Verba volant, scripta manent

Elérkezett a nagy nap, kezdődik az orientációs hét. Illetve szinte el sem érkezett a nap, hiszen olyan korán kellett kelni a reggeli miatt, hogy ez számomra még éjszaka volt. Mint említettem, ezen a héten 8:30-ig van reggeli.

Mivel a Scwarzenegger édesanyjától megtudtuk (Ovizsaru), hogy "a reggeli a legfontosabb étkezés", így ismét két tányérral gazdálkodtam. Az egyikre ment egy kis spanyol rántotta (sima tojás, csak mindenféle zöldséggel van megpakolva), míg a másikra egy kis sült "red" krumpli, meg három kolbászszerű valami. Nyugi, kicsik voltak. Tényleg... Meg ittam valami francia kávészerűséget, ami vaniliás volt. Jah, meg egy muffint is ettem. A könnyű reggeli után vissza a Babcock Hallba, s eldöntöttük, hogy szétnézzünk. Van ping-pong asztal, játékok, nomeg mosoda. Négy bazinagy mosógép, meg egy csomó kisebb, amik elvileg szárítógépek. Még az is le van írva, hogy mikor célszerű őket használni. Hát, ez azért valószínűleg Ákos dolga lesz...

Ezt követően egy kis olvasgatás, kutatgatás, hogy mit miért merre éri meg venni/csinálni. Majd lassan elérkezett a 12:00, s az ebéddel elkezdődött a program. Mi odaértünk ~58-ra, s mi voltunk az elsők.... Mindenki rendes volt, volt vmi check-in, ahol megint csináltak egy fénymásolatot az útlevélről és a vízummal kapcsolatos papírokkal, s megint volt egy form, amit ki kellett tölteni. Ebédnél úgy döntöttem, hogy mivel úgyis diétás reggelit fogyasztottam, gyümölcsnapot tartok. Így ettem egy zöldalmát, s mellé egy sonkás hamburgert, vagy mit. Ebben persze két megaparadicsom volt, amit látványosan kitettem a tányérra, én ugyan nem fogom megtagadni önmagam! Itt már csoportokra voltunk osztva, s hogy-hogynem, nem kerültünk ugyanabba Ákossal. Egyre többen voltunk, beszélgettünk, volt egy group leader, aki tavaly a BME-n tanult (azt mondta, nehéz volt). Beszélgettünk, illetve inkább a leaderek beszéltek. Egyébként hihetetlen, mennyi akcentus van. Kb az első mondat arra megy el, hogy felfogjam, hogy az adott személy mit hogyan ejt... Kínaiból van a legtöbb, de sok az indiai meg a török is. Láttam hollandokat, franciákat, ukránokat, oroszokat, tajvaniakat, de van német, japán, bolgár, kenyai és csílei is. Szóval elég vegyes a társaság. Mondjuk ezek között szerepelnek a PhD-sek, meg a Master képzésre jelentkezők, s szinte csak mi vagyunk cserediákok. Legalábbis nekem eddig ez jött le.

Aztán hamarosan átigazoltam a négyes csoportba (az egyesből), mert ott szimpatikus volt a leader, kevesebben is voltak, nomeg épp annál az asztalnál beszélgettünk Ákossal. Mondjuk ő alapból ott volt. Erről a srácról kiderült, hogy 21 éves, ami azért furcsa, mert nem atléta, de több izom van rajta, mint rajtam, s több szőr, mint Bélán. Mesélt sztorikat, hogy itt mekkora határ a 21. év, szinte két teljesen különböző élet. Alatta semmit nem lehet, felette mindent. Kitért arra, hogy minden szemeszter elején a rendörők átlagban heti hatvan diákot (elsőst, másodiévest) kapnak rajta alkoholfogyasztáson, s visznek be. Azt mondja nagyon vicces. De még 21 alatt azt is büntetik, ha te vezetsz, s a melletted lévő 22 éves srác be van rúgva. Ilyenkor is téged büntetnek meg. Egyébként azt hitte 20 éves vagyok. Meg volt a tájékoztatóban egy füzet (ezt mi már nem kaptuk meg), ami állítólag arról szólt, hogy miképp kell amerikaiként viselkedni. Azt mondta, hogy olyanok vannak benne, hogy mindig figyelj rá, hogy ne késs el sehonnan. Ilyen hülyeséget még sehol sem olvasott...

Ezt követte egy újabb túra a campuson, ahol többek közt kiderült az is, hogy minden sporttal kapcsolatos dolog ingyenes. Ezalatt értsd, hogy nem kell fizetned sem a meccsek megtekintéséért, sem a konditerem vagy a szertár használatáért, semmiért. Döbbenet. Mint említettem tegnap, van két olyan pálya, ami kisebb kosárpálya, s lehet benne görhokizni is pl. Itt rendszeresen rendeznek olyat, hogy az egészséges embereket is tolószékbe ültetik, s így kosaraznak a mozgássérültekkel. Nos, szép... Persze azt mondanom sem kell, hogy mindenhol maximálisan meg van oldva az akadálymentesítés...

A túra után elmentünk Portsmouthba egy kikötői étterembe. Hát, ez is érdekes volt. Az utat természetesen a klasszikus sárga iskolabusszal tettük meg. Mikor odaértünk, sikeresen leültünk Ákossal egy nyolc fős asztalhoz, s csak öt group leader ült le mellénk, nomeg egy kanadai srác. Nem beszéltek lassan... Ugye előre le kellett jelenteni, hogy mit eszünk, s emellé még a salátabárban mehettünk egy kört, meg választhattunk desszertet. Én sült almát ettem, elvégre gyümölcsnap van. De ez a vége. A salátabár hihetetlen volt. Nagyon népszerű lehet, ha megéri egy ilyet üzemeltetni... Már a tányért is egy hűtött helyről kellett elővenni, majd pedig egy ~6m*6m-es asztal körül (najó, csak három oldalán) kellett végigmenni, s közben mindenféle bigyót rátehettél a tányérodra. Tudjátok, hogy nem szoktam ilyet enni, de azért megpakoltam, fő az egészség. S finom volt! Mondjuk a többségéről nem tudtam, hogy micsoda, de úgy tettem, mintha tudnám. Ezután jött a stake, amihez hajában főtt krumpli volt, s ez nem volt felvágva, hanem egy alumíniumpapírba vagy mibe (tudjátok, az a fényes...) volt becsomagolva. Hát, itt sem hagytam meg semmit, már teljesen televoltam. S még ekkor jött a sült alma. Ezután mindenkinek adtak egy borítékot, benne egy kulccsal, s ezek közül valamelyik nyitotta az ajándékboltban lévő kincsesládát. Nos, mire kiértem (nem kapkodtam...), egy indiai srác már hozta ki az ajándékait. Így visszafordultam, s az ott lévő Ford Mustanggal próbálkoztam, de az sem nyert. Hát, ilyen az én formám... Ezt követően jött az egyik szervező, s mondta, hogy akkoris le kell adni a kucsot, ha már megvan a nyertes. Mivel alig fértem be az ajándékboltba, egy kínai srácnak adtam a két borítékot, hogy tegye le valahova. Gondolom ő még nem tudta, hogy már van nyertes, mert megtapogatta, s mikor érezte, hogy van benne kulcs, nagyon megörült. Nem akartam megfosztani ettől, így inkább kimentem. De azért nem semmi, hogy veszik rá a népet, hogy menjenek az ajándékboltjukba...

Hazafelé megálltunk a Wal-Martban. Nem nagy durranás. Vettem szemeteszsákot, mosó- és öblítőszert, műanyagpoharat (de tartósat), valamint mikrofonos fejhallgatót, így hamarosan mehet a skype.

Most itthon vagyok, jól elfáradtam, Ákos meg valószínűleg a buszon hagyta a pénztárcáját. Reméljük megtalálják... Lassan megyek feküdni, mert holnap sem lesz könnyű napunk, 8:30-kor reggeli. Remélem otthon minden rendben!

Az alvás nem volt zökkenőmentes, mert az ágy elég puha, s éjszaka néhányan elég hangosan csukják be a szobájuk ajtaját. Sokszor felébredtem, nyolckor pedig felkeltem. Fogmosás után Ákossal elmentünk Bobbihoz, s megcsináltattuk az egyetemi ID-t. 3 perc alatt készítettek egy műanyagkártyát mágnescsíkkal, fényképpel (bár erről lemondtam volna). Kicsit gyorsabban ment a dolog, mint amilyet én megszoktam kishazánkban...

Ezt követően egy rövid tour, majd magunkra hagyott. Előtte még megígérte, hogy vesz nekünk adapter átalakítót, mert természetesen nem hoztunk ilyet, s Ámerikában más aljzat van. Ezért sem tudtam eddig írni... Fel akartunk mi is deríteni egy-két utcát, de elkezdett szakadni az eső, s mire visszaértünk, el is áztunk.

Délben már megint sütött a nap, s el is mentünk ebédelni. Ez volt az első étkezésem a repülő óta. A kaja minősége nagyon jó, a választék meg kiváló. Van kínai csirke, tészta, hamburger, pizza, görög saláta, összeválogatott saláta, toast, fagyi, süti, tej, kakaó, gabonapehely, mindenféle üdítő, jegeskávé, sima kávé, s még gondolom egy csomó dolgot észre sem vettem. Ja, s nekünk nem kell érte fizetni. Hétköznap három étkezést, hétvégén kettőt fizetnek. A kajával nem lesz gond...

Ezután mentünk egy nagy kört, bejártuk a campust. Felderítettük a sport létesítményeket. Tudtam, s meséltem is mindenkinek, hogy itt picit nagyobb hangsúlyt kap a sport, mint otthon, de azért erre nem számítottam. Saját jégcsarnok (ahol épp edzés volt), konditertem, két kis kosárpálya, egy amerikai fociálya, két sima focipálya, tíz teniszpálya, egy inline-hochey pálya, egy lacrosse/gyeplabda pálya (mindkettőre jó, ha jól tudom), 4 rocketball pálya(?), úszómedencék, normális kosárcsarnok, futópálya... Szóval tényleg van minden. A sportolók már itt vannak, s edzenek is rendesen. Holnap derül ki, hogy mi mit mennyiért használhatunk.

Az egyetem szép, a legtöbb épület viktoriánus stílust képvisel. Már amennyire én értek ehhez... A túra után a cél Bobbi, s megszereztük tőle a két-két átalakítót. Utána vissza a Babcock Hall-ba (itt lakom), s teszt. Regisztrálás, restart, s már van is net.

Vacsi is megvolt, hasonló körülmények, no panasz. Ákossal számba vettük, hogy mely városokat látogatnánk meg a négy hónap alatt. Aztán megfeleztük ezek számát.

Holnap kezdődik valami orientációs program, amihez semmi kedvem sincs. Csak azokra a programokra megyünk el, ahol normális információk lesznek. Remélem...

Én lassan fekszem, mert már 10:30 van, ti pedig lassan keltek. S reggeli csak 8:30-ig van a héten, így holnap én is hajnalban ébredek... Folyt. köv.

Megérkeztem. Sőt, már eltöltöttem itt egy egész napot is. De az elejéről kezdem.

Reggel 4:15kor ébresztő, 45kor indulás a Ferihegy 2A terminálba. Ott check-in, csomagok rendben, így az első próbát átvészeltem. Szegény kislánynak a mellettem lévő pulton bizony átt kellett tennie egy pár ruhadarabot a kézipoggyászába. Node ilyen az élet. Ezt követően búcsú, majd egy harminc perces sorbanállás. A gép Rómába ment, ott lett volna elvileg 2:55 perc az átszállásra. Természetesen nem sikerült elindulni, mert valakinek az átszállására vártunk. Itt eldobtunk ~30 percet, amit egy-két kanyarban behozhattunk, mert csak 15 percet késtünk.

A római reptéren gyorsan kiderült, hogy nem kell aggódni, már 9:30-kor ki volt írva, hogy a 12:10-es bostoni járat csak 13:00-kor indul. Hurrá. Bejártuk a bejárható részt, ahol mindössze egy kávézó volt (persze tele), de vagy három parfüméria, két-három táskabolt, s egy Ferrari üzlet. Persze autó nem volt, de akkor is... Miután visszaértünk a székekhez (kb. 5 terminálhoz volt ~200 szék) rájöttünk, hogy ott nem fogunk tudni leülni. Átmentünk egy másik várórészbe, s ott már sikerült. Pont egy olyan arab származású nővel szemben, akinek csak három porontya volt, és együtt sem voltak tizenhárom évesek (mármint a gyerekek). S nem voltak fáradtak... Majd jött a felismerés, a babakocsira BOS volt írva. Amúgy kábé többen feküdtek a váróban, mint ahányan nem, ami picit felháborító akkor, amikor alig lehet széket találni... Gondoltam, elmegyek pisilni, ott legalább nem ordítanak a fülembe. Nos, voltam már pár reptéri mellékhelységben, de ez elég elszomorító volt. A hat wc-ből három le volt zárva, a maradék meg egyszerűen foglalt. Amikor sorra kerültem, akkor meg azt kellett konstatálnom, hogy valami folyékony izé van az egész fülke alján. A wc a szokásos olasz stílus (ami nagyjából megegyezik a szerb vagy macedón formának). Nem vagyok túl érzékeny ezekere, de azért nem ezt vártam. Ismerek olyat, aki ilyen körülmények között képtelen lett volna pisilni :)

Ezután egy jó félrórás sor a boarding során, majd busszal kivittek a 767-eshez. Nagynehezen kijött a takarítószemélyzet (addig nem nyitották ki a busz ajtaját, s nemcsak oxigén nem volt, hanem öt gyerek mellett álltam a zsúfolt buszon), felszálltunk. A helyeket előre lefoglaltam, tökéletes volt. Induláskor a kapitány bemondta, hogy miért késtünk ennyit, s nem volt túl bizalomgerjesztő, hogy az ok a repülőgép cseréje volt... Az út nem volt rossz, a kaja türhető. A gyerekek többsége jól bírta. Mivel kilenc óra az út, így ki kellett mennem a wc-re. (Egyedül mentem...) Persze nem volt sok hely, de azért tudtam mi a dolgom. Egészen addig, amíg le nem kellett húzni. Ott minden ki volt írva, hogy mit nem szabad, csak az nem, hogy mit kéne. Nagy nehezen rájöttem. Aztán mossak kezet úgy, hogy a csapot folyamatosan nyomni kell a víz miatt... Mikor leszálltunk, megértettem, hogy miért tartott ennyi ideig kitakarítani a gépet. Hihetetlen, mit hagynak maguk után a "civilizált" emberek...

Az út végén azonban jött valami, amire nem annyira számítottam. Azt tudtam, hogy Boston az óceán partján van, meg hogy vannak ott hajók, de az élmény mégis óriási volt. Sok öböl, rengeteg hajó, jacht, rengeteg ház (úszómedencével), majd egy nagy repülőtér egy szigeten (szinte). http://maps.google.com/maps?f=q&hl=hu&geocode=&q=Boston,+Logan+Airport&ie=UTF8&ll=42.363808,-70.999403&spn=0.050671,0.087547&t=h&z=14 Persze meg kellett fodulni a leszálláshoz, s így még jobban szemügyre lehetett venni mindent. A folyamat során elmentünk egy nagyobb vitorlás mellett, s állítom, hogy nem volt 200 méter a vitorla és a gép szárnya között...

Leszállás után jött a vízumellenőrzés, itt nem volt gond, beengedtek. Poggyász is megvolt, majd kimentünk, s egy fél órát vártunk a buszunkra. Hát, ez is más dimenzió... Utána egy 70 perces utazást követően leszálltunk, s kijött elénk a Bobbi, aki ezután autóval vitt el a campusra. Vett nekünk egy kis csomagot, amiben csoki és víz volt, meg egy ventillátort a szobánkba, ahol ő már meg is ágyazott nekünk. A campus is gyönyörű helyen van, de ezt már mondani sem kell...

A szoba türhető, a restroom épp vele szemben van. A wc-k érdekesek. Igényesek, csak furcsa a csésze, meg nem túl diszkrét a hely. A fürdés során Farnheitben kell megadni a víz hőmérsékletét, de teljesen mindegy hova tekered, úgyis tök hideg a víz, kivéve ha maxon van, mert ekkor forró. Ezt követően eljött a szunya ideje helyi idő szerint kilenckor. S véget is ért az első nap. Majd' 23 órányi utazgatás után...

itt egy blog. Mostanában úgyis nagy divatja van, így én is készítek egyet, még apropót is sikerült találnom. S hát ha már utazom, a legalapvetőbb kötelességeim egyike, hogy mindenkit megajándékozzak egy olyan lehetőséggel, mellyel mindig szöszmötölhet egy picit ahelyett, hogy dolgozna, tanulna, főzne...

Egyébiránt ez a post még itthon készült, még mindössze csak készülődöm az útra, de ez is inkább csak lelkiekben valósul meg, minthogy tettekben is mérhető lenne :) De hamarosan eljő az idő...

It's the final countdown (we're leaving together...)

A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg orvosát gyógyszerészét. Mindenki csak saját felelősségére olvassa!