Miután nagy nehezen magamhoz tértem, egy hajmosással kezdtem, hátha az segít valamit azon, ahogy kinézek, ugyanis minden éjszaka teljesen vállalhatatlanul elalszom a hajam... Csodát nyilván nem lehetett tenni, de legalább tiszta lelkiismerettel mentem a Social Cornerbe a szokásos brunchra. Már nem hogy az irataimat nem kérik el, hanem megkérdezik, hova szeretnék ülni: a teraszra esetleg, a bárhoz, vagy a szokásos asztalomhoz... Kicsit több, mint egy hónapba tellett, szerintem ez egész jó idő. Ezek után nyilván nem utasíthattam vissza, mint ahogy a felszolgálót sem, aki már kérdezte, hogy ugyanúgy sima vizet kérek-e narancslével. Ahogy már írtam, kipróbáltam a Brunch Burgert. Éhes voltam, ahogy odaértem, tényleg, ennek ellenére az utolsó falatokat már csak becsületből ettem meg, mert egyébként abszolút tele voltam. Dehát, engem úgy neveltek... Azért a cappuccino még lecsúszott.

Amúgy, mint biztosan láttátok a FB oldalon, tegnap még volt hely a bárpultnál, és kiderült, hogy az egyik srác magyar. Illetve, Budapesten született, de a szüleivel Kanadába költözött 21 évvel ezelőtt. Először Torontóba, utána Alberta államban valahova, és három hónapja van Vancouverben. A magyarja teljesen jó volt, pedig biztos nagyon fiatal volt még a költözéskor, de aranyos volt, amikor elnézést kért, hogy nem tudja magyarul mondani, hogy last call. Mindezt zárás után (23:00) kb. negyed órával.

Mivel tudtam, hogy a mai nap sok minden nem fog történni a Superbowl miatt, ezért nem a jól megérdemelt emésztésemmel voltam elfoglalva kora délután, hanem elsétáltam a Stanley Parkba, hogy anyagot gyűjtsek a mai bejegyzéshez. Egészen pontosan a Vancouver Seawallt vettem célba, ami kb. 3,5km séta oda, és ugyanennyi vissza. Útközben vettem hosszabbítót is, így nagyon necces volt, vissza érek-e a meccs kezdéséig, dehát a Kedves Olvasóért mindent, ugyebár. Amúgy nem, nem értem vissza... Az idő igazán jó volt ma is, a Stanley Park pedig valóban remek helynek tűnik sétálni, biciklizni, meg úgy en bloc, szabadidőt bárhogyan eltölteni. Vicces, hogy az elmúlt egy hónapban többet volt rajtam a napszemüveg, mint eddig az összes télen együttvéve.

Azt hiszem, itt egy picit komolyabban veszik ezt a vitorlázás dolgot, mint otthon a Tisza-tón... Ez az épület meg megint csak elég jól fog kinézni:

Maga a meccs nem volt túl jó, és nem is az nyert, akinek drukkoltam, de ez van, nem fogok a falnak menni miatta. A monitor (és a hosszabbító) viszont remekül vizsgázott.

Már megint több képet kaptatok, mint kellett volna, túlságosan el vagytok kényeztetve. Jegyezzétek meg ezeket az alkalmakat, mert eljön majd az az idő, amikor nem lesz kép. Talán már holnap...