"Ég, s víz között a vezérhajó útra kész, vigyél el minket arra, hol még senki se járt!" - Na, hol vagyunk most? :)

Egyre nehezebben megy számomra a reggeli ébredés... Persze, az sem segített, hogy az első pillantásaim egyike az volt, hogy Csabi veszi fel a Juventus mezét és rögtön realizáltam, hogy ezt kell egész nap elviselnem... Mindegy, a terv az volt, hogy alaposan bereggelizünk, majd elindulunk délnek a part mentén. Ebből az első részt hiba nélkül meg is valósítottuk. Valami kóser szalámis tojást kértem, de akkora adag volt, hogy meg sem tudtam mindet enni. Amúgy, elég lecsókolbász íze volt ennek a kóser cuccnak. Azt hiszem, hogy ez a bisztró zsidó biztos. Nem volt rendes sonka, csak pulyka, meg kóser izék. Mondjuk, számomra mindegy volt. Csabi is jól bereggelizett, szóval indulásra kész voltunk. Csakhogy változott a terv: Felvetettem neki, hogy akár el is mehetnénk a 49ers (NFL - amerikai foci, kedvenc csapat) stadionjához, ami nincs messze, egészen pontosan Santa Claraban. Csabi jófej volt, áldását adta a dologra. Így miután végeztünk a fogmosással, indultunk is.

Bár direkt megvártuk, hogy a reggeli csúcs véget érjen, így is rengeteg autó volt az utakon. Ugyanakkor egész jól lehetett haladni, így kevesebb, mint egy óra alatt ott is voltunk. Hát, ahogy sejteni lehetett, bazi nagy stadionról volt szó. Leparkoltunk, kicsit körbejártuk, majd bementünk a team store-ba. Itt megint leesett az állam, mert ez nagyon nem volt kicsi. Szegény Csabi... Én mindent alaposan megnéztem, válogattam, agyaltam, mit lenne jó megvenni, ő meg csak tűrt, mint a férfiak Glamour napokon... Innen is köszi a türelmet, Csabi! Végül három póló lett az eredmény, így már felkészültebb leszek, ha valaki ismét átjönne meccset nézni ;) Az eladó egyébként kérdezte, hogy megyünk-e a vasárnapi meccsre, de mondtam, hogy aznap Anaheim meccs lesz. Erre elfintorodott, és visszakérdezett, hogy Ducks? Mondom, igen, majd rákérdeztem, hogy ő Sharks drukker-e? Mondta, hogy igen, hisz az a helyi csapat. Még vicceskedett egy kicsit a Ducksszal, jó arc volt.

Innen az Apple Park felé vettük az irány, mármint egy kis kerülővel, mert a Google Maps valamiért egy korábbi célt töltött be. Ide alapvetően nem akartam eljönni, nem volt a tervek között, de csak rászántuk magunkat, és nem bántuk meg. Maga az új park nem látogatható, de a mérete a nagy fák mögött is tetten érhető, óriási épületről van szó.

Felhúztak azonban mellette egy épületet a látogatók számára is. (Ugye az egész komplexum nem olyan rég készült el.) Az egész baromi stílusos. Az anyagválasztás, a területek, a helyiségek beosztása, minden. Oké, nyilván, van pénz bőven, elég sokat lehúznak a mezei felhasználókról, de akkor is lenyűgöző a hely. Amint belép az egyszeri látogató, kezébe nyomnak egy iPadet, ahol AR-rel (Augmented Reality - kb. kiterjesztett valóság) vizsgálhatja az előtte lévő terepasztalon megépített Apple Ring és környezetének makettjét. (Az Apple Ring a főépület neve.) Egy "suhintással" be lehet nézni a tető alá, meg lehet nézni, miképpen oldották meg az energiaellátást (100%-ban megújuló energia), a szellőzést, stb. Rohadt menő. Van még bemutató terem, kávézó, fel lehet menni a tetőre, ott pihenni/dolgozni... És mindez csak egy látogató központ. És nem vettem semmit! :)

Innen már tényleg a Pacific Highway felé vettük az irányt, bár már bőven elmúlt dél. Ekkor belefutottunk egy jó nagy dugóba, ami nem sokat segített Csabi lelkiállapotán, úgy hiszem, már eléggé ki volt, és nem látta, mi lesz ebből a napból. Így utólag be kell vallanom, én sem tudtam, hogy ez vár még ránk. Nagy nehezen elértünk Monterey-be. Leparkoltuk a kocsit, majd Csabi lement az óceánpartra. Én mondtam neki, hogy megvárom a járdánál, nem akarok cipővel 50m-t a homokban megtenni, én jól látom onnan az óceánt, ahol vagyok. Miután kifényképezte magát, szólt, hogy menjek oda. El nem tudtam képzelni, miért akarja, hogy mégis bemenjek a homokba. Illetve el tudtam, arra gondoltam, hogy azt szeretné, hogy csináljak róla képet úgy, hogy mögötte van az óceán. Mert Csabi szerint csak azzal tudja igazolni, hogy járt egy helyen, ha ő is rajta van a képen. Mert hogy Szakács Petinek sem hiszi el senki, hogy járt Amszterdamban a stadionnál. Én pedig már nem vitatkozom... :D És erre mi volt? Megkérdezte tőlem, hogy nem sétálunk-e a parton ahhoz a pubhoz, amit a parkolóból kinéztünk. Hát basszus, Csabi, ha már odarángattál, akkor nem megyek vissza, de nekem tökéletes lett volna a járda is :D A pubban másfél-másfél kóla mellett (még mindig imádom az ingyenes refillt) lefoglaltuk a szállást, és megnéztük, merre fogunk pontosan haladni.

Monterey után beugrottunk a Carmel-By-The-Sea nevű településre. Erről a helyről azt lehet tudni, hogy ennek volt a polgármestere Clint Eastwood, illetve elvetik a várostervezés bármilyen formáját. Nem épülhetnek toronyházak, nincsenek jelzőlámpák, nincs fényreklám, még közvilágítás sem nagyon. Elég hangulatos hely egyébként, tényleg.

Innen a Carmel Highlands következett, és kezdetét vette a lenyűgöző látvány. Tudom, hogy sokak szerint a szépség relatív, én is ezt gondolom. De nem tudom elképzelni, hogy van olyan, aki ezt nem találja gyönyörűnek... Az út konkrétan a partot alkotó sziklákon vezet el, hihetetlen kilátást biztosítva. Csabit folyamatosan emlékeztetnem kellett, hogy az utat nézze, majd én bámészkodom. Rengeteg helyen megálltunk, és mindenhol újra és újra leesett az állunk. Egészen gyönyörű. Az út ezt követően a Bug Sur állami parkon vezet át, elég hosszan, ami még annyit ad a dologhoz, hogy gyakran köd is ereszkedik a sziklákra. Itt már tényleg leegyszerűsödött a beszélgetésünk az "Azta!", "Gyönyörű!", "Anyám!" és társaira, esetleg ezt fokoztuk még pár jelzővel.

Ja, hogy legyen "napi Csabi", ezt a képet sikerült ma róla készíteni:

Egy ilyen útvonalon nem lehet gyorsan haladni, pláne, ha sokszor meg is állunk, így a naplemente is itt ért bennünket, új árnyalatokkal, színekkel megspékelve a látványt. Itt engem is utolért a végzet:

A naplemente után sem volt azért minden veszve, ahogy mentünk ugyanis az óceánparton, most a hold fénye tükröződött vissza a vízen, ami szintén elég impozáns volt. Az egészben az fogott meg a legjobban, hogy itt van egy a gyönyörű természeti jelenség, és az ember nem rontotta el. És úgy néz ki, nem is akarja. Megépített egy, egyébként nagyon jó minőségű utat, bizonyos, egymástól relatíve nagy távolságra lévő panziókat, és ennyi. Megmarad a nyugodtság, és a békés egymás mellett élés, bár, ez lehet, hogy egy nem kis képzavar.

Este 9 körül értünk a szállásra, ami megint elég pöpec. Ránk is fér, mert a San Francisco-i szállás azért nem volt a kedvencünk.

Holnap folytatjuk, irány Los Angeles!