Legalábbis az orientációs hétnek. Nehéz volt, tudtuk előre. Az utolsó napnak nem futottam neki túl frissen, csütörtök este megnéztem a Batman Beginst, hamár a Dark Knight annyira tetszett. Így sikerült később lefeküdnöm, mint néhányatoknak felkelni. Ezáltal az éjszaka is elég rövidnek hatott, s ezt még most is érzem.

Ismét közös reggeli volt, melyen most péksüti és lekvár volt. Majdnem elsőként érkeztünk azzal, hogy nem késtünk öt percet. Leültünk egy üres asztalhoz, ahova később szinte minden group leader leült. Ezek valami hihetetlen témaváltásokra képesek. Megbeszélték Obama tegnapi beszédét, volt szó az egészségbiztosításról, filmekről, kávéról, stb. Én meg fáradtan csak a fejem kapkodtam.

Reggeli után irány a Health Service Center. Itt képet kaptunk az államokbeli egészségpénztárról. Hát, nem a legkézenfekvőbb, s nem is nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, dehát ők tudják. Amúgy a hely elég korrekt, Magyarországon nem nagyon találni hasonló orvosi körülményeket. Még nőgyógyászat is van, hurrá... Mondjuk azért az elég furcsa, hogy ha nem a saját körzetedben kell elmenned dokihoz, azzal kezdesz (de utálom ezt a szót így ragozni...), hogy leperkálsz 250 dollárt. Mégha van is biztosításod. Ezt követően a biztosításodtól függően fizeted a szolgáltatás X%-át. A mi biztosításunkkal azt hiszem 20%-ot. Bár azt nem tudom, hogy változik-e. Persze olcsóbb, ha a saját körzetedben mész el, dehát ugye ezt álatlában nem tudod befolyásolni. Ha menni kell, menni kell.

Ezután még hazaugrottunk egy pulcsiért, mert következett az előrehozott ebéd, majd a túra Portsmouthba, ahol meg hajókázni mentünk. Az ebédet egy dobozban kaptuk, amiben egy hamburgerhez hasonló szendvics volt. Úgy látszik tanultak a hibájukból, mert úgy eldugták benne a paradicsomot, hogy csak akkor vettem észre, amikor beleharaptam az egyikbe. Még szerencse, hogy csak kettő kicsi volt, mert így meg tudtam enni a szendvics háromnegyedét. Trükkös...

Ugye itt az öblön túl már rögtön az óceán van. A pulcsira határozottan szükség volt. Az út érdekes volt, készítettem fényképeket is. Folyamatosan beszélt egy idegenvezető a hangosbemondóba, s több érdekes sztorit mesélt. A legérdekesebbet pont nem hallottam, mert épp azon gondolkoztam, milyen teendőim lennének, ha a táskám beleesne a vízbe, de Ákos elmesélte. Biztosan sokan tudjátok, az amerikaiak (meg mások is) a második világháborúban a saját kikötőik előtt hálókat tartottak a vízben, így elkerülve az ellenséges tengeralattjárók nemkívánt látogatásait. Ha saját hajó jött/indult, akkor ezt a hálót elhúzták, majd amint a hajó beért/kiért, ismét visszahúzták. A világháborút lezáró béke során megkapták a németek felvételeit, s megdöbbenve látták, hogy egy német tengeralattjáró képes volt eljutni Portsmouthig, ahol ugye egy nagy kikötő van, s többek között hajógyár is. Ezt úgy oldotta meg, hogy amikor az egyik amerikai hajónak elhúzták a hálót, akkor a hajó alá mozgott, s pontosan a hajóval megegyező sebességgel, pontosan a hajó alatt bement a kikötőbe. S így ment ki is. S erről az amerikaiak semmit nem tudtak, amíg meg nem látták a fényképeket... Döbbenet.

Az úton összeismerkedtük egy holland sráccal, megy egy lánnyal. Rendesek, kedvesek voltak. A srácnak nagy bánata, hogy nem ihat alkoholt. Hollandiában ugyanis már 16 éves kortól lehet inni, s hát ott van is hagyománya a dolognak, viszont itt Amerikában csak 21 fölött. Ő meg decemberben lesz csak 21. Hát, szomorú. Megkérdezte tőlem, hogy én magasnak számítok-e Magyarországon, mert ő átlagosnak náluk. Mondtam, hogy szerintem igen. Erre megkérdezte, hogy nekem is feltűnt-e, hogy itt alacsonyabbak az emberek :) Erre nem tudtam mit mondani, pláne annak tükrében, hogy egy csomó távolkeleti vett körül a hajón (mármint ott voltak a hajon ők is, nem engem álltak körbe), s a többségük lány. Beszéltünk egy indiai sráccal is. Illetve ő beszélt, mi meg megpróbáltuk kitalálni, mit mond, annyira hadart, s nagyon furcsa akcentust használt.

Miután megérkeztünk, elmentünk a hollandokkal és az egyik group leaderrel vacsorázni. Edtem két szelet pizzát, egy kis tésztát szósszal, meg három kis husival. A leader hozott mindenkinek egy szerencsesütit. Az enyémben ez volt : "You will be successfull someday." Hát kösz. Valamikor... Miért nem holnap?

Vacsi után hazajöttünk, s megtudtam, hogy nyertek a törpök. Éljen-éljen, nagyon helyes. Csak így tovább. Már csak 11 meccs van ősszel, ez már gyerekjáték. Már az elején feltűnt, de most már nem tudok nem tudomást venni róla, hogy itt majdnem minden lakóhely előtt van egy strandröpipálya. Tudjátok, homok meg egy háló. Ezzel nem is lenne baj, de nem messze innen, a parkolón túl, még ki is van világítva. Még ez sem lenne probléma, de ezek olyan hangosan játszanak, hogy na. Kis túlzással minden érintés után felsikoltanak örömükben. Tegnap hajnak 1:30-ig sikerült játszaniuk. S utána még ott beszélgettek, úgyhogy kénytelen voltam csukott ablaknál aludni... Remélem ma már nem lesz ez így.

Felteszek most ide pár képet. Az összeset nem, mert egyrészt pepecs munka, másrészt így legalább tudok még újat mutatni majd, ha hazamentem.

Ilyen életveszélyes vadállatokkal van teli a campus...

Egy tipkus út az egyik legnagyobb épület fele. Nomeg itt van az a jó kajálda is. Persze meglehetne közelíteni más úton is, de ilyen nincs a BME-n...

Ez olyan híd, hogy a középső részét felhúzzák minden félórában. Mi is ezalatt mentünk át.

Valami hotel az egyik szigeten. Biztos volt valami nagyszerű története, de sok ilyen volt, s nem jegyeztem meg mindet. Azért nem rossz hely.

Ez pedig egy "kishajó".

Na, most kaptatok öt képet. Látjátok, hogy megéri kommentezni? :) Remélem most mindenki elégedett, valamint azt is, hogy nem csúszik szét az egész. Lassan megyek, mert fáradt vagyok. Jah, s megvan a Gone, Baby, Gone című film, amit még tavasszal néztünk Bélával meg Bellával meg Ágival a Tiszában, s nagyon tetszett. Majd hazaviszem. Na, jó éjt!