Ez egy igazán mozgalmas nap volt. Kezdjük az elején!

Tökéletesen kiszámoltuk, mikor kell kelnünk, hogy a legtöbb esélyt adjuk magunknak arra, hogy elérjük a gépet. 6:45-kor már lent is voltunk, 50-re megtörtént a kicsekkolás is. Ekkor szétváltunk, Csabi szólt az inasnak, hogy kell a verda, én mentem a Fedex office-hoz. Hát, ők egy perccel sem voltak hajlandóak hamarabb kinyitni. Első voltam a sorban -> jó jel. Rendszerproblémákkal küzdenek -> rossz jel. Van kezelési költség, ami engem terhel (köszi, Lufthansa!), és a system issue-k miatt most vagy credit carddal fizethetek, vagy a szobára írják. Nos, nekem nincs hitelkártyám, a szobából meg kijelentkeztünk, Mentőötlet: cash! Oké, ez így működik. Nem jó a nyomtató, nem tud számlát adni. Szuper. Jó lesz e-mailben is, csak haladjunk. Leírom az e-mail címem, erre Rolando elkezd a következő ügyféllel foglalkozni... Kicsit türelmetlen vagyok. Nagy nehezen végez vele is, hátramegy, majd pár perc múlva felbukkan nagy dobozok között. Na, ha még a dobozból is ki kell bányásznom, tuti nem lesz meg a gép. Szerencsére az én bőröndöm nem volt plusz dobozban, így egy gyors csippantás, szignó, és már rohanok is a hotel elé.

Célnak beütöttük, amit a sráctól kaptam, mint saját címe, útban vagyunk, a forgalom nagyobb, mint arra számítottam negyed 8 körül. Egyszer csak a a Google Maps gondol egyet, és közli velünk, hogy mégsem kellett volna elhagynunk az autópályát a kijáratnál, ahogy korábban állította. Szuper, újratervezés. Viszonylag olcsón megúsztuk, már az utcában vagyunk. Igen ám, de itt nem olyan a címzés, hogy ki van téve a házra, hogy hány szám, mert a gyerek egy apartman-bázisban (fogalmam sincs, mi ennek a neve) lakik. Másodjára megtaláltuk a bejáratot (ez Csabi érdeme), írok neki, hogy megjöttünk, siessen. 7:37 volt, 8:40-kor indul a gép. Ezt mondom is a srácnak, sietnünk kellene. Ő szépen komótosan papucsban beül, nem köti be magát, és sport fokozatba rakja a Mustangot. Majd bemutat nekünk egy 10 perces részletet a Halálos Iramból. Úgy vezetett, mintha verseny lenne. Szlalom, szlalom, nagy fék, éles kanyar, teligáz... Olyan volt, akire mindannyian panaszkodunk, vagy már csak a fejünket csóváljuk, ha találkozunk vele az úton. Most viszont nekünk nagyon jól jött...

A reptéren persze dugó, de kiugrunk, rohanunk becsekkolni. Ez sem ment olyan simán, kicsit bénáztam, de megvolt, feladtuk a csomagot, jöhetett az útlevél-ellenőrzés. Sokan vannak előttünk, de haladunk, úgy nézett ki, hogy 8:10-re átérünk, ekkor kezdődik ugyan a boarding, de úgysem az elején kellett volna mennünk. 8:08-kor én már a cókmókjaimat szedem össze, látom, hogy Csabi még a táskáját várja. Odamegyek hozzá, látom, hogy valami nem stimmel. "Benne hagytam egy üveg vizet", jött a megsemmisítő beismerés. Na, itt már ledobtam a láncot. Próbálkoztam pár "Miért???" kérdéssel, de pontosan tudtam, hogy teljesen feleslegesen. Láttam, hogy Csabit is nagyon bosszantja, igyekeztem nem tovább baszogatni, de nem biztos, hogy sikerült. Ugye ilyenkor a csomagja egy másik sorba kerül, amelyekbe bele kell nézni. Tetőzte a bajt, hogy a kettővel előtte lévő utasnak olyan szer volt a kulacsába, ami a babájának kellett, valamiféle gyógyszer lehetett, viszont minden supervisor foglalt volt, az ellenőr meg nem tudta, mi legyen. Nagy nehezen Csabi is sorra került, rögtön kibukott a víz, más gond nem volt. 8:23, és ki tudja, milyen messze vagyunk a 12-es kaputól... Hát, nagyon messze voltunk. 8:33 értünk oda, már nem sokan voltak, aki nem szálltak fel a gépre... Elértük.

Maga az út nem volt túl jó, ez fapados gép volt, oda ültél, ahol helyet találtál, és ugye már nem sok volt, amikor mi beszálltunk. Nem is lett jó a sorsolásom, de csak kicsivel több, mint 1 órát kellett kibírni. Leszálltunk, megszereztük a csomagokat - elérzékenyülve vettem tudomásul, hogy most az enyém is időben megérkezett -, irány a AirTrain, ami a terminálok között közlekedik. Ez viszi el az utasokat a BART-hoz is, amivel SF belvárosába lehet eljutni. (Tovább is, de az most nem annyira érdekes.) Itt még többet bénázunk a jeggyel, de ezt inkább a hagyom a feledés homályába veszni. A vonatozás/metrózás után jó helyen szállunk le, megtaláljuk a hotelt, a szobánk is kész van, így lepakolunk.

Hát, ahogy számítottunk is rá, nem ez a legjobb szállásunk... Kicsit fura szag van, a szoba elég kicsi, de ez van. Én gyönyörködöm a bőröndömben, Csabit ez annyira nem hatja meg, és gondolom Candy Crushozik. Utána végre eszünk valamit, elvégre a reggeli ma (is) kimaradt. A kaja rendben volt, irány a Golden Gate híd, gyalog, hadd lássuk a várost. Hát, 15 perc után elbizonytalanodtunk az ötletben, amikor már 14 perce mentünk folyamatosan egy dombra... Mindenesetre, megint tudatosult bennem, hogy mennyire tetszik nekem ez a város. Nagyon kellemes idő, sok napsütés, kellemes szellő, rendezett városkép. Csabi az egyik megjegyzésemből megtudja, hogy SF az LGBTQ közösség egyik fellegvára, ezután minden egyes "Hi guys!"-ra, ami csak egy sima járókelőtől érkezik, gyanúsan rákérdez... :D

A Golden Gate továbbra is zseniálisan gyönyörű, de sajnos most nem tudtuk élvezni az összképet, mert a nagyja egy, - valójában az égen található egyetlen egy - felhőben úszott. Azért Csabit így is lenyűgözte: "Ó, baszd meg, mekkora építmény ez! És Magneto ezt megmozgatta, el sem hiszem..." :D

Az volt a terv, hogy cable carral megyünk vissza a hotelba, de miután rájöttünk, hogy hiába várunk a megállóban, elmentünk a végállomásra, hogy majd akkor ott. Ekkor 13 perc sorbanállás után realizáltuk, hogy még több, mint 30 percet kéne várnunk, hogy felférjünk, de akkor nem tudnánk elindulni a meccsre. Új terv: megyünk sima busszal. Felszálltunk, vettünk jegyet a buszon (jófej volt a sofőr), és minden tök jó volt. 2 megállón keresztük. Ekkor felszállt egy hajléktalan. Majd a következő megállóban még kettő. Tudni kell ugyanis, hogy San Franciscoban nem csak a LGBTQ közösség elég nagy, hanem a hajléktalanok száma is. És, hát, itt is pont olyan "illatúak", mint otthon... Sokáig tartott a következő >10 megálló...

Időben el tudtunk indulni a meccsre, ami a Golden State első hazai meccse volt az idényben, most adták át a bajnoki gyűrűket, illetve húzták fel a zászlót. Zseniális show-t csináltak! Még el sem kezdődött a meccs, de már megvolt a "Wow" élmény. És még az ingyen pólót meg sem említettem... :D A meccs maga számomra meglepően szoros volt, de ennek is örültünk, mert így végig a legjobbak játszottak. Jó volt, na!

Ezt követően irány a szállás, és kezdhettem írni a blogot. Ez bizony megint egy hosszú nap volt...