A mai legfontosabb (és szinte egyetlen) hírem, hogy megjött a csomag! Édesanyám volt oly kedves, s elküldte nekem a régi telefonomat, így újra él a 70-es számom. Tessék nyugodtan SMS-t küldeni, immár el tudom olvasni. S itt, az egész világ előtt akarok köszönetet mondani az asszonynak, aki fáradtságot (és pénzt) nem kímélve végrehajtotta eme veszélyekkel és csapdákkal teletűzdelt küldetést. Szóval köszönöm, Anya! Ugyanitt remélem mindenki mélyen magába néz, hogy lehet az, hogy még nem küldött nekem sem levelet, sem csomagot! De még van idő mindezt jóvátenni.

Ha pedig már az elismeréseknél tartunk, akkor nagy tapsot a szegedi hölgynek, aki megszerezte első anatómia ötösét! Mindezt úgy, hogy tegnap gólyabálon volt, s a ma demózó hallgatók 75%-a megbukott. Nagyon gratulálunk, csak így tovább. Apró szépséghiba, hogy immáron csak latinul tudja a csontokat, magyarul nem :)

Egyébként nagyszerűen végigcsináltam a napot anélkül, hogy bármi izgalmas ért volna. Újabb tanácsokat kaptam MacBook ügyben, amelyeket nagyon köszönök. Vártam ma egy fényképet is, de nem kaptam meg, remélem most picit szégyelli magát az illető. Bár lehet, hogy a nagy pezsgőzés mellett nem érzi ennek szükségességét ;)

Volt egy angol, nagyon ügyes voltam. Utána gym, ahol a futógép random fokozata megint felkergettett a Mont Everestre, így már teljesen leizzadva vágtam neki az egyéb gyakorlatoknak. Dehát ezért mentem, nem igaz? Utána vacsi. Nos, ez érdekes volt. Előszöris azért, mert ettem ún. Cinemon Breadet. Olyasmi mint a Cheese Bread, de ez nyilván nem sajtos, hanem inkább fahéjas. Az egészet úgy kell elképzelni, hogy kenyér tésztát sütnek, de nem annyira keményre, mint egy rendes kenyeret, s nem is akkora méretben, hanem inkább olyan 2.5cm*5cm-es darabkákban. Nagyon finom volt. Az igazán érdekes rész viszont ezután jött. Épp beszélgettünk Ákossal, amikor egy konyharuhás kínai nő szép kuktasapkában megkérdezte tőlünk, hogy kérünk-e banánt. Hát, nem kértünk, mert tapasztalatunk szerint ezek baromi éretlen gyümölcsöket esznek. Beszélgetünk tovább, Ákos elmegy valamiért, erre a nő megint hozzám fordult, s megkérdezte, milyen nyelven beszélünk. Hát megmondtam neki, s ezzel elkezdődött a nagy társalgás. Nagyjából fél órán át beszéltünk hárman, a néni nagyon érdeklődő típus volt, de aranyos is. Nagyon megörült, amikor mondtam neki, hogy magyarok vagyunk, s Magyarországról jöttünk, mert az egyik konyhán dolgozó nő is magyar. Menjünk vissza vasránap, s a salátabárnál megtaláljuk. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy 56-ban jött ki a magyar nő, s a fia az egyetemen prof. Tényleg kicsit a világ. Így leírva természetesen már nem tűnik olyan érdekesnek, de akkor ott az volt.

Azóta itthon vagyok, immáron tisztán, fényesen. A hajam nagy ütemben nő, de nem akarok itt elmenni fodrászhoz, mert már láttam két srácot is, milyen fejjel jöttek ki onnan. Szóval kösz, de kösz nem. A holnapi meccsre még nincs jegyünk, így kicsit bizonytalan, de a szombati Portland már tuti.

Mára ennyit, többet nem is érdemeltek :)