban, és megpróbált rábeszélni, hogy együnk inkább dim sum-ot, ami valamiféle kínai brunch. Ellenálltam, valahogy nem éreztem úgy, hogy most szeretnék kockáztatni. Úgy voltam vele, hogy a másik hely elég tuti ahhoz, hogy egyek egy túlárazott rántottát vagy lecsót, mindenesetre valami olyat, miről tudom, hogy micsoda. Ehhez képest...

Ehhez képest, amikor visszaértünk, odakísértek a pulthoz, ott volt ugyanis két szabad hely. Asztalnak jobban örültem volna... QR kódos menü (ehh), nézem a lehetőségeket, és kb. semmit nem ismerek. Az lenne a tippem, hogy francia konyha volt. Volt egy-kettő, ami szimpatikus volt, így végül Shakshuka-t kértem, ami "Roast red pepper stew, baked eggs, French lentils, pistachios & barberry salad, fried halloumi, tahini dressing, pita chips". Nagyon meglepődtem, amikor kanalat is hoztak... Kértem mellé egy lattét, ami nem biztos, hogy jó ötlet volt, hiszen a kávé újratöltős volt... Szóval a végén kértem kávét is, amit viszont nem töltettem újra. Okos... Maga az étel viszont nagyon jó volt, abszolút pozitív csalódás, simán megérte az árát.

Délután pedig elmentünk falat mászni. Kicsit megcsúsztunk az idővel, így először használtam az Evo-t, ami az itteni közösségi autós szolgáltatás. Teljesen jó volt, végül azzal jöttem haza is, olcsóbb, mint az Uber. A falmászásért Leonak köszönhetően nem kellett fizetnem, ő klubtag, én pedig először voltam, így a kedvezmény. Jó móka volt, bár most nem érzem a karomat... Volt egy kis gikszer is. Betettem az öltözőbe a cuccomat, és az öltözőszekrényen, amit választottam (9-es), volt egy lakat. Olyan, aminek a zárja a széfekére hajaz. Szuper gondoltam, nincs mindegyiken, így benne hagyhatom minden értékemet. Lenyomtam a lakatot,  hogy beállítsam a zárkombinációt. Hát... Kiderült, hogy ez nem olyan, amilyet ismerek... Szóval valaki más lakatát használtam (aki nyilván nincs ott, hisz akkor ő használta volna), amit immár nem tudok kinyitni, és mindenem a szekrényben van. Lakáskulcs, telefon, igazolványok... Jeleztem a problémát, ami nyilván pár derült percet okozott, de azt hiszem, nem én voltam az első ilyen barom, mert elég gyorsan hozták a megfelelő szerszámot, és levágták a lakatot. Úgy voltak vele, hogy nem kellett volna ott hagyni. (Ezek után gondolhatjátok, mennyire éreztem magam magabiztosnak, pláne, hogy életemben másodjára voltam falat mászni, az első még egyetem alatt történt, ami nem tegnap volt...)

Hát, nagyjából ennyi az elmúlt pár nap történése. Kedden ismét Kanada-Anglia, csütörtökön Doctor Strange, szóval lesz egy-két program jövő hétre is. Ma még talán belefér egy ital, de egyébként meg jó lenne kialudni magam.

Ja, el ne felejtsem, megvannak az első magyarországi látogatók, ezúton is gratulálok Juditnak és Ricsinek, remélem jól fogják magukat érezni. Érkezésükre június végén, kelet felől számítok. Bárki, aki nekem szeretne kedveskedni, nekik adja az ajándékot, biztosan szívesen kihozzák, úgy hallottam, úgy sincs mivel megtölteniük a két bőröndöt...

És mivel új hónap, várom mindenkitől a beszámolókat. Igen, mindenkitől...

Gondolkoztam, hogy belemenjek-e a részletekbe, de aztán úgy voltam vele, miért ne. Szóval. Az egyik kollégám meleg, és ő hívott el a tegnapi buliba, ami alapvetően egy homoszexuálisoknak rendezett party volt, de megnyugtatott, hogy ne aggódjak, jó pár hetero is lesz. Főleg lányok, mert ezeket a bulikat biztonságosabbnak érzik, itt nem nyomulnak rájuk a férfiak. Azért elég bizonytalannak éreztem a dolgot, nem tudtam, hogy mihez fogok majd ott kezdeni magammal, de kiderült, hogy páran jönnek abból a születésnapi buliból, ahol múlt héten voltam, és tudtam, hogy így nem leszek egyedül. Így hát, csak rászántam magam, mi rossz történhet. (Mama, ha olvasod, ez nem azt jelenti, megnyugodhatsz...) 

Amúgy Vancouverben teljesen normálisan kezelik ezt a "kérdést", nem találkoztam még semmiféle kirekesztő vagy megbélyegző dologgal. Na de vissza a tegnap estéhez. Szóval elmentem, és kicsit megdöbbentem, amikor beléptem. Én ennyi fiatal lányt egy helyen szerintem még nem láttam, a lány-fiú arány elég elsöprő volt az előbbiek számára. Szóval nem egy Kék Osztriga Bárt kell elképzelni... A zene mondjuk nem pont olyan volt, amire én különösebben tudnék táncolni (oké, tudom, ez nem a zene hibája...), de ettől függetlenül nagyon jó hangulat volt, és végtelenül kedves volt mindenki, abszolút nem bántam meg, hogy elmentem. Ugyanakkor kicsit szomorú, hogy ilyet nem nagyon tudnék elképzelni Magyarországon. Persze, ettől függetlenül lehet, hogy csak én vagyok alulinformált...

Ahhoz képest, hogy mennyit ittam, szinte semmi bajom nem volt ma. Ami megerősít abban a hitemben, hogy vizezték a piát... Lévén a Nagypéntek itt is munkaszüneti nap, nem voltam túl aktív, olvasgattam, videókat nézegettem. Aztán elmentem a szokásos sétámra, és ismét kiderült számomra, hogy a magyar vizslák a legjobbak. Amúgy meglepően sok vizsla van itt. Jó, lehet, hogy a "sok" nem a megfelelő szó, de már jó párral találkoztam. Tényleg, tudja valaki, hogy van a fajta neve angolul? Lusta vagyok rákeresni... Na mindegy, a lényeg, hogy egyszer csak kutya nyüszítést hallottam. Mint amikor a kutyák már alig bírnak magukkal a kaja előtt. Ebben az esetben a vizsla már nagyon ment volna a parkba. De pont úgy, hogy még ne feszítse meg a pórázt, de azért jelezze, hogy már rohanna, úgy "sétált", hogy bármelyik percben el tudott volna kezdeni rohanni. Természetesen a gazdája megpróbálta kihasználni az alkalmat a nevelésre, le kellett ülnie, türtőztetnie kellett magát, stb. Egyszer azt is eljátszotta, hogy visszafordulnak, mert nem volt elégedett... :D Aztán a park szélén levette a pórázt, és mondta, hogy mehet a többi kutyához. A vizsla elindult, de pár lépés után visszament a gazdájához, aki szépen lassan sétált. Így jojózott, de sosem ment a többiekhez túl közel. Aztán már a gazdájára ugrált, ekkor jöttem rá, hogy a vizsla le sem szarj a többi kutyát, egyszerűen csak azt akarja, hogy végre dobja már el a gazdi a labdát, hadd szaladhasson. Aztán eldobta... A kutya meg szaladt. Illetve repült... Mondjuk a labda visszaadása még nem annyira megy, ahogy néztem... :D Aztán már két labda is volt, a vizsla meg csak futott... Jó volt nézni.

Mára ennyi, egyetek sok sonkát!

A mai napra kész terveim voltak: takarítás, illetve beszerezni magamnak egy-két ruhaneműt. Mivel a szombati napom jelentős részét ágyban töltöttem, és este is időben feküdtem, nem volt különösebb gondom az ébredéssel. Persze azért egy kis lustálkodás kijár az embernek, de 10-kor már tényleg kidobott az ágy...

A délelőttöt a hírek olvasása, porszívózás-felmosás (nem, még nem tudom Csabizásnak hívni) és videós beszélgetések tették ki. Mivel azonban egy picit alaposabb takarításra volt már szükség, el kellett mennem bevásárolni... De akkor már úgy voltam vele, hogy benézek egy ruhaboltba is, mégiscsak itt a tavasz. Természetesen felkészülten érkeztem, két nadrágot is kinéztem online, csak a méretben nem voltam biztos. Hát, elsőre egyiket sem találtam. Itt az elsőrét úgy kell érteni, hogy kb. 30 percig kerestem, pedig azért nem egy óriási boltról van szó, szerintem már nézték, vajon mit akarok lopni... Aztán amikor már feladtam volna, találtam egy olyan nadrágot, ami ugyan nem volt a listán, de megtetszett. Indultam vele a próbafülkébe, majd megláttam az egyiket a kinézettek közül. Szerintem mindkettő egész jó, így megvettem őket. Továbbra is elég fura, hogy az adó nincs feltűntetve kapásból...

Innen az utam London Drugsba vezetett, ahol vettem mindenféle szert. Szinte mindent találtam, amire szükségem volt, sőt, még olyanokat is, amiket jó ideje akartam ugyan venni, de mindig kiment a fejemből. Persze így nem is fért bele minden a táskámba, ezért kérnem kellett egy papírszatyrot $3-ért(!!!!!!), amire nem reagált túl kedvesen az egyébként is meglehetősen életunt fiatal pénztároslány. Innen irány a Starbucks, szükségem volt egy kávéra. Közben olyan szépen kisütött a nap, hogy sétálhatnékom támadt. De ugye a takarítás még nem volt kész... Nagyon nehéz döntés volt, hogy éljek az időjárás adta lehetőségekkel, vagy inkább a wc-t súroljam. Talán 7 másodpercig voltam a lakásban, csak letettem a vásárolt dolgokat...

Tényleg jó idő volt. Mivel a hajam vállalhatatlan, ezért baseball sapkában mentem, napszemcsi nélkül. Úgy éreztem, hogy az már sok lenne, még a végén összekevernének egy celebbel, aki épp megpróbálja elérni, hogy ne szólítsák le. A kedvenc partszakaszomon minden pad foglalt volt, de mivel kb. 20 méterre vannak egymástól, közte pedig beton, így leültem a betonra. Odasütött a nap, jó zene ment a fülesben, szóval jól elvoltam legalább egy fél órát. Mondjuk, itt már kicsit hiányzott a napgép... Mire elhatároztam, hogy elindulok, már rengetegen ültek a padok közötti részeken is. Nem állítom, hogy divatot teremtettem, de nem tudom nem észrevenni az összefüggést... :D Visszafelé még szembejött egy srác klasszikus, régi Ducks mezben. Gondoltam, odaszólok neki, hogy menő, de szegény annyira el volt a saját világában, hogy rájöttem, észre sem venné... 

Hazaérvén, miközben befejeztem a takarítás, leszakadt az ég... Pár perc alatt szinte teljesen sötét lett, és ömlött az eső. Vagy jég. Vagy valami... 

Elintéztem még a mosást, kicsit pakolásztam, aztán lementem egy burgerre a SC-ba. Újra van francia Pinot, szóval egész jól alakult a nap. Pláne, hogy fizetéskor mondta a pincér, hogy a tulaj úgy döntött, a következő két hétben minden kajából elenged 10%-ot, mert mától nem kell bemutatni az oltási igazolásokat. Kár, hogy az italból nem jön le ugyanennyi... :D

Na és akkor itt az ideje, hogy győztest hirdessek az eheti tippeléssel kapcsolatban. Elég közel voltatok, kezdetek ráérezni... És most, hogy ellenőriztem a tippeket, rájöttem, hogy nem is az nyert, akit én hittem. Mivel már neki elmondtam, hogy nyert, ezért B Zsuzsa, szolnoki lakos is kap egy ingyen kávét, ha meglátogat. Az volt benne a pláne, hogy mindösszesen $0.56-tal volt közelebb, mint P. Zsolt ($5 vs $5.56). De most kiszúrta a szemem, hogy P. Ágnes tippje csak $2.06-ra volt, így ő a büszke tulajdonosa egy vancouveri ingyen kávénak. A nyereményét a város egész területén átveheti, az nem átruházható, és másra sincs lehetőség átváltani. :)

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy úgy fizettem $114-t, hogy még az említett Listerine-t is megvettem. Ugyanakkor, a krémre kaptam kedvezményt, amit ugyancsak nem jeleztem, a kettő pedig nagyjából kiegyenlíti egymást. (Gondolom, ugyanis a blokk már régen nincs meg...)

Ja, a koreai csirkéből még mindig van, pedig teljesen jó adagot ettem belőle ebédre. Szóval a holnapi kaja is megvan. Mivel az már a harmadik étkezés lesz, azt hiszem, kijelenhető, hogy elég jól megéri...

Sok minden ma sem történt, de mégis van miről írnom.

Először is, reggel jött a hír, hogy Ryan Getzlaf az idény végén visszavonul. Valószínűleg senki nem tudja elsőre, hogy kiről van szó... :D Ő a Ducks kapitánya, immár 12 éve. 2003-ban draftolta a franchise, 2005-ben kezdett el játszani, és csakis Anaheimban szerepelt. A klub legponterősebb játékosa, legtöbb gólpassz, legtöbb pont a PO-ban, és megannyi rekord. Nyert Stanley-t, két olimpiát, valószínűleg bekerül a Hírességek Csarnokába is. A számát egészen biztos visszavonultatják Anaheimban. Ha nem ilyen kis piacon játszott volna, mint a kaliforniai, sokkal többen elismerték volna. Kicsit több, mint fél évvel fiatalabb nálam, szóval ezért is volt könnyű kedvelnem. Nyilván a teste már nem annyira bírta, de még egy év talán benne volt. Ugyanakkor most épp építkezik a csapat, jövőre sem lenne bajnokesélyes, így meg gondolom még nehezebb lehet ezt a legmagasabb szinten csinálni, hiszen a motiváció is más. Sajnálom nagyon, mert tényleg nagyon jó játékosról van szó, és valakiről, aki az évek során összenőtt azzal a csapattal, ami pedig az én fiatalságommal nőtt össze... Ez ugye nem azt jelenti, hogy nekem is vissza kéne vonulnom?

Délután beszéltünk a holnapi programról, ami ugye falmászás és valami macskás kávézó. Azaz, csak lett volna. Ugyanis a falmászó terembe nincs szabad időpont holnapra, a macskás helyre meg valami $60+ az asztal négy főre. Rákérdeztem, hogy biztosan kell-e ez nekünk, de erre az árra mindenki elbizonytalanodott, szóval inkább elengedtük a dolgot. Hát, ez van, ha megírom a heti tervet... :D

Este foci, kezdődött az új szezon. Kevin is játszik már nálunk, és el is vitt kocsival, ami azért az esti 9-es kezdést illetően nem jött épp rosszul. Sőt, haza is hozott, ami még jobb! :) Az ellenfél nem volt túl ügyes, de elnézve a csapatunkat, ez nem jelent semmit. Ennek ellenére az első félidő két harmadára 2-0 volt ide, de pont annyira volt ügyetlen az ellenfél, hogy a támadóink elszórakozták a helyzetet és már kevésbé védekeztek, de ők meg még nem adták fel és rengeteg kontrát vezettek lendületből a védelmünkre. Aztán jött is a szépítés (ebben kicsit benne voltam), de szünetre 3-1 volt, szóval minden rendben. A játék kifejezetten jól ment, elégedett voltam, még akkor is, ha a gólnál hibáztam. Szóval mondtam is, hogy kicsit akkor lemegyek, hadd játsszon mindenki. Hát, kevesebb mint 5 perc alatt 3-3 lett. Visszamentem, de ilyenkor már mindig nehéz felpörögni... Az elől lévők közül volt egy ügyes (ő lőtte mindhárom gólt), a többiek viszont mindent kihagytak. Egészen elképesztő helyzeteket is, valahogy mindig azokra jött ki a ziccer, akikre nem kellett volna. Aztán a védelmünk egy szögletnél bealudt, 3-4. Kezdett nagyon ciki lenni a dolog, és egyre inkább erőltette mindenki az előre játékot, aminek ilyenkor nem sok értelme van, jobb, ha inkább 4-5 passzt össze tud rakni a csapat és megpróbál ésszel játszani. (Oké, ez mindig jobb, nem csak akkor, ha ég a ház...) Aztán egy labdaszerzésből csak sikerült egyenlíteni... Volt még hátra kb. 5 perc, de menni kellett, mert tényleg nem nézett ki jól az eredmény. Még akkor sem, ha valóban vannak tehetségbeli korlátok a játékosainknál. Mármint nem túl magas korlátok... Továbbra is kimaradt minden, kicsit már sajnáltam is Marcelt és Hermant, mert gondolom már rá is görcsöltek a dologra. Én bezzeg nem kerültem ilyen helyzetbe. Amúgy már gondolkodtam egy ideje, hogy még nem lőttem kapura, mióta itt vagyok. Konkrétan egyszer sem, még bemelegítés közben sem. Lehet, hogy már el is felejtettem, nem is menne... Néha volt annyi eszük, hogy nem erőltették, és inkább megjátszottak engem, így tett Pav is 1 perccel a vége előtt. Középen voltam, nagyjából 12-13 méterre a kaputól, de nehéz megsaccolni, mert itt nincs felfestve mondjuk a hatos. Nagyjából az egész mezőny előttem, mert épp szögletünk volt, ezért is lepett meg, hogy Pav nem a szokásos felesleges ívelést választotta... Nem léptek ki rám, gondoltam, csak megpróbálom, tudok-e még lőni. Rosszabb nem lesz, mint amiket láttam a csapattársaimtól. Hát, nem lett. Egész jól eltaláltam, és mondanám, hogy zsinóron húzták a bal alsó sarokba, de volt benne egy kis külső, így még egy picit csavarodott a kapufa felé útközben. Oké, a kapusuk nem volt a legmozgékonyabb, szóval a lövés pillanatában tudtam, hogy ha nincs blokk, akkor jók az esélyek, de azt hiszem nála jobb kapusoktól is bravúr lett volna a védés. Nem mondom, hogy nem ismerek olyat, aki talán tudta volna védeni, de azért egész jó lövés volt. Hát, ez az első vancouveri kapura lövésem rövid története. A végén még egy kontrából lőttünk még egyet, így 6-4 lett, Walid 5 gólt rúgott, de azt hiszem én is elégedett lehetek.

Hát, mára ennyi. A holnapi programom így kevésbé lesz izgalmas, de most meg kaptam egy üzenetet, hogy pénteken lenne egy születésnapi buli. Mármint, biztos lesz egy csomó, de erre meg is hívtak. Nem tudom még, akarok-e menni, mert Kevin nem tud jönni, én meg lehet, hogy nagyon idegenül érezném magam csupa ismeretlen ember között... Még meglátom.

Nem, attól mert ide írok, még nem lesz hosszú bejegyzés. Főképp azért, mert egy hétfőről sosem könnyű írni. Habár, meg kell mondjam, egész büszke vagyok magamra. Bevásároltam, mostam, szárítottam, hajtogattam, takarítottam, és mindezt úgy, hogy 6-kor még az irodában voltam. Oké, lehet, hogy ettől más még nem érezné magár Supermannek, de nálam e tekintetben alacsonyan van a léc :) 

Amúgy a takarítás ezzel a porszívó/felmosóval (erre kell egy rövidebb név, de a pormosó nem tetszik, a felszívó meg félreérthető...) tényleg egész könnyű. Sokkal hamarabb rászánom magam, és sokkal hamarabb végzek is vele. Az az egy baj van vele, hogy a polcokat, tükröket, mosdókagylót nem tisztítja magától, ezen még dolgoznia kell a tudománynak. 

Ez a hét valamivel mozgalmasabbnak ígérkezik, mint az előző:

• Kedden meccs, kezdődik az új szezon. Nem tudom ugyan, mennyire kell ez az én idegrendszeremnek, de próbáljuk meg. Lehet, hogy változtatni kellene a mentalitásomon, és nem úgy kéne hozzáállni, hogy nyerni akarok. Áhh, hülye ötlet volt...
• Szerdán megyünk falat mászni, utána meg valami híres kávézóba, ahová asztalt kell foglalni. Nem egészen van meg, hogy miért híres, valami macska vagy macskák miatt, de nem értem, hogy ez miért olyan nagy szám. Tartok tőle, hogy ez nem egy szimpla kávézó lesz.
• Csütörtökön a terv az, hogy végre eszem egy jó steaket, a márciusi nagy költekezés után elvileg van most rá büdzsé.
• Péntek az mindig péntek, a pénteket már önmagáért is szeretjük. :)
• Szombaton Canucks meccs lesz, ha jól emlékszem a Sharks ellen. Ennek még biztos lesz tétje, no nem a San Jose részéről, mert már ők is mentek a levesbe (ahol a kacsák már rég ott vannak, meglehetősen érdekes leves lehet ez). Szerintem jó hangulat lesz, de lehet, hogy be kéne szerezni valami Canucksos ruhát, amiben megjelenhetek.

Hát, ezek a tervek, meglátjuk, mi jön össze belőle, és mi az, ami esetleg nem szerepelt a listán, mégis megtörténik a héten.

Itt az április, jöhet mindenkitől a beszámoló, ki hogy van.  

Sok mindenről ma sem tudok beszámolni, de a hajnali kálváriámat rögzítem, lássa mindenki, hogy nem csak játék és mese az élet itt sem... Hajnal 5 előtt arra ébredtem, hogy fáj a jobb térdem. Volt már olyan, hogy arra ébredtem, hogy fáj valami, de annak általában volt valami oka, mint például az, hogy belerúgtam a falba... Ám itt erről most szó sem volt, és csak pillanatnyi fájdalmat éreztem. Ezért úgy gondoltam, hogy átfordulok, és alszom is vissza, ám akkor észrevettem, hogy valami nem stimmel... Ugyanis nem tudtam kinyújtani a lábam. Amint az adott állapotnál jobban kiegyenesítettem volna, azonnal elkezdett szúrni. Mintha valami fizikailag nem engedné, mintha lenne ott valami, ami miatt nem tudom kiegyenesíteni, ami miatt feszül valami. Megijedtem, hogy meniscus első része sérült-e meg, esetleg abból tört/szakadt le egy kis darab, és az okozza a problémát. Gondoltam, akkor behajlítom teljesen, hátha az segít. Nos, az sem ment, egy idő után az is fájt. Simogattam, nem tudom mire számítván, hisz közben fejben épp azt vettem át, hogy ugyan mégis mi segíthetne. Visszaaludni nyilván nem tudtam, annyira bosszantott a dolog, és már egyszerűen vágytam arra, hogy kinyújthassam a lábam. Egy idő után gondoltam, hátha a gravitáció segíthet, megpróbálok legalább kimenni a mosdóba. Eleinte le sem tudtam tenni a lábam, hiszen a térdem nem olyan szögben volt, de ez egyre inkább javult. Már úgy mentem vissza az ágyba, hogy szinte ki volt nyújtva a jobb lábam. Itt átestem a ló túloldalára, úgy voltam vele, hogy akkor most be nem hajlítom, inkább így legyen, így legalább tudok bicegni. Mondanom sem kell, hogy az éjszakám nem volt túl pihentető...

Reggel 9-kor meeting, addigra be akartam érni. Nos, mivel nem lehet megvádolni azzal, hogy túl hajlékony lennék, el tudjátok képzelni, mit szenvedtem, hogy a majdnem teljesen kinyújtott lábamra felhúzzam a zoknim... Meg a cipőt. Az úton az elején még bicegtem, de aztán már tudtam relatíve normálisan sétálni. Reggelire így nem volt idő, nyilván nagyon fáradt voltam, szóval szerintem sejtitek, mennyire voltam nyűgős egész délelőtt. Délután vettem is magamnak egy sütit, hátha a cukorbomba segít. Segített...

Munka után elmentünk még sétálni, már csak azért is, hogy a lábamat próbálgassam. Többnyire nem volt vele panasz, de egyszer-kétszer megint elfogott az a bizonytalan érzés, illetve éreztem, hogy valami nem stimmel. Nem tudom, mi lesz így a holnapi döntővel. Szívesen játszanék, az elmúlt két meccset mát szinte élveztem is, meg egy döntő mégiscsak döntő, de nem tudom, mit lehet most vállalni egy ilyen lábbal. Ráadásul az írek ellen játszunk, akik elég agresszívek, hogy finoman fogalmazzak. Mindenesetre meg kéne majd nézetni a lábam egy hozzáértővel, a cég a 90%-át fizeti a költségeknek. 

A séta egyébként jó volt, szépen sütött a nap, bár azért túl meleg nem volt. Mindenesetre jó volt kimozdulni, a fák nagyon szépen virágoznak, a part meg még mindig szép.

Miután hazaértem, ideje volt kipróbálni az új eszközt, most már nem lehetett kifogásom...

Elsőre egész jó lett az eredmény, bár még nyilván szereznem kell egy kis gyakorlatot, mikor hogyan navigáljak, mikor mosson is, mert egy-két alkalommal bizony ott hagyta a koszt. De ettől függetlenül sokkal könnyebben kezelhető, mint a másik, és nagyobb élményt is nyújt. Még akkor is, ha utána ki kell takarítani a szűrőt, meg egy-két tartályt. Ezzel együtt is, bizakodó vagyok, látok esélyt rá, hogy úgy nem sokára úgy érezzem, megérte.

Nem mondom, reggel éreztem a combom a tegnapi futás után. És akkor eszembe jutott: ma este elődöntő Anglia ellen. Ezt figyelembe véve szuper ötlet volt a tegnapi edzés... Amúgy sem indult jól ez a hét, egy meeting miatt 8:30-kor már gép előtt kellett lenni, ami fájt egy picit, ha őszinte akarok lenni.

Ebédre egy kis quesadilla-t ettem, majd elmentünk és vettünk cheescake-et, mert az jó. Hát, ettem már finomabbat is, bár egyébként nem volt rossz. Csak ha figyelembe veszem, hogy $8.35-öt fizettem érte úgy, hogy ekkora ár mellett nem voltam hajlandó borravalót adni egy elviteles sütiért, legalább életem top 3-as sajttortájának kellett volna lennie.

4-kor kezdődött a UCON meccse a March Madnessben, és úgy alakult, hogy akik követjük, nekik szurkolunk. Alapvetően nem rajongok a női kosárért, de nem volt választásom, így fél szemmel néztem. Aztán 5 után már teljes lendülettel, mert egyébként zseniális meccs volt. Sajnos a UCON magyar játékosa, Juhász Dorka elég csúnyán megsérült, de a csapat így is továbbment, kétszeri hosszabbítás után. Zseniális meccs volt.

Fél 7 után haza is értem, így volt kb. 45 percem pihenni, összekészülni, majd indultam is a Kanada-Anglia elődöntőre. Nem rohantam, így is odaértem a pályára 5 perccel kezdés előtt. Csakhogy nem volt ott senki ismerős, cserébe rengeteg gyerek, illetve olyanok, akik Ultimate Frizbi meccsre készültek. Csak ellenőriztem a telefonom, nem néztem-e be valamit... Az idő stimmelt, este 8. A helyszín? Na, az nem. Ugyanis nem ott volt a meccs, ahol az előző kettő, hanem egy másik pályán, 1,3km-re onnan, ahol voltam. Írtam egy üzenetet, hogy kések 10 percet, majd elindultam. Nem siettem, úgy volt, hogy van cserénk. Nos, hamar kiderült, hogy csak 1 lesz. De akkor sem voltam hajlandó futni... :) Aztán úgy alakult, hogy időben odaértem, ugyanis csúszás volt, szóval ebből nem volt gond.

Ugye a "Hülye angolok, angol hülyék" ellen nyertünk múlt héten, de most nem teljesen azzal a csapattal jöttek. Nálunk meg sokkal védekezőbb lett a felállás, nem jöttek azok, akik nem passzolnak, és nem jönnek vissza. Így 15 perccel a vége előtt még 0-0 volt, ami azért nem annyira megszokott. A vége 3-0 ide, a játék elég jól ment, volt gólpassz, az ellenfélnek csak kisebb lehetőségei, szóval elégedett vagyok. Tudtam volna még aktívabb lenni előrefelé, de 0-0-ig nem akartam nagyon kockáztatni, leginkább magamban bízok hátul, 1-0 után jött a gólpassz, szóval utána meg már nem kellett. Csütörtökön lesz a döntő, nem tudom kivel. De a helyszínt meg az időpontot többször is csekkolom majd.

Hát, nagyjából ennyi történt ma, már csak négy nap van a hétvégéig... :)

Kanada - Anglia 3-0 :P

A tegnapi este az SC-ben kicsit elhúzódott. Mármint, nem maradtam tovább, mint szoktam, de eggyel többet sikerült kérnem, mint szoktam. Nem kell megijedni, nem rúgtam be, csak ez oda vezetett, hogy picit később keltem, mint ami talán ideális lett volna. Na nem mintha bárhova is sietnem kellett volna... Belegondolva, nem sok mindent csináltam ma. Ebédre megettem a tegnap rendelt ebéd második felét, majd elmentem egy kávéért és sétálni. Úgy hallom, otthon elég kevés a csapadék, pedig igény lenne rá. Nos, én nem egész 90 percet sétáltam, és közben kétszer esett. Oké, nem viharra kell gondolni, és nem is áztam el különösebben, de eszembe jutott az otthoni helyzet. Közben megnéztem, hol fogok szavazni szombaton. Nem egészen hat percet kell sétálnom az épülethez, ami szerintem kevesebb, mint amennyit otthon kellene. A sétálás alatt a "visszaszerzett" zenéim közül hallgattam párat, és meg kellett állapítanom, hogy kifogástalan a zenei ízlésem. Mit lehet tenni...

Hazaérvén pihentem egy kicsit, majd lementem az edzőterembe. Nem biztos, hogy hat és fél kilométer séta után kellett volna futkorászni, de nem akartam már tovább halogatni a dolgot, a gépekhez meg nem értek. Fél szemmel nézegettem őket, és nem vagyok túl elégedett. Ki volt adva feladatként, hogy derítsem fel, lehet-e valahol húzódzkodni. Szerintem nem. Egy gépnek az egyik részét talán lehetne rá használni, de tudom, hogy nem ez volt vele a tervező szándéka. A futógép rendben volt, csak nem tudtam rájönni, hogy a sebességet km/h-ban vagy mp/h-ban mutatja. Ha az előbbi, akkor az végtelenül szomorú, még úgy is, hogy tudom, nem most a legjobb az állóképességem. De ez még akkor is megdöbbentene. Ha utóbbi, akkor egész jó, sőt, gyanúsan jó, még akkor is, ha gépen könnyebb futni, mint az utcán. Ugyanakkor nem feltétlenül tudom, miért lenne mph-ra állítva, ha Kanadában a metrikus rendszert használják...

Na és akkor a kicsit nehezebb téma: a politika. Vasárnap szavazás. (Nekem szombaton, bi-bi-bíí...) A fő üzenet az, hogy el kell menni szavazni. Mindenkinek. Tudom, hogy páran aznap dolgoznak, és nem egyszerű megoldani, de biztos vagyok benne, hogy kivitelezhető. Én nem akarom senkinek megmondani, kire és mire szavazzon. Valószínűleg mind tudjátok, hogy elég határozott nézeteim vannak általában véve is, és arról is, mi hogyan megy éppen az országban. Ha valaki szeretne erről beszélgetni, nagyon szívesen állok rendelkezésre. Ugyanakkor fontos, hogy akkor is el kell menni szavazni, ha nem értünk egyet. Ez a mi lehetőségünk, hogy jelezzük, milyen értékeket tartunk fontosnak, milyen morális és jogi környezetben szeretnénk élni. Igen, lehet, hogy végül a többség nem azt választja, amit mi fontosnak tartunk. De ha el sem megy valaki szavazni, akkor még kisebb az esélye annak, hogy a dolgok úgy alakulnak, ahogy ő szeretné. És véleményem szerint aki arra sem hajlandó, hogy négy évente egyszer vagy kétszer ekkora fáradtságot felvállaljon, az elveszt minden morális alapot arra, hogy kritizálja a hatalmon lévőket. Márpedig kritizálni jó, higgyétek el nekem! Azt illetően, hogy ki kire/mire szavaz, az egyéni preferencia kérdése. Nem, nem fogom feltenni a kérdéseket, hogy ki mennyire elégedett a gazdaság helyzetével, az oktatás/egészségügy helyzetével, a stadionok számával, a média állapotával, a csirkefarát árával, a korrupció mértékével stb., mert nem akarok senkit sem agitálni.

Sokat gondolkoztam, hogy belemenjek-e a részletekbe. Tudom, hogy az én blogom, és azt írok, amit akarok, legfeljebb a kutya sem fogja olvasni, vagy épp csak az a buborék, aki egyetért. De pont ez az, amit az alapvető problémának érzek, hogy nem lehet értelmesen, nyugodtan a politikáról beszélni, még akkor sem, ha mindannyiunk életét alapvetően határozza meg. Lehet azt mondani, hogy "engem nem érdekel a politika", csak az egy picit olyan, mintha valaki homokba dugná a fejét, hiszen látható, mekkora hatással van egy-egy politikai döntés a mindennapjainkra. És mégis eljutottunk oda, hogy ha egy asztaltársaságnál szóba kerül a politika, akkor vagy mindenki hallgat, mert senki nem mer semmit mondani, mert fél, hogy veszekedés lesz a dologból, vagy pedig a társaság fele elkezdi mondani a mantrát, míg a többiek inkább elmennek onnan. Kicsit olyan, mint amikor Real és Barca drukkerek elemzik bármelyik El Classicot, és egyikük sem képes reálisan értékelni a történteket. De még ők is képesek közös nevezőt találni abban, hogy a Juventust mindenki utálja...

Egyszer azt hallottam, hogy a politikai elit a társadalom egész pontos leképződése. Azt hiszem, hogy ez igaz. Nem véletlenül azok indulnak, akik, és azokat választjuk meg, akiket. Amíg a társadalom nem képes szintet lépni, amíg nem képes értelmes vitát folytatni alapvető kérdésekről (nem, azt nem tartom annak, hogy kell-e a 37. stadion), amíg nem képes bizonyos dolgokban megegyezni és azokat 0. kilométerkőnek tekinteni, ami nem lehet vita tárgya, addig nem lépünk előre. Amíg az emberek személyes sértésnek veszik, ha valaki nem ért egyet az általuk választott párt valamely döntésével, amíg hit kérdése, hogy melyik a jó, a narancs, a piros vagy a zöld, amíg nem vesszük észre, hogy egy párt nagyon kis eséllyel fedi le pontosan az általunk fontosnak tartott összes értéket, amíg rá nem jövünk, hogy semmi sem fekete vagy fehér (ez utóbbi mondjuk nem igaz, mert valaki tényleg Fehér), addig ne csodálkozzunk, hogy nincs érdemi változás. Úgy gondolom, hogy sokaknak sokkal egyszerűbb "szurkolni" valamely pártnak, mint gondolkozni, és alternatívát keresni. Nem hiszem, hogy szégyen lenne az, hogy ha valaki X-re szavazott 4 éve, és rájön, hogy nem teljesen ezt kérte, ezért most Y-ra szavaz. És attól tartok, hogy a jelenlegi irány éppen gátolja ezt a változást, azt, hogy gondolkodjunk, azt, hogy képesek legyünk vitázni, érdemben beszélni a politikáról. Pedig vitatkozni jó. Szerintem még akkor is, ha az ember tudja, hogy nincs igaza. Vagy, ha csak a játék kedvéért egy olyan álláspontot képvisel, amivel nem ért egyet, de kíváncsi, a másik hogy tudja meggyőzni. Ezzel is lehet árnyalni a képet, így is rá lehet jönni, hogy a dolgok a legritkább esetben egyértelműek.

Na de nagyon elkanyarodtam. A fő üzenet az lenne, hogy tervezze mindenki úgy a vasárnapját, hogy el tudjon menni szavazni. Akkor is, ha születésnapja vagy névnapja van. Akkor is, ha dolgoznia kell. Egyébként pedig merjünk beszélni a politikáról, merjünk vitatkozni egymással. Ezek nem személyes harcok, ezek csak véleménycserék, amiből rengeteget lehet tanulni. Akkor is, ha végül meggyőznek bennünket, és akkor is, ha nem. Higgyétek el, tudom, miről beszélek... ;)

Tegnap dolgoztam, mint a kisangyal, egészen, amíg 5 körül úgy nem döntöttünk, hogy elég volt a hétre. Akkor kerestünk egy helyet, ahol volt még happy hour akció, beültünk és néztük a March Madnesst. Aki esetleg nem tudná, ez egy elég nagy esemény, ahol a legjobb egyetemi kosárcsapatok mérkőznek egymással. A meccseket országos tévék is adják, és az esemény népszerűségét jól példázza, hogy pl. Obama is minden évben kitölti a "bracket"-et, azaz hogy mit tippel, kik fognak végül nyerni.

Szépen lassan elérkezett az este, elmentünk tehát a Comedy helyszínre. Egy kisebb teremre kell gondolni, nagyjából 30 néző lehetett. Elég gyorsan kiderült, hogy több fellépő is lesz (csak el kellett olvasnom az esemény plakátját), gondolom, többségük helyi amatőr, illetve fő műsorszámként egy már talán nevesebb előadó. Hát, mit mondjak. Azt hiszem, az a legtalálóbb, hogy "oké" volt. Volt, amikor nagyon nevettem, de volt olyan is, aki számomra inkább kínos volt, mint vicces. Ketten is felszolgálóként dolgoznak a mindennapokban, szóval ezek szerint nem csak a magyar pincérek gondolják magukról azt, hogy viccesek. ;) (Jó, egy-kettőnek tényleg van egy hangyányi humorérzéke. Kis jóindulattal.)

Csak meg lettem egyébként szólítva... Volt egy latino fellépő megjegyezte, hogy ilyen eseményekre nagyon kevés fehér ember szokott eljárni, és lám, itt is milyen kevesen vannak, és ők is általában egy kisebbségi társaság egyedüli tagjaként. Amiben egyébként igaz volt a tegnapi eseményre is, majd a mi asztalunknál ki is szúrt engem. Nem volt sértő, egy pillanatig sem, de azért fura volt, hogy rajtam viccesedik, miközben mindenki engem néz. Néha azt is nehézkesen kezelem, ha kapok egy tortát... Aztán talált még másik kettőt is, tehát nem volt személyes a dolog... Összességében egyébként megérte az este, szinte mindent értettem, és egy új élmény volt, de azért nem egy Ricky Gervais szintű showra kell gondolni.

Éjszaka olyan jót aludtam, mint elég régen. Annak ellenérte, hogy az allergiám kezd előjönni, és még nem sikerült semmilyen gyógyszert sem szereznem, teljesen kipihenten ébredtem. Jó, nem is kapkodtam el a dolgot, lévén ma semmi konkrét teendőm nem volt, nekem ma nem volt mit ledolgoznom. Ami a gyógyszert illeti, állítólag csak be kell menni egy gyógyszertárba, vagy olyan boltba, ahol van gyógyszertár, és tudok szerezni. Kevin is allergiás, majd még kérek tőle tanácsot, mit is kéne mondani pontosan. A Claritin, amit egy időben használtam, az itt nem vényköteles, szóval azzal nem lenne probléma. 

A mai napra visszatérve, kicsit pakolgattam, meg elintéztem pár dolgot, amit már régóta akartam. Mint pl. beszéltem az Apple szupporttal az elveszett zenék miatt. A megoldás nem tökéletes ugyan, de jobb, mint a semmi. A nap fő tevékenysége egyértelműen a porszívó kiválasztása volt. Olyat akartam, ami vezeték nélküli, egy kézzel kezelhető, porszívó és felmosó is egyben. Elég sokat utánaolvastam, találtam rangsorokat, véleményeket, és ezek alapján választottam olyat, ami az erre szánt büdzsébe belefért. Igazán büszke vagyok magamra, hogy nem a legújabb, drágább modellt válaszoltam, hanem azt, ami már jó nekem. Ráadásul, még kaptam rá egy $40-os kedvezményt is. Nem voltam hajlandó a kiszállításért fizetni, amivel szerdára itt lett volna. Így valószínűleg csak csütörtökön kapom meg, azt hiszem, ezt az egy napot ki fogom bírni. Kíváncsi vagyok, milyen lesz. Ha nem leszek megelégedve vele, visszaküldöm.

Délután még elmentem egy sétára egy kávéval, igazán jól esett, kellemes idő volt. Többet is voltam kint, mint terveztem, így választanom kellett, hogy blogot írok, vagy elmegyek a gymbe. Sebaj, majd talán holnap. Mára már csak egy SC látogatást tervezek, lassan indulok is. Hazafelé láttam ezt a házat azokkal a szobrokkal, amiket ha egyszer észrevesz az ember, utána már nem tudja "nem látni" őket...

Na szóval. Mint a Facebookon ígértem (igen, mert hogy olyan is tartozik ám ehhez a bloghoz, extra tartalommal, nagyszerű közösséggel, és mindennel, amit az influencerek ilyenkor mondani szoktak), ma kitérek egy kicsit jobban a szombati napomra is.

Tehát. Örömmel vettem tudomásul, hogy az első meccs az előzetes infókkal szemben nem 10:00-kor, hanem 11:45-kor kezdődik. Tudtam, hogy addigra biztos lesz csúszás, ergo bőven elég ha pár perccel idő előtt érkezem. Úgy döntöttem, hogy kimaxolom az alvást, a reggeli kárára. Nem mondanám, hogy kipihenten ébredtem, mert elég későn feküdtem le és egyébként is nagyon elfáradtam a munkahét végére, de annak legalább örültem, hogy a héten először nem esett az eső. Nem, ez nem volt elég ahhoz, hogy végtelen vágyat érezzek a torna irányába, de határozottan jobb volt így nekiindulni a napnak. Választhattam, hogy vagy kicsit korábban kelek, és 30 perces séta árán jutok el a pályához, ami alatt legalább felébredek, vagy tovább alszom és Ubert hívok. Nagyságrendileg 11 dollár volt az út.

Nagy nehezen megtaláltam a csapatot, és kezdődött a játék. Ami jó is volt, mert focizni jó, de rossz is volt, mert ez nehezen nevezhető focinak. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem passzolnak egymásnak. 4 meccset játszottunk, volt minden, győzelem, döntetlen és vereség is. Kolumbia (mert itt minden csapat egy válogatott nevét viselte, mi a nekünk kijáró Gibraltár helyett Kanada voltunk...) úgy nyerte meg az összes csoportmeccsét, hogy szinte semmi mást nem csináltak, csak passzoltak és futottak tovább. Még kényszerítőket is csináltak, amivel aztán a mi játékosainkat teljesen levették, nem voltak képesek lekövetni... Persze volt ott egy-két ügyesebb srác is, de az nálunk is, nem azzal volt a baj, hogy béna lenne mindenki. 6+1 volt a létszám csapatonként, és minden pillanatban legalább egy-egy lánynak a pályán kellett lennie. Beszélgettem az egyikkel az utolsó meccs közben (természetesen amikor cserék voltunk), és mondta, hogy elvileg középső középpályást kellett játszania, ott futkározott a pálya közepén, és egyetlen labdát sem kapott. Ennyire nem passzolnak...

Az egyenes kieséses szakaszba csodák csodájára nem jutottunk be, de volt egy ág a loser kupáért, oda bezzeg igen. Vatikánnal játszottunk volna, de már nem álltunk ki, mert ketten megsérültek, hárman meg hazamentek. Nagyon nem bántam. Ja, ami még zseniális, hogy ha valaki elront valakit, akkor azt mondják egymásnak, hogy "Unlucky!" Tehát ha mondjuk Niel megpróbál kapura lőni egy szabadrúgást olyan helyről, ahonnan számára az esélytelen, majd a labda a kapu mellett 5 méterrel pattog ki az alapvonalon, akkor is kapja a bíztatást, hogy "Unlucky". Vagy mondjuk, ha nullszögből akar gólt lőni, ahelyett, hogy centerezne. Unlucky... Finoman szólva sem ezt mondtam magamban ezekben a szituációkban...

Ebéd gyanánt háromkor ettem valami poutine félét. Ez sült krumpli, meg sajt, meg az én esetemben egy kis hús. Mivel láttam, hogy páran almát meg protein szeleteket esznek, így úgy voltam vele, hogy talán nem kéne megennem az egészet az utolsó meccs előtt, nem nézne ki jól. Na nem mintha sokat változtatott volna a dolgokon. Ittam mellé "coconut water"-t, mert az egyik srác azt mondta, hogy jó. Hát, annyira nem volt az. Édes volt, kókusz darabok voltak benne, szóval jobb lett volna egy kólát kérni.

Az időjárás egyébként tényleg jó volt, a szél mondjuk néha kifejezetten kellemetlenül fújt, de a napsütés kárpótolt. Ja, még annyi, hogy nem tudom milyen műfű ez, de le sem tudom kaparni magamról. Minden cuccom olyan lett, de nem tudom lesöpörni sem. Egyesével kellet leszedegetnem a ruhámról, de utána meg a kezemen maradt... Nem tudtam lerázni sem. A legjobb taktikának az bizonyult, amikor megpróbáltam lefújni a kezemről. Na, ehhez a játékhoz aztán nagyon nem volt kedvem egy idő után, szóval nem a legigényesebben indultam haza hat körül.

A séta még jól is esett, a zene mindig jó, az idő tényleg csodás volt, és közben láttam a szurkolókat menni a 7-kor kezdődő Canucks meccsre. Nem tudom miért, de van benne valami lélekemelő, amikor több ezer ember ugyanarra az eseményre megy. Láttam Calgary drukkereket, nem is keveset, de mégiscsak a hazaiakból volt a legtöbb. Gyerekek, fiatalok táblákkal, volt akin látszódott, mennyire izgul, ez az egész miliő annyira magával ragadó. El is határoztam, hogy veszek még jegyet a hátralévő meccsek közül párra, jó ennek a részesének lenni. Hazafelé megálltam a SC-ban, hogy próbáljak magamnak helyet foglalni a bárnál estére, még akkor is, ha ez valójában nem annyira kivitelezhető, mert oda nem nagyon szoktak foglalást felvenni. Arra számítottam, hogy mivel egész jóban vagyok azzal, aki fogadja a vendégeket, meg tudom valahogy beszélni, hogy egy helyet hagyjon számomra szabadon kilenc után. Nos, nem ő volt a pultnál... De gyorsan odajött Alan, az esti manager, ideadta a névjegykártyáját, és mondta, hogy írjak neki, amikor jönnék, legfeljebb 20 perc és megoldja. Oké...

Itthon gyorsan megittam egy liter vizet, mert egész nap csak azt a fél liter kókuszos löttyöt sikerült beszereznem, majd elindítottam a mosást, hátha az megoldja a műfű-problémát. Nem, nem oldotta meg. Sikeresen nem aludtam el, 9 után nem sokkal írtam Alannek, aki pár percen belül írta is, hogy bármikor mehetek. Azért vártam egy kicsit, mielőtt indultam volna. Odaérek, már látom, hogy abszolút telt hát van. Kint egy elegánsan öltözött férfi vár, hogy van-e foglalásom, vagy a barátaimhoz jöttem-e. Mondtam, hogy valójában foglalás-félém van. Ezt így nem annyira értette, mire mondtam, hogy Alannel beszéltem. Mondta, hogy várjak pár pillanatot, közben jött egy újabb négyes, őket is megállította, de addigra már Alan is ott termett, és beljebb tessékelt. Jó hangulat volt, az italok finomak voltak, jól éreztem magam. Tovább is voltak nyitva, éjfél után jöttem el én is onnan. Kifelé még találkoztam az említett férfival, aki még beszélgetett velem. Kiderült, hogy ő meg a nappali manager, csak a nagy forgalom miatt maradt segíteni. Érdeklődött, honnan jöttem, meddig maradok, beszélgettünk sok mindenről, még a háborúról is. Szimpatikus volt tőle, hogy szánt még rám időt, biztosan benne is megmaradt, hogy picit furán találkoztunk. A nevére mondjuk nem emlékszem...

Ma meg végre tényleg sokáig aludtam, talán kicsit túlzásba is estem. Megszavaztam magamnak egy brunchot, mert az előző 40 órában csak az a poutine volt a szilárd táplálékom... A délután szöszmöszölgetéssel telt, cikkeket olvastam, videókat nézegettem. Aztán elmentem boltba, ahol találtam "szösztelenítőt". Nem tudom, mi a neve ilyennel szokták az állatszőrt is eltávolítani a ruhákról. Remélem, műfűre is működik... Holnap is meccs lenne, de ezt most lemondtam, egyrészt az idegeimet sem akarom túlterhelni, másrészt a bokám sem az igazi, sikerült valakinek rálépnie. És itt nem ellenőrzik a cipőket, sokan stoplisban játszottak. Az is, aki megtalálta a bokám... Szóval nem, most nem vágyom egy holnapi szenvedésre.

Este pedig elmentem még egy pizzára, mégiscsak vasárnap van. Miután végeztem vele, csak megkérdeztem Bencét, hogy itt késsel-villával szokták-e enni a pizzát, vagy kézzel. Mondta, hogy a többség kézzel, ő is, de úgy eszem, ahogy szeretném. Én egyelőre evőeszközt használtam. Meg az ollót, mert azt adják a szeleteléshez. Ami egyébként tök praktikus.

Na, mára ennyi, lassan aludni kéne, hosszú lesz a következő hét is... Unlucky...

Vége a négynapos szünetnek, nemcsak a munka tér vissza a Kedves Olvasó életébe, hanem a blog.hu-s bejegyzés is. Erre szokták mondani, hogy csőstől jön a "rossz"... Na, nem mintha egyébként annyi mindent tudnék most hirtelen megosztani, de hátha nem olvassa mindenki a dedikált FB oldalt, és nekik is jelezni kéne, hogy még élek.

Az éjszaka nem volt jó. Bár nem dörömbölt senki sem az ajtón, hogy állítsam már le a szárítógépet este 10-kor, mégsem tudtam friss ágyneműben aludni. Hiába tettem vissza ugyanis a paplanhuzatot, a második kör után sem lett száraz. Lehet, hogy azért, mert alacsony hőmérsékleten futtattam a programot? De a címkébe az volt írva... Mindenesetre annyira nedves volt, hogy azt nem mertem bevállalni, így meg akkor a lepedő is felesleges lett volna, inkább azt is félretettem száradni. És ha ez nem lenne elég, hajnal négykor arra ébredtem, hogy fáj a fogam. 10 percig vizsgáltam a vakító fényben, és arra a megállapításra jutottam, hogy a legszebb fogam fáj, amin aztán egy halvány karcolás sincs, nem hogy szuvasodás... Nem tudtam rájönni, mi lehet a baj, de legalább az álom kiment a szememből. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, azóta semmi nyoma. (Mármint a fájdalomnak, a fogam még mindig a helyén.)

Reggel ráadásul korábban kellett kelni, mert az első meetingre Európából is hivatalosak voltak, így már 8:30-kor a gép előtt voltam, pedig most pont tudtam volna még aludni. És 11:30-ig folyamatosan megbeszélés... Utána bementem az irodába, majd elmentünk egy indonéz kifőzdébe. Mivel sejtettem, hogy nem sok mindent fogok tudni írni ma, ezért itt is fényképeztem egyet. Oké, nem épp az első falat előtt jött az ihlet, de nagyon éhes voltam. Amúgy nagyon jó volt, volt benne marha, csirke, meg rák is. Meg a szokásos nagyon jó indonéz fűszerek. Ne kérdezzétek miért, villa nem volt... Pedig azt mondták, hogy ott alapvetően nem pálcikával esznek, hanem villával és kanállal...

Utána még ettünk valami kínai édességet, a nevét sem tudom, majd az esőben vissza az irodába. Nem bántam, a hajamnak csak jót tehet, hátha így gyorsabban nő. Kora délután kaptam egy üzenetet, hogy bevettek egy focis csoportba, és hogy szerdán BIG game, tudok-e menni. Hát, igazából burgerezni akartam szerda este... Meg a bal térdem sem az igazi, néha kicsit bizonytalannak érzem. Ezeket mérlegelve mondtam, hogy megyek. Na milyen színben játszanak? Piros... Mi az a kb. egyetlen szín, amiben nincs sportolásra alkalmas pólóm? Igen, a piros...

A holnapi foci híre áthúzta a ma estére tervezett programot. Le akartam menni a gymbe, legalább a kis lelkem megnyugtatása végett, de nem lenne szerencsés, hogy ha holnap még izomlázam is lenne a fájós térdem mellé, szóval inkább kihagytam. Így elmentem munka után egy nagy sétára, kb. két órányit róttam a járdákat. Közben azért megálltam egy waffle-ra, ami kb. a vacsorám is lett (a másik meg a holnapi reggelim), de ezt találtam, miközben épp a blogra való tartalomra vadásztam:

A United kiesett, a Ducks kikapott, szóval sport terén nem annyira jött össze a nap. Sebaj, majd egyszer...

ps.: Sikerült elküldenem a kérelmemet, miszerint itt szavaznék. Jelenleg az elbírálására várok. Ezúton is köszönöm a linket hozzá!

Túlzás lenne, ha azt mondanám, hogy ez volt a legjobb éjszakám, de azért nem volt vészes. Este még megnéztem pár videót arról, mik a tipikus hibák, amik bukáshoz vezetnek, illetve milyen tanácsokat adnak. Volt köztük egy-két hasznos.

Reggel keltem időben, gyors ellenőrzés, hány perc alatt érek North Vancouverbe. 23 perc, mondja a Google Maps. A vizsga 9:30-kor kezdődik, 9:15-re kérték, hogy legyek ott. Akkor, ha 35-40 körül indulok, minden rendben lesz. Kis reggeli is belefért még, illetve ellenőriztem, mit kell vinnem.

Hát, a 23 perces út kb. 40 lett, mert a West Georgia-n lévő dugót picit elszámolta az applikáció. Különösebben nem érdekelt egyébként, nem lettem tőle feszültebb, úgy voltam vele, hogy ha nem érek oda, és emiatt nem tudok vizsgázni, semmi baj, annyira azért nem vágyom rá. Meg úgy a kocsiban eljutottam a "fuck it" állapotba, amikor már nem érdekelt különösebben, mi lesz. Van ez a vicc is a nyuszikáról meg a medvéről... Úgy voltam vele, hogy alapvetően szeretek vezetni, és igazából tök szívesen csinálnám egyébként, hogy csak úgy össze-vissza megyek, amerre az utas mondja. Csak utána ne mondana valamit, ami rám nézve komoly következményekkel jár...

Megérkeztem, talán még épp időben, leparkolok a kijelölt helyek egyikére. Bemegyek az irodába, majd hallom, hogy az előttem lévőtől megkérdezik, hova parkolt, ugyanis számozottak az állások. Proaktív módon kimegyek, megnézem, enyém a 12-es. Vissza, rögtön sorra is kerülök. A hapsi kéri az autó biztosítását. Hát, mondom, nekem olyan nincs, az autó bérelt. De neki kell valami, akár a rendszámtábláról is egy kép. Ezt így nem teljesen értettem, de kimentem, hátha van valami a kesztyűtartóban. Nem volt... Szerencsére reggel eltettem a papírt, amit a bérléskor kaptam (nem vagyok benne biztos, hogy tudatosan), azon rajta volt a rendszámtábla, illetve a biztosítás szó is szerepelt. Hátha elég lesz... Mivel látjátok, hogy hosszabb a bejegyzés, így gondolom rájöttetek, hogy elég lett. Mondta, hogy akkor elveszi a jogsimat, és nem adja vissza, ez így megfelel-e nekem. Mondtam, hogy azt hiszem nincs más választásom... Aztán egy pillanattal később csak rákérdeztem, hogy akkor ugye visszaadják, ha nem sikerült? Nem, akkor sem, kapok helyette egy ideiglenes sárga lapot, ami a Learner License-szel egyenértékű, majd küldik a kártyát. Igen ám, de a Learner License-szel nem lehet egyedül vezetni, csak úgy, ha van az autóban egy supervisor, akinek van full, azaz teljes értékű jogsija. Mondtam, hogy ezen gondolkodnom kell. Ugyanis ez nem csak az esetleges további gyakorlásomat nehezíti meg eléggé, hanem a hazajutásomat is, hiszen így nem tudnék a bérelt autóval visszamenni Vancouverbe... Legalábbis, hivatalosan. Gondolkoztam 2 percet, aztán visszamentem az ablakhoz, és mondtam, hogy üsse kavics, próbáljuk meg. Kifizettem a vizsga díját, majd mondták, hogy várjak az autónál, nem sokára megy valaki.

Várakozás közben figyeltem, hogy mások mit csinálnak. Mindenkinek ellenőrizték a lámpáit, ergo fel kellett kapcsolni, meg kellett mutatni, hogy a reflektor is működik, irányjelzők, féklámpa, ablaktörlő, duda. Gyorsan le is csekkolyam, hogy nálam ezek hol vannak, ablaktörlőt és távolsági fényszórót nem kellett korábban használnom. Ja, és meg kellett mutatni a karjelzéseket, ha az irányjelzővel történne valami. Ilyen otthon is volt??

Megjött a vizsgáztató, elsőre nem utáltam meg, ezt azért nagyjából pozitívnak értékeltem. Kérdezte, hogy vagyok, mondom, kicsit idegesen, a határidő miatt. Ellenőrizte a lámpákat, majd beszállt, és indultunk is. Covid miatt maszkban kellett lenni, neki le kellett engednie az ablakát, illetve még az ülésre is valami nejlont kellett húznia...

Balra indultunk, látványos váll mögötti hátranézés, óvatos indulás. Ügyesen megállok a járda vonala előtt (itt ez a szabály), szétnézek alaposan, hátra megint a kanyar előtt, majd szép balkanyar. A becsapós az volt, hogy nem látszódott rendesen (vagy legalábbis én nem láttam), hogy hol van a két sáv határa, így, bár maradtam abban, amiben kellett, kicsit közel kerültem a másikhoz. Látom, ír valamit... Fasza... Mentünk szépen, voltunk suli övezetben (láttam a táblát a 30-as limittel), park övezetben (tábla, 30), mentünk autópályára, volt egyenrangú útkereszteződés, minden. Figyeltem rá, hogy mindkét kezem a kormányon legyen végig, mindig nézzek hátra, ha sávváltás vagy kanyarodás van, és ne menjek túl gyorsan. Ja, és hogy kanyarodáskor addig szinte el se induljak, amíg a gyalogos nem ért át a zebrán, nem szabad őket siettetni... Tudtam, hogy ha ezek megvannak, akkor nagy baj nem lehet, mert alapvetően szerintem nem vezetek rosszul, pár 10ezer kilométeren már túl vagyok szerte Európában és az Államokban, 19 és fél éve vezetek és még nem volt balesetem, szóval ebbe lehet valamennyire kapaszkodni. Egy idő után azonban zavart, hogy nem ír semmit. Mivel itt nem mindig állítanak le, ha megbuktál, egyre inkább attól tartottam, hogy az első kanyarnál valamit úgy elszúrtam, hogy már feleslegesnek tartja, hogy jegyzeteljen.

Visszaértünk a parkolóba, mondja, hova álljak be tolatva. Szépen sikerült volna elsőre is, de azért tökéletesítem, ne érje szó a ház elejét. Leállítottam az autót, mondja, hogy szálljunk ki, beszélgessünk. Az autó mögé megyünk. Rákérdezett, miért voltam ideges. Mondtam, hogy a tény, hogy három hónapon belül le kell tennem a sikeres vizsgát, én pedig már az utolsó hónapban vagyok, extra nyomást helyezett rám. Mondta, hogy szinte tökéletes vezetés volt, átmentem. Két hibám volt, az első kanyarnál túl közel kerültem a másik sávhoz, illetve a legvégén a tolatáskor nem néztem 360 fokban körbe. Ezekre majd figyeljek. Utána még beszélgettünk egy kicsit a városról, hogy mit csinálok, ő mit szeret itt, stb., mikor egy másik tanuló próbált mellém parkolni, és majdnem elvitte az autó orrát, meg utána kis híján nekitolatott az oszlopnak...

Utólag belegondolva, azt hiszem alapvetően jól teljesítek nyomás alatt. Legalábbis, ez sok mindent megmagyarázna a korábbi vizsgáimmal kapcsolatban is. Nem tudom, hogy ez objektívan nézve is így van-e, vagy ez csak egy érzet, aminek nincs valós alapja, de mindegy is, mert valószínűleg ez utóbbi sokat számít. Sokkal rosszabb lenne, ha az lenne a konklúzió, hogy megdermeszt a "téthelyzet", és nem tudom azt nyújtani, amire képes vagyok. Egyrészt azért, mert ez azt jelentené, hogy több a negatív élmény, másrészt erre kevésbé lehet építeni, kevésbé lehet belőle önbizalmat meríteni.

Vissza az irodába, kifizettem a jogsi díját, elmondta, hogy két hónapon belül érkezik a címemre a kártya, addig használhatom azt a lapot, amit ad. Csinált egy fényképet is, de az... Úgy nézek ki, mint aki frissen szabadult a börtönből. Ez még a szokásos igazolványképeimnél is rosszabb! Pedig nincs alacsonyan a léc... Mindegy, a lényeg, hogy éreztem, nagy tehertől szabadultam meg. Mielőtt visszavittem volna a kocsit, tankolnom kellett, ahol nyilván bénáztam kicsit, de voltam olyan jó hangulatban, hogy nem érdekelt. Elbúcsúztam az autótól, ami egyébként teljesen jó volt, elégedett voltam vele. Nem mondom, hogy álmaim autója, de igazából bele sem tudnék kötni. Praktikus volt, nagyon jól fordult, a gyorsulása is tetszett, szóval jó élmény volt vezetni. Azért az mondjuk meglepett, hogy a srác csak elvette a kulcsot és megkérdezte, mivel fizettem. Mondtam, hogy hitelkártyával, erre a válasz, hogy akkor két napon belül visszakapom a letétet. Meg sem nézte, nem lett-e valami baja az autónak, meg van-e tankolva, ilyesmi...

Utána iroda, rögtön egy megbeszélés, majd ettem egy finom Rament. Maga a leves kiemelkedően jó, a tészta rendben volt, a hús, nos, az lehetett volna jobb. Nem mondanám rossznak, de azért jónak sem. De maga a leves miatt megérte. Mivel délelőtt nem voltam, így ráhúztam kicsit, fél 7 körül indultam haza. Itthon kis sakk, kis olvasás, majd elindultam megünnepelni a sikert. Na, azért annyira nem mentem messzire, egészen a sarokig... A bejáratnál már ökölpacsi van az egyik managerrel... :D Ezen mondjuk én lepődtem meg a legjobban. Úgy éreztem, hogy most tényleg megérdemlem a kellemes estét, szóval steak lett a menü, méghozzá Tajima Wagyu. Tökéletes volt. Amúgy lassan úgy érzem, hogy itt tényleg kedvelnek. De nyugalom, kitartok, nem hagyom magam megtéveszteni...

Most még fürcsi, és remélhetőleg még lesz erőm befejezni a könyvet. Holnap péntek, már le is beszéltük Kevinékkel, hogy melyik japán helyre megyünk munka után, állítólag nagyon jó a csirkéjük. Szóval csak valami minimál ebéd lesz, vagy lehet, hogy ki is hagyom.

Ja, és köszi a támogató üzeneteket a forgalmival kapcsolatban, jól estek. :)

Ez csak egy rövid helyzetjelentés lesz, mert sok minden nem történt. Tegnap este koccintottam Bencével, szóval megint jó fej voltam. Elég pörgős estéjük volt... Ilyenkor mindig megállapítom, hogy jól csinálom, miszerint nem dolgozom a születésnapjaimon.

A mai napom meg végre egy volt a nyugisabbak közül. Egy könnyed brunch az SC-ben, aztán kártyaintézés, ugyanis itt fel kell hívni a központot, hogy aktiválják. Ami érdekes, mert egy hónapja használom Apple Payen keresztül, szóval picit feleslegesnek tűnik, de ez van. Ja, ami a kaját illeti. Többen is aggódtok az alakom miatt, hogy a beszámolók alapján állandóan zabálok, de nem mozgok eleget. Hát, egyrészt kis túlzással minden étkezésemről tudtok (ma még nem ettem a brunch óta és fél 8 van), másrészt ilyenkor nem kell feltétlenül nagy adagokra gondolni. Például a tegnapi vacsora a görög étteremben nem volt akkora, mint egy gyros tál. Igen, tervben van a több mozgás, de alapvetően az étel mennyiséggel szerintem nincs gond. Pláne, hogy azért nem sült krumplit eszem egyfolytában.

Délután megint kiporszívóztam. Ez a lakás valamiért hihetetlenül porosodik. Mert nem arról van szó, hogy picit por van, hanem konkrétan porcicák vannak a gyakran használt "útvonalaimon", így pedig nem tudok úgy tenni, mintha nem venném észre... Jó, nem tart vészesen sokáig, de attól még nem olyasmi, amit kifejezetten szívesen csinálnék. Lehet, hogy tényleg venni kéne egy robotporszívót...

Takarítás után elmentem sétálni, megint sokan voltak a parkokban meg a sétányon. El is gondolkoztam, hogy milyen következtetéseket tudok levonni az itteni életről így, kicsit több, mint két hónap után, de aztán rájöttem, hogy bár részben igazam lehet, de mégiscsak egy buborékban vagyok, így pedig talán nem kellene általánosítani. Mindenesetre, akikkel eddig találkoztam, akiket láttam, picit jobban "mernek élni", mint otthon. Persze, ennek jó alapot szolgálhat a jobb életszínvonal, de messze nem magyaráz meg mindent, és túl olcsó lenne erre mutogatni minden esetben. Ezt nagyon hosszan tudnám ecsetelni, de nem akarok okoskodni, ahhoz még valószínűleg nem láttam eleget.

Este pedig átvettem a bérelt autót. Egy Mazda 3-ast foglaltam le, Nissan Kicks lett belőle. Történt már olyan valakivel, hogy olyan autót kapott, mint amilyet kért? Mert persze, mindig odaírják, hogy X vagy vele egy kategóriában lévő, de én eddig mindig mást kaptam. Amúgy az autóval semmi gond, bár az ablakmosó folyadék szintje alacsony, remélem, ezzel nem lesz gond a vizsgán. Őszintén szólva nem szeretnék erre is költeni, egy vagyon volt 4 napra bérelni ezt az autót. Nem mondom, hogy nem izgultam, amikor elindultam vele arra a kb. 800m-es útra, ami a lakásig tartott, hisz 4 kanyar is volt benne. Utólag visszagondolva simán megbuktattak volna, sem a sávváltáskor, sem a kanyarodáskor nem fordultam látványosan hátra, hogy meggyőződjek, nem jön senki. Ezt a következő napokban valahogy rögzítenem kell... 

Este szóltak, hogy jövő szombaton (mármint, itt még 13 nap múlva) lesz egy focitorna, és jó lenne, ha mennék. Most épp nincs sok kedvem, ráadásul a munkatársam nem lesz ott, de azt hiszem, hosszútávon jobb, ha elfogadom. Végülis nincs messze, szóval ha nem érzem jól magam, akkor elköszönök és hazamegyek. 

Most lett vége a Ducks meccsnek, megint simázták a Sharkst. :) Legalább ők nyernek, ha már a United... De ezt inkább hagyjuk is, erről nem akarok beszélni. Holnap munka, utána pedig el kéne menni vezetni, mert nagyon közel van a vizsga. Őszintén szólva eléggé frusztrál a dolog, és haragszom is, hogy ezen át kell mennem. 19 és fél éve vezetek, fél Európán keresztülvezettem, van amerikai tapasztalatom is, és mégis kell. Bezzeg egy németnek nem kell, de még egy angolnak sem, pedig ők az út másik oldalát használják... És mennyire nevetséges már, hogy autót bérelek, azt három hónapig a jogsim miatt úgy használhatom, mint bárki, akinek már nem tanuló jogosítványa van (úgy nevezett full license), elmegyek vele vizsgázni, majd, bármi is lesz a vizsga eredménye, utána azzal az autóval hazamegyek. Akkor is, ha nem sikerült. Ez az egész non-sense...

Ami azt illeti, elég tartalmas volt az elmúlt két nap. Péntek reggel korán keltem, ami nyilván nem esett jól. El akartam már intézni a hitelkártyát, amit ugye csak 8 és 16 között tudok. A terv az volt, hogy felkelek 7 körül hogy nyitás után nem sokkal ott legyek, ezzel nem sokkal 9 után az irodába tudok érni. Kinéztem a tömegközlekedést, de úgy voltam vele, hogy ha reggel $30 alatt lesz az Uber, akkor azzal megyek. Megnéztem, $29 valamennyi volt. Ez jel. Kis reggeli, fogmosás, és hívom is a kocsit. Már $42... Viszont a tömegközlekedéshez már nem volt időm, így kénytelen voltam kifizetni ezt a vagyont. A jó hír az, hogy gyorsan odaértünk és meg is találták a levelem. Sőt, amikor átvettem, éreztem, hogy kártya van benne...

Innen el kellett jutnom az irodába. Google Maps megnyit, tömegközlekedésre állít, elindul a megfelelő irányba. Ami furcsa volt, mert nem így rémlett. Megnéztem megint, majd látom, hogy az ajánlott út úgy kezdődik, hogy autóval menj 2 km-t (5 perc)... A tömegközlekedés résznél... Ebben a pillanatban fordultam is vissza, mert csak jól emlékeztem, ha nincs autó, akkor pont a másik irányba kell indulni. Busz, majd vonat(?), majd vonat volt a menü, gond nélkül megugrottam.

Ebédre a Chipotle-ba mentünk, ez kb. mexikói gyorsétterem, de azért a minőség magasabb, mint mondjuk egy Mekiben. A kiszolgálók olyan gyorsan beszéltek, hogy esélyem sem volt megérteni, így megérzés alapján mutogattam. Egész jól, mert olcsó is lett, finom is, és az adag is megfelelő. Ezt követően még egy kis munka, majd mivel 4-kor el kellett hagyni az épületet, mert az elektromos hálózatot tesztelték (nem kezdték el akkor), Kevinnel és Amandával elmentünk Gastownba, beültünk egy bárba, ahol épp Happy Hour volt. Na jó, őszintén szólva pont ezért mentünk. A korsó Guiness még így is 8$ volt... 

6-ra volt jegyem a Batmanre, épp akkor ért oda az Uber, a mozi előtt sor... Aztán egy kis sor még a popcornért is, de időben bejutottam, még az előzeteseket is láttam. :) Ja, még kiszaladtam a mosdóba is, a Guiness túl gyors volt. A film nekem tetszett, bár Batman tekintetében nem vagyok objektív, ezt elismerem. De szerintem a story is rendben volt, és ott volt a szokásos sötét, depresszív hangulat, ami egy Batman filmhez szinte kötelező és a zene is jó volt. Aki látta már, írja meg, hogy neki hogy tetszett a film, kíváncsi vagyok. A párbeszédeket nem vitték túlzásba, ami nem is baj, lévén most még csak angol felirat sem segített...

Ma pedig túrázni voltunk 5-en a csapatból, a Dog Mountain-re mentünk. Nagyon jó időnk volt, ezért meglepett, hogy ott még bőven havas volt minden, az egész túraútvonalon hó volt, így elég sokat csúszkáltunk. De ez nem hogy elvett volna az élményből, hanem még hozzá is tett, imádtam :D Meg lehetett röhögni Kevinen, aki legalább ötször elesett :) Maga az útvonal 5,5km volt, gyakorlatilag egy kilátó részhez mentünk el, majd vissza. Kellemesen elfáradtam...

Engem meglepett, milyen sokan voltak, ráadásul rengetegen kutyával. Nem tudom, szegények mennyire élvezték, hogy fel-le kellett menniük ezen a csúszós havas úton... Volt benne azért némi kihívás.

Mivel jó idő volt, mozogtunk is, így nyilván megéheztünk. Visszaérvén Yaletownba, elmentünk egy görög helyre, gyorsan pótolni a ledolgozott kalóriákat. És hogy egészen biztos legyek abban, hogy nem fogok elfogyni, még a Nero nevű helyre is elmentünk, ami állítólag a legjobb hely a waffle-hez. Ez igazából valahol az amerikai palacsinta és a gofri között lehet, és ezt ízesítik többféleképpen. Nem tudtam, hogy ez ennyire jó. Sajnos túl közel van hozzám...

Ma estére meg még el kell mennem a Social Cornerbe, mert mint kiderült, Bencének ma van a születésnapja, én meg mondtam, hogy koccintunk. Szóval 9 után nem sokkal lenézek, de nem tervezek sokáig maradni, jó lenne rendesen kialudni magam... 

Na, most, hogy a blog FB oldalán mindenki arcot is társított a szenvedéstörténeteimhez, mehetünk is tovább. Annyi még, hogy szerencsére P. Sándor szolnoki lakos írta, hogy "Inkább mégsem kérjük.", ami nagyon jó hivatkozási alapul fog szolgálni a következőkben az olvasói nyomásnak való ellenállásomhoz. :)

Mint említettem, tegnap voltam focizni. Hát, az odaút meglehetősen kalandos volt. Rávettem ugyanis magam, hogy veszek végre egy Compass kártyát. Ez a kártya lényegében a tömegközlekedéshez való, lehet rátölteni bérletet, vagy csak simán pénzt, amiből minden egyes alkalommal a megfelelő mértékben levon a rendszer. És bár ez a kártya $6-ba kerül, mégis megéri, mert szemben a sima kártyás fizetéssel, olcsóbb tarifával lehet utazni. Nem akarok hülyeséget írni, de nagyjából fél áron ahhoz képest, mintha csak simán hitelkártyát használna az ember. Megvettem tehát a kártyát, szóval pénzt kellett rá tölteni. Két lehetőség van: a) online, b) az állomásoknál lévő kioszkoknál. Online kényelmesebb, viszont a tranzakció átfutási ideje akár 2 óra is lehet. Bár nekem nem volt két órám az indulásig, gondoltam, töltök rá online, és majd hazafelé már azt használom. Megadtam szépen a debit kártyám adatait, tölteném fel az összeget, hiba. Még egyszer, ugyanez. A hitelkártyámmal meg ugye még nem tudok próbálkozni, mert nincs meg. Sebaj, majd később, indulni kell. Odamegyek az állomáshoz, használnám a telefonommal a hitelkártyámat, ugyanúgy, ahogy eddig mindig, nem fogadja el a rendszer, nem nyílik a kapu. Hmm... Sebaj, van még 5 percem, ott a kioszk, töltök a kártyára pénzt. Megadom, hogy hitelkártya, erre észreveszem, hogy a kártyát be kell dugni, nincs paypass. A kártya viszont nyilván nincs meg. Ehh... Sebaj, ott a debit kártya, azzal majd átmegyek a kapun. Nem-nem, ugyanúgy piros X. Akkor használom a debit kártyát, onnan töltök fel pénzt a Compassra. Ahhoz tudni kéne a PIN kódot, ami rémlik ugyan, de nem akartam ott próbálgatni, hiszen még sosem használtam. Nem baj, úgyis van készpénzem, lévén még a költözésen kívül sosem kellett használni, ide pont jó lesz. Közben egy szerelvény elment... Próbálom a pénzt, kiadja. Majd megint. Majd harmadjára is. Rájövök, hogy ez nem fog menni... Na, most mi a fenét csináljak? Megpróbáljam a magyar bankkártyám? Miért ne... Teljes meglepődésemre kinyílik a kapu. Sietek a metróhoz, épp elérem. Utólag lehet, hogy a Visával volt valami? Ugyanis az itteni kártyáim azok, az otthoni meg MasterCard.

Oké, fent vagyok a metrón, minden oké, igaz? Persze. Van pár percem, akkor töltök fel pénzt a telefonomon a magyar bankkártyáról a Compassra. Megy, mint a karikacsapás. Azon túl, hogy kényelmetlen ezt állva pötyögni. És, azt hiszem, pont sikerült is befejeznem, mire a megfelelő megállóhoz értem, bármelyik is legyen az. Leszállok, megyek fel, ott a bazi nagy kereszteződés, átmegyek a zebrán, jön a busz... Nem az enyém. Ránézek a telefonra, hogy melyik is kell nekem, az R4-es és a 110-esen kívül jó-e még valami. Valami nem stimmel, a Google Maps szerint még 22 percre vagyok. Biztos eltévedt az a szar. Bezárom, megint megnyitom ugyanaz. Fura. Szétnézek, bazi nagy kereszteződés stimmel, de picit fura, nem teljesen ilyenre emlékeztem múlt hétről. Megint a Maps, mit is ír pontosan. Basszus, egy megállóval korábban szálltam le a metróról a nagy Compass kártya feltöltés miatt. Így nem érek oda időben az alkalmazás szerint. Sietek vissza a metróba, megint kifizetem az 5+ dollárt, majd felszállok a nemsokára érkező szerelvényre. Az irány jó, még mielőtt...

Felszaladok a mozgólépcsőn, igen, ez így már ismerősebb. A pirosnál ott az R4-es. Én meg a zebránál. A megálló a zebra után. A sávok száma sok, 6 vagy 8. Verseny indul. Mivel a zebrán átkelők fele sietett a buszhoz, egy laza kocogás elég volt. Felszállok, lehúznám az otthoni kártyám, érvénytelen. Basszus. Érzem a tekinteteket az egyébként tömött buszon. Próbáljuk meg a Compasst, hátha... És működött! Wow. És pont 7-re oda is értem...

A foci nem volt jó. A csapattársaim két dolgot nem akartak: védekezni, és passzolni. (Tisztelet a kb. két kivételnek a 6-7-ből) Valamiért mindenki cselgépnek hitte magát, de rossz volt nézni. És akkor, maikor feljövünk 1 gólra, hátrakiált, hogy nyomjuk meg. Az ellenfél kezd, de hátra nem jönnének... Szöglet, kicsi, ketten vannak ott, a szélsőnk a felezővonalnál. Kérdőn nézek rá, hogy ott meg mi a ***** *****-t csinál, majd mondja, hogy a kontrára helyezkedett. Sírni tudtam volna. Mondjuk, ha néha hátra is ette őket a fene, abban sok köszönet nem volt, egy kényszerítő után elfejeltettek a támadóval futni... Katasztrófa volt. A japán gyerek megint rálépett a lábamra, és még mindig nem szerzett műfüves cipőt.

Foci után Kevin, a csoporttársam mondta, hogy kivisz a vonathoz, ne kelljen átszállnom. Hát, nem teljesen odavitt, ahova számítottam... Olyan környékre kerültem, aminek még a közelében sem jártam. Ezért nem volt ismerős, amikor rákérdezett, hogy az adott vonal jó lesz-e. Kicsit már úgy érzem, bárhonnan hazatalálok... Az meg hogy nem öltöztem át, csak felvettem egy pulcsit meg egy kabátot (plusz nyilván a baseball sapkát) és így, rövidnadrágban vonatozok és sétálok a belvárosban? Egy ilyen foci után nagyon nem érdekelt... Azt hiszem, ez azért részben megmagyarázza, miért olyan lett a kép, amilyen.

Ma reggel meg mentem az elméleti tesztre. Nem nagyon volt hozzá kedvem, a készülést sem vittem túlzásba, de a végére egész jól ment. Bár az nem esett jól, hogy este nem tudtam emiatt olvasni, mert még akkor is teszteket csináltam. Ehh... Odamentem, a becsekkolás egész flottul ment, a jogsimat is visszakaptam, még egy hónapig használhatom, bárhogy is sikerül. 50 kérdésből 40-et kellett tudni. Amint megvan a 40 helyes vagy a 11 rossz, vége a tesztnek. 41 kérdést kaptam végül. És nem, nem lett 11 hibám. Az az 1 is, ami lett, bosszant, mert finoman szólva is tudnék vitatkozni vele. A kérdés úgy szólt, hogy az adott motorosra nézve, aki épp a kereszteződés közepén jár, melyik autó jelenti a legkevesebb kockázatot. És persze a kép volt még mellékelve. Szóval nem egy abszolút objektív kérdés. Mindegy, de azért na... Kicsit meglepődtem, hogy utána jött még egy szemvizsgálat, én meg okosan nem vittem magammal szemüveget. Azért így is megugrottam. 

Hát, nagyjából ennyi. Most este még foglaltam időpontot forgalmi vizsgára. Ennek nem sok esélyét látom elsőre, mert bár majd' 20 éve vezetek, azért már nem biztos, hogy betűről betűre követem az összes szabályt... De mivel nehéz időpontot találni, így foglaltam egyet, hátha. Kocsit vinni kell, szóval bérelnem kell egyet. Mondjuk, nem árt, ha legalább teszek előtte pár kört ott, ahova megyek (North Vancouver) mert még sosem voltam arra...

Most pedig szerintem meglepem magam egy burgerrel, mégiscsak tettem egy sikeres vizsgát!

A mai napról túl sok mindent nem tudok írni. A délelőtt nagy részét megbeszélések töltötték ki, de ezek még egész érdekesek is voltak most. Volt például egy olyan, ahol a manageremmel a karrierlehetőségeimet beszéljük át. Azért nem múlt időben írom, mert ez egy hat hetente ismétlődő beszélgetés. A szívás az, hogy készülnöm kell majd rá, hogy mikor mit csináltam, mármint milyen kihívásaim voltak, azokra hogyan reagáltam, és ennek milyen hatásai vannak. Amúgy sikerült megoldani a tegnapi problémát, ergo ma végre hasznos munkát is tudtam végezni...

Aztán eljött a fél hat, időben ott is voltam a fodrásznál. Meglepődve tapasztaltam, hogy nincs hely, a nevem pedig le van törölve a tábláról, ahova felírtam, mint foglalást. Kb. negyed órát kellett várnom, de nem siettem sehova, emiatt nem aggódtam. Aztán, amikor én következtem, mutattam egy egész használható képet magamról azzal, hogy valami ilyesmit szeretnék. Mondtam, hogy ne legyen túl rövid, és a lényeg, hogy könnyen kezelhető legyen. Leülök, Ricardo Csíléből beterít azzal a lepedővel, majd mondja, hogy "Short then?" Mondom, nem, ne legyen túl rövid, és legyen könnyen kezelhető. Erre a következőt hallom: "Right, just maintenance!", ami kb. annyit tesz hogy igazítás. Itt már a fejemet fogtam volna... Aztán elkezdte a tarkómnál és a fülem fölött a géppel. Otthon nem így szokták, de gondoltam csak időt akar nyerni, hogy kitalálja, mit csináljon. Nagyjából körbeért, majd a fésűt és a gépet használva folytatta a fejem tetején is. Na, ilyet még nem láttam. Ezzel elvolt egy kicsit, majd megmutatta. Hát, föntről szinte nem is vágott, így simán elaludtam volna már most éjszaka... Mondtam, hogy ennél azért legyen már ott rövidebb. Erre jött az ollóval, és nyisszantgatott egy kicsit, majd borotva megint a fésűvel. Ekkor már láttam, hogy ennek nem lesz jó vége... Az eredmény elég elszomorító, nem is hasonlít arra, amit mutattam neki. Nem is tudom, milyen, de úgy nézek ki, mint egy alsós általános iskolás... Oké, nem volt drága az itteni árakhoz képest, $25+borravaló, de a következő napokban hetekben szerintem csak baseball sapkában mozdulok ki itthonról. Aztán vagy levágatom tényleg teljesen, vagy fizetek egy vagyont egy felkapottabb helyen, hogy próbáljanak meg ott kihozni valamit az alapanyagokból. Gondolhatjátok, mennyit kattogott ezen az agyam hazafelé, hisz milyen könnyedén engedek el dolgokat... De komolyan, még oldalt is vannak kicsit hosszabb hajszálak, még az sem sikerült, hogy ott legyen egyforma hosszú! Otthon mindig feldobva, felfrissülve megyek haza a fodrásztól, élvezem, hogy legalább pár óráig relatíve jól nézek ki, erre itt meg... Hát finoman szólva sem.

Na, a tegnapi esszé után ma csak pár sort tudok összehozni. A munka borzalmasan bosszantó volt ma... Pénteken még minden stimmelt, elkezdtem tesztelni a legfrissebb javításomat, erre ma nem tudom beüzemelni a környezetet. És egyszerűen nem tudtam rájönni, miért. Anno azt hittem, hogy egy ilyen nagy cégnél biztos minden nagyon ki van találva és flottul megy. Hát, majd' két hónap után nagyon nem ez a véleményem... Még ebédre sem volt emiatt időm. És ne legyek ideges... Snickers meg sehol.

Munka után elmentünk egy japán helyre, a JINYA Ramen Barba, szóval ott folytatom ezt a hetet is, ahol az előzőt abbahagytam, legalábbis, kaja szempontjából. Kértünk egy Takoyaki (Octopus Ball) című előételszerűséget, amit megosztottunk, illetve én Wonton Chicken Rament választottam. Az adagok megint akkorák voltak, hogy én meg sem bírtam mindent enni...

A naphoz még annyit, hogy holnap 17:30-ra megyek fodrászhoz. A hely a "Cut My Hair Barber Shop" fantázianevet viseli... Vannak fenntartásaim. Mindegy, ha nagyon rossz lesz, akkor mindig le lehet nyírni teljesen rövidre, de jó lenne, ha erre nem kerülne sor.

Fáradt és kicsit nyűgös vagyok, szóval mára elég is lesz ennyi. Aki nem írta meg, hogy mi van vele, az sürgősen pótolja!

Itt a hétfő reggel, és ahogy jeleztem, itt a következő bejegyzés. És most picit bajban is vagyok, mit is írjak... Az utóbbi három nap meglehetősen tartalmas volt, lényegében vagy dolgoztam vagy ettem vagy ittam. És sokat nevettem. Megpróbálom szépen sorban leírni, merre voltunk, mit csináltunk.

Leviék meglepően későn jöttek, azt hittem korábban leszáll a gépük, így csak fél 11 környékén írt, hogy mindjárt a ház elé érnek. Montrealból jöttek, és hozták a havazást is... Itt szerintem január eleje óta nem esett a hó, szóval tuti, hogy miattuk történt. Vettem egy üveg gint, meg tonikot, hátha szomjasak lennének az út után, és nem fogjátok elhinni, azok voltak! Hajnal kettő körül került mindenki ágyba, az üveg háromnegyede el is fogyott. Nem tudom, hogy ennek volt-e bármi köze ahhoz, hogy csütörtök reggel nem éreztem úgy, hogy szükségem lenne reggelire. Vagy akár az ebédre. Az irodában szerintem az egész emeleten nem voltak rajtam kívül hárman... Ennek tudatában úgy érkeztem haza csütörtök kora este, mint egy bajnok.

Mivel addigra már kellően megéheztünk, el is indultunk a Rodney's Oyster House című helyre. Ahogy a nevéből is sejthető, itt főként tengeri herkentyűket lehet fogyasztani. Na most, azt hiszem nem túl nagy titok, hogy én egy kis fenntartással viseltetem az ilyenek iránt, de némi kíváncsisággal is. És ha már kipróbálom, akkor talán olyan helyen kéne, aminek alapvetően ez a védjegye, és nem több száz kilométerre van a legközelebbi tengertől/óceántól. Hát így esett a dolog, végül garnélát ettem, rizzsel és valamilyen lecsó szerűségű mártással. Meglepően finom volt, és a végére egész jól bele is jöttem, hogyan kell enni. A kísérő Pino Noir nem hagyott mély nyomot bennem. Ezt követően megmutattam nekik a Social Cornert, kedvesen fogadtak bennünket, és a koktélok is finomak voltak. Mielőtt hazamentünk volna, még lebeszéltem az egyik ismerős felszolgálóval, hogy holnap is jönnénk. Mondta, hogy nem tud foglalást felvenni, de pénteken úgyis ő lesz az, aki fogadja a vendégeket, és majd megoldja, hogy legyen helyünk. Menő :) Végül sikerült lehoznom az estét egy gin tonikkal, egy pohár vörösborral, valamint négy koktéllal...

Ehhez képest a egész jól voltam pénteken. Persze a reggelit most sem erőltettem, mert inkább az alvást választottam helyette, úgy éreztem, minden perc számít. Most bent volt az irodában a csapatból Amanda, Jad és Kevin is, így azért jobban telt az idő. Ebédre egy libanoni étterembe mentünk. A kaja finom volt, de elég sokat kellett rá várni. Gondoltam, hogy akkor ezt majd a borravaló mennyiségével jelzem is, de itt úgy volt beállítva a terminál, hogy a 18% volt a legkisebb... Annyira meg nem akartam bunkó lenni, hogy egyáltalán nem adok. Délután még munka, aztán 16:20-tól volt happy hour a csapatunknak, megint lehetett $20-ig rendelni, meg játszottunk egyet a Fedőnevek című játékkal online, persze angolul. A lényeg, hogy az én csapatom nyert. Mi Kevinnel fánkokat rendeltünk, állítólag elég híres helyről, meg valami Bubble Tea nevű cuccot. Érdekes volt... Ezt követően haza, gyors tervezés, majd indulás egy kínai kajáldába Bélához közel, mert ő meg szombaton utazott Londonba. A hely neve Legendary Noodle, és egy végtelenül hangulatos kis helyiség. Itt 7 előételt kértünk és egy levest, ezt fogyasztottuk el 4-en. Sajnos képet elfelejtettünk készíteni, pedig jól nézett ki az asztal így megpakolva. Ja, és volt magyar fehérbor, valami Dunavári. Nem ismertem korábban, és miután megkóstoltam, rájöttem, hogy valószínűleg nem véletlenül. 

Azért akartunk csak előételeket enni, hogy ha már félretesznek nekünk egy asztalt a SC-ban, akkor már csak ennünk kéne ott is. Nos, az asztal valóban ott is volt, de a mi tervünk egy picit félrecsúszott, és csak desszertet voltunk képesek magunkba erőltetni... Tudom-tudom, tiszta szégyen. Ezt a kellemetlen szituációt koktélokkal próbáltuk enyhíteni, több-kevesebb sikerrel. Amúgy a tiramisu nagyon finom volt. Azt hiszem, itt kezdtük el érezni, hogy fáradunk. Azért Bence csak hozta azt a francia pálinkaszerűséget, amire egyébként már nem biztos, hogy olyan nagy szükségünk volt... Nem sokkal zárás után már mentünk is haza, és a fogselymezés fontosságának majd 30 perces taglalása után mindenki ment is aludni.

Mikor szombat reggel előmásztam a hálómból, Leviék már természetesen ébren voltak. Megbeszéltük a programot, és kis készülődés (öltözés+fogmosás) után útnak is indultunk. A Brunch nevű helyre mentünk, nem fogjátok kitalálni milyen célból! Pontosan, brunch miatt. Kb. 15 percet kellett várnunk, mire bejutottunk, majd egy zseniálisan finom kaját kértem. Ja, ez egy mexikói hely volt, ide még egészen biztosan visszatérek. Utána buszra fel, irány a Granville Island, ami egy bazi nagy és híres piac. Előtte még egy gyors kávé egy aranyos helyen, majd be a piacra.

Hát, itt tényleg volt minden. Gyümölcsök, húsok, halak, zöldségek, fűszerek, sajtok, minden. Még valami szegedi cucc is, hogy pontosan mi, arra nem emlékszem, csak arra, hogy egy csirke volt az üvegcsén. Vettünk négyféle sajtot meg hozzá egy kis birsalmavalamit, jó lesz délutáni nasinak. Innen egy olyan kis komppal mentünk vissza Downtownba, amelyekről már írtam, valóban tök hangulatos kis járművek. Egy kis séta a sétányon, majd haza, hogy még tudjunk egy kicsit pihenni otthon, mielőtt megnézzük a szombat estét. Útközben láttuk az alábbit, és nem annyira jöttem rá, mi a magyarázat a híd alján függő csillárra.

A pihenés rész annyira nem jött össze, de legalább megkóstoltuk a Pinot-t, amit még szerdán vettem, és befejeztük a gint is. Először elmentünk a Canada Place-be, ahol jegyünk volt a Flyoverre. Itt két "előadás" volt, egy Kanadáról, egy pedig Izlandról. Ezt úgy kell elképzelni, hogy beleültetnek egy székbe, és mintha egy repülőben ülnél, felülről látod a kanadai/izlandi vidéket. Közben a székek mozognak, a vízeséseknél vízpermetet fújnak az arcodba, és úgy látod a tényleg lélegzetelállító felvételeket. Zseniális. Amúgy, az izlandi szerintem jobb volt... :D

Ezt követően egy marokkói éttermet vettünk célba, de sajnos nem volt hely. Így átmentünk a Twisted Fork névre hallgató vendéglátóegységbe, Gastownban. Nagyon kellemes volt, megint nagyon jól választottam :) Itt eszünkbe jutott a fotózás, de a kaják olyanok voltak, mint én: nem túl fotogének. Itt egy Negronit kértem, de valami nem stimmelt, nem volt kifejezetten jó. És ha már Gastownban voltunk, ami alapvetően egy nagyon hangulatos, fiatalos városrész sok szórakozóhellyel, elmentünk egy koktélos helyre. Igazából kettőbe, mert a Diamondba nem tudtunk bejutni, nem voltunk hajlandóak 30 percet várni. A Clough Clubba viszont befértünk, ami megint egy remek miliővel rendelkező kis hely volt, ráadásul a koktélok is finomak voltak. Mindenki ivott kettőt, majd elindultunk hazafelé. Útközben még elmentünk a SC előtt, ahol egy pillanatra megtorpantunk. Ez pont elég volt ahhoz, hogy kijöjjön egy öltönyös férfi, akit szerintem még nem is láttam, és beinvitáljon bennünket. Sikerrel járt. A pultnál találtak nekünk helyet, pedig eléggé tele volt az egyáltalán nem kis helyiség. Igazából nem tudom eldönteni, hogy szórakoznak-e rajtam vagy sem, de integetnek, folyamatosan mondják, hogy jó, hogy újra látnak, azok próbálják kitalálni az előző rendeléseim alapján, akik talán ha egyszer kiszolgáltak, majd a nevemet mondva hozza a koktélt egy olyan, akinek még tuti nem mutatkoztam be. Szóval, ez most már kicsit gyanús... Az egyik felszolgálóval kicsit beszélgettünk az este folyamán, majd mikor már mentünk, még odajött, hogy Leviéknek kellemes utat kívánjon, és hogy minél hamarabb jöjjenek megint. Rákérdeztem, hogy esetleg pár kedves szó nekem is jut-e, mire a válasz, hogy engem úgyis lát másnap. Azaz csütörtökön, mert akkor jön legközelebb... Ehh... Persze ezt mosolyogva meg aranyosan, de azért most már tényleg gyanús, hogy jót szórakoznak rajtam. Ma nem is mentem a szokásos vasárnapi brunchomra... 

Leviék ma délelőtt utaztak vissza, a közös reggelit én már nem vállaltam, az ágy valahogy vonzóbb volt. Nagyon jó volt ez a pár nap, nagyon jókat ettem, rengeteget nevettem, valamint többet ittam, mint az elmúlt két hétben összesen... Szóval megint itt az ideje ebből visszavenni.

Ma elolvastam az elmúlt pár nap történéseit, válaszoltam pár üzenetre, és újra kiporszívóztam. Ez a lakás nagyon gyorsan porosodik, ez nagyon nagy mínusz pont... Elmentem még egy nagy sétára is, szerencsére még épp hazaértem az eső előtt, ami azóta is esik. Ma még meg kéne csinálni pár kresz tesztet, bár nem sok kedvem van hozzá, illetve kéne találni egy fodrászt, mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan...

Remélem, veletek minden rendben van. Azt hiszem, itt az ideje, hogy mindenki beszámoljon az elmúlt időszak történéseiről!

Na, ez a mai nap tipikusan olyan, amiről normális esetben nem írnék semmit. És valószínűleg a jövőben az ilyen el lesz intézte egy FB poszttal. Valójában csak annyi történt, hogy 5-kor szóltak, 7-kor lenne foci. Persze ez áthúzta az összes tervemet, de mégiscsak foci... A pálya végre teljesen jó volt, az idő viszont kevésbé. Szinte már el is felejtettem, milyen is -3 fokban játszani. Nem mintha olyan sokat kellett volna gondolkoznom, milyen is... Szerencsére még a szél is fújt kicsit, szóval teljes volt az élmény. 20 percig álltam a forró zuhany alatt, amikor hazaértem. Maga a foci nem volt rossz, de azért idegesítő, amikor van 1-2 olyan srác a csapatban, akik egyszerűen nem is akarnak passzolni, amíg meg nem próbáltak legalább három cselt. Ami nem nagyon szokott egyébként sikerülni. Aztán meg az ember rájön, hogy lehet nem véletlen, hogy nem akart passzolni, mert nem nagyon tud. És nem, nem kompenzál a védekezésével... Ettől függetlenül volt 2-3 csapattársam, akivel egész jól össze lehetett játszani. Elvileg a következő tornára majd visznek is. A cipő talán kevésbé volt fájdalmas, mint elsőre. Igaz, most sem éreztem a lábujjam egy idő után, de lehet hogy csak azért, mert lefagyott... :D Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy minden új cipő feltöri a sarkam, ez azonban nem.

És hogy milyen programmal ütközött a foci? Hát, el akartam menni egy italboltba. Holnap jönnek Leviék Montreálból, és csak jó lenne, ha nem csak pálinka lenne itthon. Abból még ugyan van egy kicsi, de jó lenne, ha maradna is... :) Itt lesznek azt hiszem szombatig, szóval a következő napokban szerintem nem nagyon lesz új bejegyzés itt, csak nem azzal kéne töltenem az időt, amikor velük is mászkálhatok/beszélgethetek. Aztán majd megpróbálom összefoglalni, hogy miket csináltunk, miket néztünk meg. Azért a FB-on szerintem lesznek életjelek, de hosszabb írást ne várjatok.

Mielőtt még zárnám soraimat, épp most lett vége a Ducks-Sharks meccsnek, sima győzelem... :P 

Mivel a tegnapi egy meglehetősen hosszú bejegyzés volt, így ma rövidebbre szabom a dolgot. Jó, nem feltétlenül az előző miatt, hanem azért, mert jóval kevesebb dologról tudok most beszámolni...

Nem sok mindent terveztem mára, mégiscsak valami ünnepnapról van szó. Délelőtt a pakolásé és a takarításé volt a főszerep. Szépen összehajtogattam a dobozokat, amiben a csomagomat hozták, azt hiszem, jól jöhetnek még, ha esetleg innen máshova költöznék. Nem volt könnyű neki helyet találni a lakásban, kicsit át kellett rendezni az egyik szekrényt. Aztán jött a "porszívózás"... Nem tudom, lehet, hogy én csinálok valamit rosszul, de ez egy szar. Ahhoz képest, hogy olyan hangja van, mint egy repülőgép turbinájának, a szívóteljesítménye borzalmas. Volt már szerencsém szar szőnyegeket porszívózni, de nem biztos, hogy az idegőrlőbb volt, mint ezzel a masinával a sima fapadlót takarítani. Nem is porszívó ez, hanem porkeltő... Tényleg nagyon elgondolkodtam, hogy veszek valami normális porszívót, akár robotot is, úgysincs sok minden a padlón. Szívesen felmostam volna, szerintem arra lenne itt szükség (bár nem tudom, hogy ezt a fapadlót hogyan kellene kezelni pontosan), van is felmosó, meg tisztítószer is hozzá, csak épp felmosóvödör nincs. Egy nagy kaspót találtam, dehát na... 

Délután egy jó kis séta, bár most nem volt olyan szép idő, a nap el-elbújt egy nagyobb felhő mögé. Ettől függetlenül jól esett ez a 6,5km-es szakasz, megint rengetegen voltak a sétányon. Visszafele találkoztam Amnesty International-os lányokkal, és csak elérték, hogy adakozzak. Mármint, nem voltak agresszívak, semmi ilyesmi, csak pont abban a lelkiállapotban találtak meg, amikor nem volt kedvem ellenkezni. És, őszintén szólva, tudom, hogy ez a pénz jó helyre megy. Vagy legalábbis, ebben a hitben vagyok. Persze, utána még agyaltam egy csomót, hogy mennyire volt ez okos dolog, le kéne-e mondani, de egyelőre nem teszem, ennek bele kell férnie.

A házban valamiért csak 1 lift működik a háromból... Oké, a másik kettőnek elég fura hangja volt az utóbbi napokban, de így kb. 10 percet vártam, mire befértem egy fölfelé tartóba. Ezért, vártam is 8 utánig, hogy levigyem a szemetet, de hiába álltam megint 5 percet a liftre várva, nem jött. Így fogtam magam, és lementem a lépcsőn. Érdekes módon, visszafelé már egy másik is működött, így elég gyorsan megjártam.

Ma még foglaltam időpontot a jogi elméleti tesztjére. Hát, érdekes lesz... :D Nem teljesen tiszta, hogy mikor és mire kell jelentkeznem, de per pillanat úgy értem, hogy foglalnom kellett időpontot, viszem a jogsimat, mugkaválllásimat, útlevelemet, pénzt, és "Proof of driving experience"-t. Ahogy olvasom, ez utóbbi lehet a jogsim is, mivel rajta van, hogy mikor szereztem engedélyt. Az más kérdés, hogy olyat is találtam, hogy nem angol nyelvű dokumentumok esetén fordítás is kell. Az viszont nem teljesen egyértelmű számomra, hogy ez az ilyen jogosítványokra is vonatkozik-e, vagy az egyéb dokumentumokra értik. Mindenesetre, az elméleti teszten 50 kérdés lesz, ebből 40-et kéne eltalálni. Csináltam eddig egy próbát, az meglett, de nem egyszerű. Már csak azért sem, mert jó pár szót nem értek, másrészt meg olyan dolgok is szerepelnek benne, ami nálunk nem, mint pl.: villogó zöld lámpa, villogó piros, olyan útburkolati jel, ami nálunk nem létezik, stb. Bízom benne, hogy azzal fel tudok készülni, hogy megcsinálok jó pár tesztet a vizsgáig.

Ja, és szóltak, hogy megint kaptam levelet, mehetek érte a világ végére... Nem tudom még, hogyan kéne megoldanom. Autóval oda-vissza 75 perc, $70. Tömegközlekedéssel kb. 2 és fél óra. Ráadásul 8-4-ig lehet menni. Nem tudom, miért nem szóltak akkor, amikor megkapták a levelet a lakótól... 

Így a hosszú hétvégén elkészült ez is:

Huh. Igazából azt sem tudom, hol kezdjem... Nyilván, a szombatom leginkább a Ducks meccs körül forgott. Arról picit lecsúsztam, hogy elmenjek egy szombati brunchra, így inkább rendeltem magamnak ebédet. Délután 3-kor. De mire kitaláltam, hogy mit ennék... Ez a baj, ha túl sok a lehetőség. Nem vágytam most távol-keletire, sem halra, de még csak burgerre sem. Aztán egyszer csak szembe jött a lasagna. Na jó, de azt honnan? Végül, ezt a versenyt úgy lehetett megnyerni, hogy a Boston Pizza nevű hely első ajánlata egy brownie volt. Na, innen már nem volt kérdés. Az adag megint akkora volt, hogy nem tudtam jóízűen megenni, legalább a negyedét félretettem. Mivel hős vagyok, ezért a brownie-t még csak benyomtam. Kétféle szósz is volt hozzá, mindkettőt önmagában is befaltam volna, de a süti is remek volt. Még gyors kávé, kis séta, aztán már 6 óra is lett.

Hosszas gondolkozás után úgy döntöttem, hogy üsse kavics, csak felveszem az egyik Ducks mezem. Mivel Kariya kanadai, és egyébként is Vancouverhez közel született, ezért az egy kicsit biztonságosabb megoldásnak tűnt. Azért kabátot is vettem, hátha nem úgy alakulnának a dolgok... Kapásból jól jött, mert egyébként elég rendesen esett az eső, amikor elindultam. Ez sokakat nem zavart, és kabát nélkül, Canucks mezben igyekeztek az arénához. Nagyjából 13 perc séta, plusz még meg kellett találnom a megfelelő kaput. Nem mondom, hogy nem néztek meg, de semmi különös nem történt. Sokan még a csarnokon belüli éttermekben, én azonban rögtön beültem a 9-es székre, a bemelegítés is érdekelt. Közelbe sem volt senki, aki a Ducksnak drukkolt volna... Pár perccel a meccs kezdése előtt jött egy 4 fős társaság, pont mögém. Remek, gondoltam, hangosak, már a meccs előtt is ittak, nem hagynak majd nyugodtan meccset nézni. Ezen a szinten lehetett italt/nasit rendelni. Ez úgy működött, hogy odajött egy lány, felvette a rendelést, kifizetted kártyával, majd valaki hozta, amit kellett. Szegény lányt úgy piszkálták, hogy utána jó darabig oda sem nézett, mások meg is jegyezték ennek a társaságnak, hogy most ők sem tudják odahívni. Persze nem volt vészes, csak viccesedtek.

Még meccs előtt aztán hallottam egy megjegyzést a Ducksról, így hátrafordultam, és kiderült, hogy a leghangosabb, aki pont mögöttem ült, szintén Anaheim drukker. Hát, nagyon megörült nekem, hogy milyen jó, hogy itt vagyok, eddig mindig egyedül volt. A többiek is kedvesek voltak, meg is jegyezték, hogy mennyire jó a mezem (már nem ebben játszanak, átalakult a logo is, de én a klasszikus Mighty Ducks mezben voltam). Jól van, gondoltam, így legalább nem lesz olyan ciki az este, ha esetleg egy nagy verésbe futnánk bele, az előző négy meccset ugyanis bukta a csapat. Aztán itt egy percbe sem telt, és már vezettünk is :) Mindketten felugrottunk, pacsi, minden, miközben az egész szektor bennünket néz. Én ugyan nem vagyok az a hangosan, látványosan ünneplős, de a srác az volt... :D Az első harmadban teljesen a dominált a Ducks, 3-0 lett a játékrész, szóval egész jó hangulatban voltam. Jó helyen is ültem, a körülöttem lévő drukkerekkel sem volt semmi gond. Aztán a második harmad előtt pár pillanattal visszajött a srác, és mondta, hogy majdnem verekedésbe került, mert páran belekötöttek a mosdóban a Ducks, sucks, fuck szavak rímelését kihasználva. Erre válaszolta, hogy ez aranyos piszkálódás, csak egyébként az állás meg 3-0. Erre már ment is a veréssel való fenyegetőzés. Ekkor elhatároztam, hogy nem is kell annyira pisilnem, illetve akkor mégsem kérek rumoskólát... 

5-0-nál lőtte az első gólt a Cancuks, de a szurkolók úgy megünnepelték, mintha 0-0 lett volna. Aranyosak voltak... :D Jó, 5-2-nél azért átfutott az agyamon, hogy nagyon rosszul fogok járni, ha ezt a meccset nem a Ducks nyeri, de aztán végül minden jól alakult. 7-4 lett a vége, Az Anaheim még sohasem ütött idegenbeli meccsen ennél több gólt. A helyem tényleg nagyon jó volt, ahogy az egész hangulat is. Minden játékmegszakításnál szórakoztatják a közönséget, sokan táncolnak. A legjobb az volt, amikor pár perccel a vége előtt elkezdték játszani a Sweet Caroline című slágert, amit a megfelelő részeken a közönség énekel. Valahogy így (bár az állás miatt azért ennyire nem volt hangos):

Mi azért minden gólt megünnepeltünk a sráccal, de valahogy úgy éreztem, túlzás lenne megemlítenem, hogy elfáradok már ebbe a folyamatos felugrálásba, nem kell több gól. Lehet, a többiek nem találták volna olyan viccesnek. Mondjuk, őket sem kellett félteni, a harmadik és negyedik hazai gólnál ránk borítottak egy-egy vödör pattogatott kukoricát. Na jó, inkább a srácra, én csak járulékos veszteség voltam. Mondhatnám, hogy nem szolgált rá, de minek hazudjak. :) Szívta a vérüket rendesen. De nem volt probléma, ő is mondta, hogy ez csak egy hoki meccs, nem kell ezt túl komolyan venni, és a többiek is így álltak hozzá.

Meccs után elköszöntem a srácoktól, majd rohantam a mosóba. Ott is kiszúrták a mezem, és mondták, hogy a legjobb. Kikeveredtem a csarnokból, elindultam rossz irányba, de még a kávézóból is kiszúrták, és mosolyogtak. Mások gratuláltak a meccs miatt, aztán már a házban egy liftbe kerültem egy 4 fős társasággal. A srácon Canada mez. A kulcstartó Canucks-os. Mondta a barátnője, hogy nem hozott szerencsét a mez. Erre a válasz, hogy a kulcstartó sem. Mire megjegyeztem, hogy azért nem volt ez olyan rossz meccs... Rám néz, meglátja a kabát alatt a Mighty Ducks logo-t, majd nagy "Fuck you" mellett elneveti magát. Szóval nagyon jó volt minden, ezután egész este csak mosolyogtam, mint a tejbe tök.

Befejeztem a lasagna-t, majd lementem a Social Cornerbe, hátha van hely. Eléggé tele volt, de a pultnál még akadt számomra bárszék. A lány, aki odakísért (mi annak a neve, aki fogadja a vendégeket, és az asztalukhoz kíséri őket?), kérdezte, hogy jöhet-e egy Good King, mint a múltkor. Mondtam neki, hogy persze, és hogy meglep, hogy emlékszik. Erre mondta, hogy naná, hogy emlékszik, hisz múlt héten ő szolgált ki, és megmutatta, melyik szanál ültem. Úgy gondolom, hogy alapvetően jó a memóriám (kivéve, ami az arcokat illeti), de ilyenkor mindig megdöbbenek, hogy a vendéglátásban dolgozók milyen emlékezőképességgel rendelkeznek. Otthon is elképedtem, amikor egyikük-másikuk elmesélte, hogy egy ismerősöm mikor volt ott, mit evett, hol ült... Le a kalappal.

Négy vagy öt felszolgáló is úgy jött oda köszönni, mint egy ismerősnek, ami azért mindig jól esik az embernek. Volt, aki megjegyezte, hogy ilyenkor már nincs brunch, ketten arról érdeklődtek, hogy amúgy honnan jöttem, mások megjegyezték, hogy jó, hogy újra látnak. Azt hiszem, kezdenek rádöbbeni, hogy nem tudtak lerázni... Persze, most lehet ezen nevetni, de amikor az ember egy teljesen új városba/országba kerül egészen pontosan 0 ismerőssel, akkor nagyon is jól esik, ha van egy hely, ahova úgy tudsz beülni, hogy ismerős arcokat látsz, és várhatsz pár kedves szót. Persze, tudom, hogy nem feltétlenül őszinte az érdeklődésük, vagy a kedvességük, de ez is több, mint a semmi.

A ma reggeli brunchot már nem sajnáltam magamtól, a szokásos asztalomhoz kísértek, de mondta a lány, hogy ez az utolsó vasárnapja, mert új munkája lesz. Kifelé még váltottunk pár szót, és mondta, hogy tuti látjuk egymást még itt, mert sok barátja dolgozik a SC-ben, és emiatt is jön majd.

A mai napi program viszonylag egyszerű volt, el kellett mennem pár dolgot vásárolni, mint pl. fogkefe fejet. Hát, kicsit rosszul esett, hogy mennyibe került, úgy hogy vettem is magamnak pár édességet, hogy legyen mibe fojtani a bánatom. Utána Starbucks majd séta. A srác is megismert, mondta, hogy Peter. Majd hogy Peter Parker. Mondtam, hogy majdnem... Erre ezzel a névvel ütött be:

Azért picit fura, amikor a kávé elkészültekor hangosan mondják a vevő nevét, és arra mész oda, hogy Pókember... 

Sétáláshoz pont jó idő volt, bár tudtam volna értékelni, ha nem útközben derül ki, hogy lemerültek a fülesek. De sebaj, azért készítettem képet, mert ennyire jó fej vagyok. (Belegondolva, ezt már elsütöttem párszor. Nem baj, hátha így, hogy gyakran mondom, igazzá válik!)

Egyéb híreink, röviden:

• Remélem, szombaton mindenki felköszöntötte a Zsuzsa nevű ismerőseit. Vagy legalább nővéremet.
• Számomra most derült ki, hogy itt nem lehet az élelmiszerboltokban alkoholt kapni. Eddig nem is kerestem, szóval nem volt fura, de pénteken a munkatársak mondták, hogy alkoholt csak a liquor store-okban lehet vásárolni. Szóval nincs olyan, hogy csak úgy bevásárlás közben belecsúszik egy palack bor a kosaradba... Dedikáltan alkoholért kell indulnod, ha azt akarod, hogy legyen otthon egy kis finomság.
• Azt hiszem, még nem említettem, de vannak ilyen kis kompok, amik egyik partról elvisznek a másikra. Illetve nem pont szembe, hanem vannak dedikált megállóhelyek. Gondolom, hasonló, mint Pesten. Állítólag $2 egy jegy, és elég praktikus. Majd kipróbálom, ha jobb idő lesz.

Bíztam benne, hogy nem tudok belépni, és akkor kész a mai bejegyzés, de most bezzeg simán beléptetett a rendszer... Mondjuk, sokkal több időm így sem fog elmenni a napom részletezésével.

Tegnap este még elmentem enni egy burgert. Még mindig jó. A bor is. A pultnál ültem, Bencével beszélgettünk egy kicsit, majd egyszer a nem sokkal arrébb ülő vendég, és az őt ismerő pultos odaszóltak nekünk, hogy mi mégis milyen nyelven beszélünk, mert nem tudnak rájönni. Azt mondták egyébként, hogy tök jó hallgatni. Kérdezősködtem, milyen lesz ez a hétfői ünnepnap, mire számítsak, mi lesz zárva. A válasz alapján kb. a tulajok döntik el, nyitva akarnak-e lenni. Ők például nem lesznek, de sok kávézó és étterem igen, mert a forgalom ilyenkor azért elég jó.

A mai napom valójában szóra sem érdemes. Ebéd után bementem az irodába és hat után jöttem el. Kevin, Amanda és Joshua is bent voltak, utóbbi ugye már nem a mi csapatunkban van, vele nem is nagyon beszéltünk, picit arrébb is van az asztala. Meséltek egy csomó mindent Vancouverről, meg úgy az itteni életről, de már a felére sem emlékszem. Pláne, hogy sok szó esett az ételekről/éttermekről, ahol előkerülnek az egzotikusabb nevek is, szóval nem volt sok esélyem.

Eléggé elfáradtam a héten, így még elmentem vásárolni, de egyébként itthon szöszöltem. Vettem jegyet a holnapi Canucks-Ducks meccsre, még nem tudom, hogy a mezben megyek-e. Mostanában kellően szar a Ducks, hogy ebből ne legyen probléma, de azt sem akarom, hogy meccs után rajtam röhögjenek. Majd megálmodom, mi legyen. Most három nap pihi, őszintén szólva nem bánom, bár nem tudom, hogy mit fogok csinálni. Mondjuk, el kéne indítani az itteni jogosítványhoz szükséges eljárást... 

Nehéz erről a fociról írni. (Pláne, hogy közben megy a Ducks meccs és arra is figyelek...) Maga a pálya nem volt túl jó, olyan mint anno a Népligetben volt, ez a talaj leginkább a gyeplabdára jó. Állítólag most volt utoljára ilyen. A játékomon finoman szólva is érződött, hogy nem rúgtam labdába két hónapja... Ettől függetlenül nem volt annyira vészes. Persze, voltam jobb kondiban, és a labda sem mindig úgy viselkedett a lábamon, ahogyan én azt gondoltam, de ilyen akkor is előfordul, amikor hetente többször is játszom... Amúgy viszont jó volt mozogni. Volt itt mindenféle náció. Hazafelé a buszon a munkatársammal, Jaddel mentünk. Ő együtt lakik a másod-unokatestvérével, ők libanoniak. A buszon velünk jött még Arthur, Brazíliából. Nagyon meg volt elégedve a VB ismereteimmel. Kiderült, hogy ő akkor született, amikor a brazilok utoljára VB-t nyertek, 2002-ben. És nem ő volt a legfiatalabb a mezőnyben... (Azért ez utólag sok mindent megmagyarázott.) Amúgy 10 perccel a vége előtt jöttem rá, hogy az ellenfél 1-gyel többen volt, addig csak simán azt hittem, hogy szarul védekezünk, mert azért finoman szólva sem mindenki értékeli a játéknak ezt az elemét. Arthur ügyesen cselez, de olyan helyzeteket hagyott ki, amikért elég nagy kár volt, így kikaptunk 5-4-re. Ez van. Amúgy volt japán srác is, közel-keletiek, de még egy angol is, azt hiszem.

A cipő viszont lehet, nem lesz jó. Már a játék közben is éreztem, hogy valami nem stimmel, amikor meg levettem, olyan volt a nagylábujjam, mint amikor hideg van és nagyon fázik, olyan érzéketlen. Fürdés közben észrevettem, hogy a körmöm elég szarul néz ki. Olyan, mintha a cipő elég hosszú és széles lenne, de nem elég magas. Vagy csak ráléptek, nem tudom, a japán srác élesben játszott, és egyszer rá is lépett a lábamra, nem tudom, ez attól van-e. Az éjszakám elég szarul sikerült a lábujjam fájdalma, illetve az egyre erősödő izomláz miatt.

Nehezen is ment a reggeli ébredés. Nemcsak fáradt voltam, de olyan mereven mozogtam az izomláztól, mint robotzsaru. Így délelőtt itthon voltam, és csak 1-re mentem be az irodába. Viszont ez azt eredményezte, hogy lekéstem az ingyen avokádós toastról. Jaddel a Pokerritoba mentünk, ami egy Hawaii-i kaját áruló hely. Azt hiszem a Poke szóból ered a neve. Alapvetően van valamilyen alap, mint a saláta vagy a rizs, ahhoz lehet választani különböző nyers halakat, szószokat és feltéteket. Én fehér rizzsel mentem, lazaccal és csípős tonhallal megspékelve. Kértem még hozzá uborkát, zöld hagymát, kis salátát, valamilyen szójaszószos szószt, sült hagymát, gyömbért, retket, jalapenot, és két olyat, amiről nem tudtam, hogy mi. Tök jó volt, tényleg. És azt hiszem, kellően egészséges is. (Egyedül azt a sárga izét nem ettem meg, ami a retek mellett van. Nem, nem sajt.)

Munka után irány haza, elolvastam az elolvasnivalókat, kis sakk, majd kezdődött is a Ducks meccs. Elég csúnya lett a vége, de ezt inkább hagyjuk. Közben túl vagyok a második mosásomon és szárításomon, nem olyan nehéz dolog ez. De hajtogatni ugyanolyan szar, mint otthon...

Mivel olyan bazi egészségesen ebédeltem, most megnézem, van-e hely a Social Cornerben, ennék egy rendes burgert :)