Először is, olvasói kérésre következzék egy fotó Csabiról. Ha rossz a kép, akkor azért az, mert szándékosan ilyet kerestem róla, ha jó, akkor meg a fotós zsenialitását kell kiemelnem.

A következő percekben igyekszem a korábbi kommentjeiteket is lereagálni, már amennyiben le lehet. Köszi a visszajelzéseket, minden nap kíváncsian kelek, hogy van-e hozzászólás, és ha van, akkor mi az. Aki nem szeret hozzászólni, semmi gond, ha már olvassa a zagyvaságaim, az is kedves tőle.

És akkor a mai napról. Vagy sikerült teljesen aklimatizálódnom, vagy pedig csak kezdek elfáradni, de simán túlaludtam Csabi ébresztőjét. 8:40-kor azért felkeltett, mert 9-ig volt reggeli, azt meg nem hagyjuk ki! :) Mondjuk, nem volt túl nagy a választék, a rántottáról ordított, hogy az sosem látott tojást, a müzlistál kicsi volt, így abból nem tudtam sokat enni (nem fogok kétszer fordulni...), így maradt a jól bevált vajas-lekváros kenyér, illetve annak az upgrade-elt változata, a vajas-lekváros pirítós. Tudtátok, hogy Csabi imádja a "mini-vajat"? Ha nem, akkor most mondom, Csabi imádja a "mini-vajat". A legjobban azt, ami a katonaságnál van, szóval nem volt teljes számára az élmény. Mivel még nem éreztem úgy, mintha készen állnék a napra (ami mondjuk lehetett amiatt is, hogy akkor még nem igazán sikerült bebootolnia az agyamnak), és láttam, hogy Csabi két bazi cukros fánkot is elpusztított már, rámentem egyre én is. Noha ezután sem éreztem magam tip-topnak, de már nem volt arcom többet enni.

Kis készülődés, majd indulás a Yosemite Nemzeti Parkba. Csabi egy óra alatt odanavigálta a gépet, és így, hogy rendesen készültünk meleg ruhával, tökéletes idő fogadott bennünket. 20-22 fok, szikrázó napsütés, kellemes szellő. (Gondolom nem érdekel senkit, de az Apple az utóbbi években két operációs rendszert is kiadott, aminek innen vette a nevét: Yosemite és El Capitan.) Megint csináltunk rengeteg képet, amik szerintem egész jók is lettek, de annyira nem adják vissza a hely hangulatát. A park látogatható részének nagy része egy völgyben, a Yosemite-völgyben található. És ezt óriási, de tényleg óriási sziklák veszik körül. Az első rögtön a már említett El Capitano, ami a "kiállásával" tényleg uralja az egész helyet. Másik oldalon ott van a Sentinel, az őrszem. :) Maga a park egyébként nagyon jól néz ki, rendkívül tiszta, és az egészből árad a nyugodtság. Az, hogy mókusok szaladgálnak össze-vissza, nem olyan nagy dolog, de hogy őzek legelnek pár méterre a látogatóktól, elég menő.

Ugye itt elvileg szép vízesések is vannak, de ezekkel nem volt szerencsénk, mert inkább vízfolyásra hasonlítottak. Állítólag tavasszal szépek igazán, amikor az olvadás után zúdul le a víz a sziklákról... a sziklákra. Most is folydogált, de láttam már olyan wc-t, ahol nagyobb vízmennyiség zúdul le egységnyi idő alatt. De egy kis képzelőerővel el lehetett azért képzelni, milyen ez az egész, amikor igazán formában van. És nekünk nem kis kézelőerőnk van... :D A parkban rengeteg túralehetőség van, illetve biciklit is lehet bérelni. Sajnos, nekünk nem volt időnk arra, hogy a Mirror lake-hez elmenjünk, mert indulnunk kellett vissza San Franciscoba. De van itt lehetőség a Glacier Pointhoz is felsétálni, ami több, mint 1000m szintkülönbség, nem véletlenül ~10km-es az ösvény. Állítólag gyönyörű a kilátás onnan az egész parkra. Rengetegen kempingeznek itt napokig, ők biztos tudnak rá időt szakítani.

Miután végeztünk a parkkal, elindultunk vissza az öbölbe. Az út nem volt túl izgalmas, de a kilátás meglehetősen tetszetős volt, miközben ereszkedtünk a hegyekről. Mikor már végre nem én vezettem, elkezdhettem "dolgozni", azaz ezt a bejegyzést írni. Az alábbi képen láthatjátok, ahogy a stáb minkét tagja "pihen":

Megérkeztünk, majd kerestem egy helyet, ahol tudunk valami rendes kaját enni. Egy buregerezőt választottunk, amiről nagyon jókat lehet olvasni. Nem is volt messze tőlünk, elindultunk, meg is találtuk. De nem ott ettünk, mert a szomszédjában ott volt a Borobudur. Aki nem tudná (mi sem tudtuk), ez egy indonéz étterem. Csabi folyamatosan rágta a fülem, hogy együnk kínait, de azzal mindig elvetettem az ötletet, hogy a kínai kajáknál még magyarul sem értem, mit eszek, nem hogy angolul. Az indonéz kajámnak ezzel szemben meg van az az előnye, hogy azt Magyarországon nem nagyon találni, ergo különlegesebb számomra, mint a kínai. Bementünk, leültettek és biztos vagyok benne, hogy ordított rúlunk, nem tudjuk, mit keresünk mi ott.

És mégis, jól lakottan és rendkívül elégedetten jöttünk ki az étteremből. Kértünk egy-egy pohát kaliforniai burgundit, előételnek Tahu Gorenget, valamint Martabakot kértünk, utóbbit marhából. Főételnel pedig Rendangot és Sambal Goreng Dagingot kértünk. És ahogy azt nekem mesélték, valóban középre teszik ki a kaját, és onnan szed mindenki magának. Így én is ettem abból, amit eredetileg Csabi választott, és ő is abból, amit én. Tényleg nagyon finom volt minden. (A képen jól látható, hogy Csabi kisajátít magának mindent, nekem csak egy kis rizst hagyott...)

Végül pedig sétáltunk még egy kicsit megnéztük a Union Square-t így este is. Szép ez a város, egyedül a sok hajléktalan az, amit nehezemre esne gyorsan megszokni.

Holnap indulunk LA-be, de mivel a Csendes-óceán partján megyünk, az úgy nevezett Pacific Highway-en, ezért csak szombaton érünk az angyalokhoz.

ps.: Remélem, most mindenki elégedett a bejegyzés hosszával... ;)