Verba volant, scripta manent

Az éjszakája megint zaklatott volt. Ez alkalommal azonban más is foglalkoztatta, mégpedig hogy a kedvenc csapata helyi idő szerint reggel 7-kor játszott. Tudta, hogy nem fog felkelni azért, hogy megnézze, nem ígérkezett olyan nagy szórakozásnak, inkább igyekezte kipihenni magát. A telefon úgyis jelez, ha történik valami... Ránézett a telefonra 3 után. Majd 4 után. Majd fél 6-kor. Majd kicsivel 8 után. Ekkorra már talán történt is valami, de nem, nincs jelzés. Biztos, ami biztos, megnézi a megfelelő applikációban, de valóban 0-0 volt. Próbált még egy kicsit pihenni, és talán valamennyire sikerült is. 8:43-kor ismét a kezében a telefon. Mindjárt vége, azt már megvárja. Nézi a statisztikát, hát, sok mindenről nem maradt le. Aztán hirtelen írja az app, hogy "Nagy esély". Ez jót jelent, nagyon jót! És igen, pár pillanat múlva frissül is az eredmény, vezet a United. Erre csak felpattan, hátha közvetíti valamelyik csatorna... Nem, semmi. Sebaj, akkor gyorsan egy streamet keres, legalább az ismétlést elcsípi. Azonban mire odajut, már vége a mérkőzésnek. Visszanéz az ágyra, van-e még értelme visszafeküdni, de jobban hajtja a kíváncsiság, hogy milyen gól lehetett, így inkább úgy döntött, kezdődjön a nap.

A nap, melyen a pihenésé és az NFL-é volt a főszerep. A délelőttjét sakkozgatással töltötte, megnézett pár videót, elolvasott pár elemzést a délutáni meccsre. Gyorsan eljött a koradélután, amikor is 1:30-ra egy lakás megtekintése volt beírva a naptárába. Szokás szerint korábban ott volt, és amíg Vicky-re várt, nézte, hogy a párhuzamos parkolás, már a tolatás része, bizony itt is gondot tud okozni egyeseknek. Rövid időn belül ketten is eléggé sokat bénáztak, pedig akkora helyük volt, hogy akár egy kisteherautóval is be lehetett volna oda állni.

Nios, Vicky kicsit meglepte, illetve nem is, mert valószínűleg nem Vicky volt az a 40-es, ázsiai férfi, aki lejött érte. Gyorsan kiderült, hogy nem ez lesz a lakás, amit keres, ugyanis bútorozatlan. Pedig nagy reményeket fűzött hozzá, az alaprajz alapján ugyanolyan, mint a tegnapi, csak a tükörképe. És 600$-ral olcsóbb... 

Visszatérve már ment is a mai első meccs, a kevésbé fontos. Miközben fél szemmel nézte, tovább keresgélt, hátha talál még olyan lakást, ami szóba jöhet, de azért már nincs sok idő, mire döntenie kell. A meccset végül az a csapat nyerte meg az utolsó pillanatban, akinek szurkolt. Mielőtt még a fő meccs elkezdődött volna, elment egy kávéért, és visszafelé megnézte, hol van az egyik lakás, ami felől még érdeklődik. Hát, úgy tűnik, hogy pont azon hotel mellett, ahol az első két napját töltötte. Nem rossz, egyáltalán nem, de a forgalmasabb út nem biztos, hogy előny.

Az est mérkőzése nem kezdődött jól, de a papírforma nem is a csapata sikerét jelezte előre, számítani lehetett rá. Szépen csordogált a mérkőzés, közben már nézegette, hova megy este, úgy érezte, itt az ideje egy jó vacsorának, és egyébként is meg akarta nézni magának azokat a közeli helyeket. Az egyik helyre csak legalább 2 személyre lehetett foglalni, ezért kinézett egy másikat is, hogy ha esetleg az elsőben nem lenne asztal. Mindkét helyen volt olyan, amit szívesen fogyasztott volna, szóval pozitívan állt az estéhez. Közben a meccs továbbra is szoros volt, kevés pont, jó védelmek, és a végére: 49ers győzelem. Természetesen utolsó másodperces, mert ezt csak így lehet... 

Szóval, még a jókedv is megvolt, lesz ebből egy Negroni is, vagy éppen egy Old Fashioned, cipő fel, tükörben ellenőrzés, egész vállalható, gondolta magában. Elindult a kb. 75 méterre lévő helyhez, és megdöbbenve tapasztalva, hogy sor van a bejáratnál. Benézett az ablakon, és látta, hogy egy darab hely sincs. Sebaj, van "B" terv, és így végig is tud menni azon a két soron, ahol a múltkor éjszakai életet vélt tapasztalni. Hát, egyre kevésbé volt reményteli, lévén vagy tele voltak a helyek, vagy pedig szinte senki, ami ugye szintén nem jó előjel. A "B" terv előtt még hosszabb sor állt, mint az eredeti cél esetében. Hát, elkezdett hazafelé kullogni, nem nagyon volt más ötlete. De csak nem adta még fel, akkor elsétál a Social Cornerhez, ahol múlt héten brunch-ozott, hátha ott jobb lesz a helyzet. De nem, az is tele volt... Így nem volt más választása, irány haza, és levonni a megfelelő tanulságot: itt bizony asztalt kell foglalni. Sebaj, gondolta, talán majd ha meglesz a lakás, elmegy ünnepelni, hétköznap talán több esélye lesz. Mindenesetre már kifejezetten várja a holnapi brunch-ot...

Megint nem aludt jól. Nehezen is jött szemére az álom, és éjszaka során is gyakran felébredt. Az okokon gondolkozva arra jutott, hogy valószínűleg fizikailag nem elég fáradt, csak szellemileg merül ki a nap végére. Ettől függetlenül nem kelt olyan nehezen, mint egy nappal korábban, mégis várta, hogy végre hétvége legyen, ezzel majd lekerül egy kis nyomás a válláról.

Végre nincsenek megbeszélések, mégis nehezen halad, mert a mai anyag nem nagyon köti le. Mégis gyorsan eltelik az idő, és indulhat a délre megbeszélt találkozóra, hogy megnézze azt a lakást, amelynek képei eléggé felkeltették az érdeklődését. "Are you Pítör?", szólt hozzá az épület előtt egy alacsony, 40-es srác. Pítör. Itt így hívják. Erre hallgat. Mégis furcsa egy kicsit. A ház jól nézi ki, legalább három lift van. Csak a harmadik emeletig mennek, ami egy picit lelombozza, kíváncsi lett volna, milyen a kilátás magasabbról. Háromszor is kopog a kísérője, ezek szerint van esély rá, hogy még bérlik. Nem nyit ajtót senki, a kísérő résnyire benyit, majd beszól. Egy nő jön ajtót nyitni és próbál betessékelni. Csak próbál, mert már három IKEA-s doboz van az ajtóban alig lehet becsusszanni. Picit kellemetlen egy idegen családhoz így betoppanni, hogy a látogató az életterüket méri fel, és próbálja eldönteni, tetszik-e neki vagy sem. A kanapén a nő fia fel sem néz a laptopjából. Rögtön az ajtó mellett van egy tároló, benne a mosógéppel és a szárítógéppel. Ez jó pont. Beljebb mennek, már amennyire ezt a sok doboz engedi. A konyha szép, bár jobban megnézni nem lehet, ott áll a nő, meg arra is jó pár szállítandó hever a földön. A nappali nem túl nagy, de alapvetően jól néz ki. A kísérő bemutatja az egyik hálószobát. Nem nagy, de az ágy jó méretű, a célnak teljesen megfelel. De itt is ott a kellemetlen érzés, hogy egy idegen által használt ágyat vizslat az ember, a hálószoba mindig is egy intim tér volt. A terasz óriási, külön bútorok vannak hozzá. Megnézni ugyan ezt sem lehet, odakint kő van, a cipők pedig lekerültek a bejárati ajtónál. A kísérő mondja, hogy ott a másik hálószoba is. Rákérdez, hogy van-e ott valaki, és kiderül, hogy igen, egy fiatal lány jön ki végül onnan, nem lehet több 12-nél. A helyzet még egy kicsit kellemetlenebbé válik. Pár pillantás a szobájára, illetve a fürdőre. Utóbbi rendben van, nem nagy ugyan, sőt, inkább kicsi, de igényes. Még egyszer megnézik a nappalit, majd Pítör rákérdez, hogy szerettek-e itt élni. A nő nem érti. Megkérdezi a kísérő is, de ő sem jár sikerrel. A nő megkéri a lányát, hogy fordítson, de inkább válaszol, hogy azért költöznek el, mert messze van az iskolájuk. Ez is lehet egy indok, de nem biztos, hogy az igazság egészét felfedte a látogatók előtt.

A lakást és a kicsit kínos szituációt maguk mögött hagyva a kísérő megmutatta a ház egyéb szolgáltatásait is, amik ugyancsak a harmadik emeleten vannak. Egy nagyon nagy edzőterem, egy kb. 25 méteres medence és szauna is van. Plusz egyéb helyiségek, amikben szociális életet lehet élni. Összességében egyébként jó helyen lévő kifejezetten szép lakásról van szó. Ami nem a legoptimálisabb benne, hogy alapvetően nincs külön dolgozó helyiség, illetve a fürdő lehetne nagyobb.

Pítör visszafelé a hosszabb úton ment, hogy legalább egy kávét magához tudjon venni, mielőtt visszaül a gép elé. Tudta, hogy még nem lesz ideje ebédelni, egy kávé pedig segíthet egy picit az éhségén. A Starbucks sora viszonylag gyorsan lepereg, már kapja is a Lattét. Fura, most nem tették rá azt a karton papírt, amit fogni szokott. Sebaj, minek is az... Hát, hősünk erre gyorsan választ kapott, mert épp, hogy kiért a kávézóból, már égette a kezét az átforrósodott papírpohár. Úgy telt a hazaútja, az a nagyjából 10 perc, hogy fél percenként váltogatta a kávét a kezeiben.

Egy kis telefonos intermezzo után vissza a gép elé, 3:30-ra volt megbeszélve a következő lakás, addig haladnia kéne. Bármennyire is unalmasak voltak a videók, gyorsan eljött a délután, már 25-re ott volt, nem akart késni. Megnézte a leveleit, az ingatlanos 10 percet késik... Lelkesedése úgy fogyott, mint a munkahét hátralévő óráinak száma. A nő végül csak 5 percet késett, apróbb szépséghiba, hogy beszállva a liftbe nem tudta, melyik emeletre kellett volna menni. Kicsit szétszórtnak tűnt. És ameddig nincs meg a megfelelő szint, addig nem indul a lift, mert a csipet oda kell tartani a vezérlőpulthoz, és meg kell nyomni a megfelelő számot. A nem a csiphez tartozó számot a vezérlő nem érzékeli. Így ott álltak a földszinten, mígnem egyszer csak elindult a lift. Pítör sejtette, hogy nem az lesz az oka, amit a nő mond, azaz hogy biztos nem jó a gomb mögötti lámpa, hanem inkább valaki hívta a liftet, és nyilvánvalóan lefelé akar majd jönni. Így is lett, a felvonó a 15. emeleten állt meg, és jelezte, lefelé megy az útja. A fiatal magyar srác jelezte, hogy szerinte ki kéne szállni, amit kísérője jó ötletnek talált. Nagy nehezen megtalálja az e-mailt a nő, a 21. emelet lesz az övék.

A lakás üres, azazhogy épp nincs lakója. Mint kiderült, a tulajdonosék Európába költöztek egy időre. Ez is egy szép lakás, két hálószoba, két fürdő. A nappali is jó méretű, és még van egy kis dolgozó helyiség is. Rengeteg a fény, szinte a lakás egész oldala ablak. Van egy kis terasz is. Hősünk pozitívan csalódik a helyben, összesen csak pár olyan apróságot tud felhozni ellene, mint hogy az egyik fürdő nem annyira tetszetős számára, a másikban meg folyamatosan megy a ventillátor. Állítólag mennie is kell, de ki akarják cserélni egy halkabbra. A konyha szép, minden van, edények, evőeszközök, mosogatógép... Ami még lehetne jobb, az a mosó- és szárítógép, azok egy generációval idősebbek, mint az előző helyen. Pítör úgy jön el, hogy kifejezetten tetszik neki a lakás, és itt is van ingyenesen használható medence és edzőterem. 

A kb. 5 perces sétát követően ismét a gép elé kerül, még mindig nem ebédelt, de még haladni akar az anyaggal, így egyre kedvetlenebbül, de folytatja. Egészen negyed hétig, amikor is végére ér a szekciónak, a felét megcsinálta tananyagnak, hétfőn be fogja tudni fejezni. Még átszalad a boltba, vesz pár apróságot. Meglepődik, hogy a csirkemell drágább, mint a bárányhús, amit akkor is furcsának talál, ha a csirke "organikus". Inkább nem vesz húst.

Visszaérve végre megebédel, és bekapcsolja a Ducks meccset. Még délután kapott egy SMS-t miszerint e-Transzferrel küldtek neki 193.33-at. Hogy mit, azt nem írta az üzenet. Kiskacsát? Matricát? Rizsszemet? Úgy sejtette, hogy valami átveréssel van megint dolga, de a meccs szünetében csak megnézi a számláját, van-e valami igazságtartalma az üzenetnek. Nem, nem volt. Viszont a cége utalt, két tételt is, ami meglepte a magyar fiút, egyre számított csak. Még próbálja megfejteni, miért kettő, és miért annyi, amennyi. Ugye kap fizetést is, illetve van aláírási pénz is, azonban ezeknek csak az éves, bruttó összegét ismeri, ő pedig már a nettót kapja és számára sem világos, milyen leosztásban. Egyelőre elfogadja, hogy így van, és abban bízik, hogy egy hónap múlva már átlátja a rendszert.

A Ducks 5-1-re megverte a címvédő Tampát, Pítör pedig elfáradt. Még leírja napja történéseit, elmegy fürdeni, majd fogmosás, olvasás, és ágy. A holnapi nap során ismét megnéz egy lakást (ugyanabban az épületben, ahol ma a második alkalommal látogatást tett), illetve az NFL szombati rájátszás meccseit tervezi nézni. Esetleg egy steak vacsora még összejöhet, attól függően, milyen hangulata lesz.

Fáradtan ébredt. Nem tudta, hogy ez annak köszönhető-e, hogy később tudott csak lefeküdni, vagy inkább annak, hogy nem aludt túl jól, többször is felriadt. Néha nem tudja még ilyenkor, hol is van pontosan, és beletelik pár pillanatba, mire tudatosul benne a város, a helyzet. Kikelvén az ágyból úgy zárta le ezt a témát, hogy valószínűleg mindkét körülmény szerepet játszott a dologban.

Mezitláb kimenni a konyha kövére még nem esik annyira jól, így a lehetőségekhez képest gyorsan rakja össze a pelyheket, az asztalnál ülve pedig elkezdi nézegetni a telefonját, hogy valamelyest képbe kerüljön a világ dolgaival még munka előtt. A pelyhek csakúgy ropognak a fogai között, a tej pedig már át is vette a fahéj finom ízét. Pár pillantás az utcára, száraz idő van, különösebben ijesztő felhők nem látszódnak, és már kel is fel a nap.

Gyors öltözést követően már a gép előtt is van, hadd lássa mindenki, hogy már elérhető. A napi első kódolási feladatnak gyorsan nekiesvén van esély arra, hogy már a 10:30-as stand up-ra kész legyen a Bootcamp traininggel, nincs tehát vesztegetnivaló idő. Az idő gyorsan telik, a videókon fontos és kevésbé fontos témák váltják egymást könnyen és nehezen érthető akcentussal rendelkező narrátorokkal. Még a meeting előtt fogmosás, biztos, ami biztos...

A megbeszélést követően egyre-másra pipálja ki a heti feladatokat, továbbra is él a halvány remény, hogy mindennel végez, ami a hétre volt kiírva, bár tudja, hogy a sok extra prezentáció miatt teljesen érthető, ha nem érne a végére. Kellemesen telik a nap, a reggeli fáradságból már mit sem érez, a két videó között még az üzenetekre is próbál válaszolni. Gyönyörű idő van, a nap annyira süt, hogy már szinte zavaró. Az ember legszívesebben fogná magát, és elmenne egy nagy sétára, miközben egy nagy adag kávét szürcsölne. Sebaj, egyre hosszabbodnak a nappalok, nincs már olyan messze, hogy munkaidő után is fent legyen még a csillagunk.

Délután három előtt észbe kap, hogy napok óta szeretné levinni a szemetet a -1. szintre, így gyorsan felpattan a gép elől. Kicsit elszámolhatta magát, mert két szatyor is megtelik a sok sima és műanyag üveggel, az a kevés szemét már szinte nem is fér a szatyorba. Ennek köszönhetően a műanyag tál, amiben a hajdanán a rukkola volt, simán a kezébe kerül, és abban bízván, hogy ilyen kora délután nem találkozik senkivel, már indul is a lifthez. Hát, ez majdnem úgy sikerült, ahogy eltervezte... A 14. emeleten lévő lakás fölött már csak a Penthouse van, és az elmúlt 16 nap alatt senkivel sem találkozott a szinten. Eddig. Nem kellett sokat várni a liftre, nyílik az ajtó, üresnek tűnik, így már lépne is be, amikor hirtelen egy lábszárközépig érő kutya jön szembe nagy lendülettel. Meglepetésében hátraugrik, mire a kutya gazdája nevetés közben elnézést kér. Hősünk legalább azt megúszta, hogy a szemetet elejtse, bár így is biztosan rendkívül pozitív benyomást kelthetett... Természetesen még a hulladéklerakóban is találkozott másik emberi lénnyel, miközben szerencsétlenkedve próbálta kinyitni a a megfelelő szemetesládát.

Munka után irány kávéért és egy kis séta. Visszaérvén kézmosás közben az jutott eszébe, hogy mennyire kikapcsolódik egy ilyen séta közben az agya, gyakorlatilag nem tudná felidézni, mi járt a fejében miközben az utcákat járta. Ezt már máskor is észrevette, és máskor is jön ilyenkor automatikusan a morfondírozás, vajon nem lehetne-e hasznosabban eltölteni ezt a sétára szánt időt. De gyorsan elhesegeti a gondolatot, hiszen nem lehet mindig haszonorientáltan élni. És mi van, ha épp abban rejlik a dolog haszna, hogy nem gondolkodik semmi "fontos" dolgon?

Az estéje csendben telik, sajnos semmi sport nincs a TV-ben, legalábbis, amire van előfizetés. Sakkozik egy kicsit, majd megnézi, Maria milyen lakásokat talált. A háromból kettő egész jól néz ki, az egyiket pénteken délben meg is lehet tekinteni. Ez ígéretesen hangzik. Január 21-e lesz, Ágnes névnap. Meglátjuk, jó ómen-e... 

Már úgy voltam vele, hogy hagyom a fenébe a mai bejegyzést, mert a blog.hu nem engedett belépni. Ha úgy gondolnám, hogy hosszútávon lennének itt majd bejegyzések, tuti elköltöztetném a blogot valahova, de az a tippem, hogy előbb-utóbb úgyis elmaradoznak majd az új írások. 

És mivel még olvasni akarok lefekvés előtt, és már mindjárt 10 óra van, így csak távirati stílusban. Na nem MTI, ez picit kiegyensúlyozottabb lesz...

• Délelőtt megint csörgött a lakásban lévő telefon. Felvettem, nem hiszitek el, megint azért hívtak, hogy van két gyanús utalás... Nem tettem le azonnal, mert kíváncsi voltam, ugyanaz a nő lesz-e, akivel végül beszélni fogok. Nem, most Henry-t kaptam. Megkért, hogy azonosítsam magam. Én mondtam, hogy egy pillanat múlva megteszem, de előtt lenne pár kérdésem. Úgy mint hogy, miért pont ezen a számon keresnek, mi a nevem, és egészen pontosan ki is ő, jobb lenne, ha előbb ő azonosítaná magát. Pár másodperc néma csend, majd bontotta a vonalat. Szerintem egy darabig most nem hívnak.
• A munkával, illetve traininggel most elég jól haladtam, lehet, hogy annak is köze van hozzá, hogy csak két 30 perces meeting volt ma. Na jó, volt még egy harmadik, de az csak 15 perc. (Meg mondjuk még 7 után is foglalkoztam a dologgal...) Végre volt is kódolás is, meg arról volt szó, hogy milyen automatizmusokat használnak a cégen belül. (Persze volt egy csomó olyan dolog is, ami nem érdekel, de ez már csak ilyen.)
• Beszéltem Maria-val, ő az, akit a Dwellworks bízott meg (akiket meg a Graebel, akiket meg A cég), hogy segítsen nekem az alkalmazkodásban, akiről tegnap említést tettem. Elmondta, nagyjából mire számíthatok, amikor lakást keresek, milyen költségek lesznek még, ilyesmi. Ő is fog nekem lakást keresni, és megtekintést szervezni. Azt mondja, még időben vagyunk, és azzal a budgettel, amit meghatároztam, nagyon jó esélyünk van. Az más kérdés, hogy az összeg, amit neki mondtam, több, mint amennyit eredetileg terveztem, csak hát azóta láttam, hogy ami engem érdekel, az nagyjából milyen árfekvésben van. Rákérdez még a biztosításomra is, hogy azt intézi-e nekem a HR, ad majd útmutatót a jogsi intézéshez, szóval sok mindenben segít majd. Amúgy, itt úgy működik, hogy ha megvan a KRESZ, onnantól vezethet az ember, ha van mellette olyan, akinek van jogsija. És a gyakorlati vizsgára mindenkinek magának kell biztosítania az autót... :D Mondta a nő, hogy lehet oda kölcsönözni, tehát ki is viszik oda, meg el is hozzák, nagyjából 100-150$-ért. Ez szerintem tök vicces. :)
• Úgy néz ki, az első látogatóim március 25-én érkeznek. Szóval aki szeretetcsomagot szeretne nekem küldeni, annak már nem kell sokáig várnia. :).Sőt, lehet, hogy nekem is lesz pár kérésem, mert sem olyan fogkrémet nem találok, amit szeretek, sem pedig tusfürdőt... Jó, valószínűleg valamit venni fogok, ha ezek elfogynak, nem tervezek nem fogat mosni és nem fürdeni addig, amíg meg nem érkezik a szállítmány.
• Anno Annie holnapra próbálta szervezni annak a három lakásnak a megtekintését, ami szabad, de azóta nem írt vissza, szóval jó eséllyel csúszik majd a dolog.

Hát, nagyjából ennyi történt, most pedig vissza a könyvhöz :) 

Hát, a mai bejegyzésnek sok értelme nincsen, ugyanis nem nagyon van mit írnom. Kicsit olyan, mint amikor a diák esszét ír, és úgy gondolja, hogy a tanárnál jó benyomást tud kelteni azzal, ha sokat ír. Pedig ha tudná... :D De én abban is megmutatom, mennyire fontos vagy számomra, Kedves Olvasó, hogy nem próbállak átvágni ilyen egyszerű, és méltatlan trükkökkel, egészen egyszerűen és őszintén megírom, hogy ma gyakorlatilag semmi említésre méltó nem történt. Nem fogok felesleges karaktereket vesztegetni arra, hogy beszámoljak róla, mennyit dolgoztam, mennyi volt belőle a megbeszélés, mivel haladtam és mivel nem, valamint arról sem fogok írni, hogy retket és rukkolát is vettem a boltban. És bár volt olyan ötletem, hogy lefényképezem, milyenek ezek a kis kekszecskék (cookie-k), amiket én annyira szeretek, és milyen márkákat tudok őszintén ajánlani, nem teszem meg, mert ha csak ennyiről szólna ez a bejegyzés, akkor méltán gondolhatnád, hogy Te nem ezért látogatsz ide, nem holmi kekszecskéket jöttél megnézni. Nem, Kedves Olvasó, nem, ilyen itt nem lesz. Ennél többre tartalak, minthogy csak ilyen dolgokkal untassalak. Akkor inkább kerek-perec megírom, hogy ma nincs mit írnom. Mert ez a tisztességes. És bár nagyon csábító valami ügyefogyott analógiával reagálni az egészen elképesztő magyar politikai valóságra, (ami az elmúlt két hétben újabb magasságokba emelkedett, avagy mélységekbe zuhant, döntse el ki-ki ízlése szerint,) mégsem teszem, mert bár sosem mondtam, hogy ez az oldal apolitikus volna, lássuk be, veszélyes manapság blogot írni, sosem tudhatja az ember, mikor jelölik a legfőbb magyar közjogi méltóságnak, amikor is egy-egy korábbi megjegyezés egy régi blogbejegyzésben igen kellemetlen tudna lenni. (Persze csak egy olyan országban, ahol vannak következmények, szóval annyira azért nem kell aggódnom.)

De hogy mégse úgy hagyd itt az oldalt, Kedves Olvasó, hogy semmilyen érdemi információval ne lássalak el sorsom alakulásáról, hát itt egy kis morzsa, morzsácska: El is felejtettem, hogy a költözési csomagomban volt olyan, hogy segítenek bizonyos dolgokban, és ebben pont volt lakáskeresés is. (Meg egyébként SIN intézése, és bankszámlanyitás is, de ugye azokat kiizzadtam magamtól...) Szóval új front nyílt ezen a téren. (Csábító volt, hogy ezt is egy kis politikai áthallással folytassam, dehát a ****nak is van vége, mint tudjuk...) Kiderítettem, hogy az egyik 10-es lakás június 1-től lenne szabad, szóval lehet, hogy csak addig kötelezem el magam máshol. Ami vicces, hogy azt a lakást látom az ablakomból, a bolt melletti épület. Katie (az egyik ingatlanos) csütörtökre próbálja intézni a megtekintéseket. Holnap meg Maria-val lesz videós megbeszélésem, ő az, akit az a cég bízott meg, amelyik a költöztetésemet is intézette. Egyéb fejlemény ezen a téren sincs.

Ahhoz képest, hogy fél hat után tudtam elkezdeni az ebédemet készíteni, nem volt egy túl eseménydús nap. Kicsit megcsúsztam reggel, de azért bőven időben el tudtam kezdeni dolgozni. Mármint videót nézni... Ugyanis mára kb. ez volt a program: videókat nézni, megpróbálni megérteni, hogy miről van szó, illetve meetingen lenni. Azon túl, hogy azzal épp nem tudtam haladni, amit leginkább érdekesnek tartok, és valódi programozásról szólna, legalább annyi haszna volt a napnak, hogy az egyik alrendszert elég jól megértettem. (Mondjuk, őszintén szólva nem egy nagy durranás.)

Ehhez az alrendszerhez volt egy prezentáció is, aminek elvileg fél 4-kor vége kellett volna lennie. Egy időpont volt mára a bankban, délután 4-kor, szóval sejtettem, hogy itt akár még gond is lehet... Lett is. 3:48-kor még tartott ez a bemutató, de nem volt mit tenni, beírtam a chat-be, hogy márpedig nekem most el kell mennem. Amúgy sejtettem, hogy nem lesz belőle bonyodalom, de azért ez mégiscsak kellemetlen egy kicsit, mégiscsak a hatodik munkanapom... Miután visszajöttem, megnéztem (ugyanis felvették az egész előadást), sok minden már nem történt a kiválásom után. Azért írtam a srácnak, hogy bocsi, nem bunkóságból léptem le, de holnap 10-ig határidős a bankszámlám megadni, és csak most volt időpont elintézni. 

A banki ügyintézés egész jól ment. Első évben nem kell számlavezetési díjat fizetnem, és még valami 200$ bónuszt is kapok, ha a cég erre a számlára utalja a fizetésem. Hát, pont ezért csináltam... Ha már ott voltam, a szokásos folyószámla mellett (itt checking account-nak hívják) nyitottam egy megtakarítási (saving) és egy hitelszámlát (credit account) is. A saving azért jó, mert ott van normális kamatozás is, a hitel meg... Itt mindenki hitelkártyával vásárol. Ezért van pénzvisszatérítés a vásárlásokból, illetve pontok a repülőutakhoz. Itt is van kezdő bónusz, ami nagyjából egy Vancouver-LA útnak felel meg, majdnem oda-vissza. Ezt még el kell bírálniuk, de a srác szerint nem lesz gond. És van pár cég, akinél nincs is meg a kezdő 5000$-os limit, és hát el nem hiszitek, az én munkáltatóm pont közöttük van. (Na nem mintha nagyon ki akarnám használni.) Szóval ez a rész egész jól ment.

Ami kevésbé, az a lakáskeresés. Az egyik cégnek 7 lakás miatt írtam tegnap, erre ma visszaírnak, hogy a listából 2 elérhető. És nem, nem azok, amelyek a leginkább tetszettek... Nem jöttem lázba. Vissza is kérdeztem, hogy ez azt jelenti, hogy a saját weboldalukon lévő információ, mely szerint elérhető egy lakás, nem megbízható? Erre pont nem jött válasz... Ugyaninnen egy másik nő is válaszolt, ő hármat írt. A harmadik legalább anyagilag sokkal jobb, igaz, kisebb is a lakás, és nincs benne mosógép és szárítógép sem. A másik, akinek írtam 5 lakás iránt érdeklődve, visszaírt egy csomó kérdéssel, de a lakásokról semmit sem mondott. A kapcsolattartó, aki a költözésem intézte, javasolta, hogy írjak annak, aki ezt a helyet intézte nekem, biztos tud segíteni. Sőt, írt is neki, szerintem holnap várhatok majd tőle e-mailt. Jó lenne ezen a héten lezongorázni ezt az egészet, most még van idő, nem szeretném az utolsó pillanatokra halasztani. (Egyébként igen, volt olyan lakás is a jelöltek között, ahol zongora is volt...)

Holnapra csak a munka van, meg egy vásárlás. Nem nagyon merek mást tervezni, mert ki tudja, mikor lehet menni lakásnézőbe. Hát így.

A tegnapi bejegyzés úgy ért véget, hogy leugrom még szétnézni, milyen mozgolódás van a környéken. Röviden: vegyes. Nem tudom, hogy én jártam-e rossz felé, de arra amerre sétáltam, nem sokan voltak az utcákon, ha van is éjszakai élet, akkor annak jelenléte nem az utcákon lévő tömegekben manifesztálódik... Persze, az ember itt is belebotlik a 28. születésnapjukat ünneplő, már enyhén spiccel lányokba, de ilyen mindenhol van. Amíg nem láttam, mi van a lufikon, féltem, nehogy valami lánybúcsús turnéba fussak, fene sem tudja, itt mi a szokás, de szerencsére nem erről volt szó. A sétám második részét viszont úgy terveztem, hogy a már említett, egy-két tömbbel arrébb lévő utcákon jöjjek vissza. Na, azokban a vendéglátóegységekben sokan voltak. A hangulat is jónak tűnt, de továbbra is az a benyomásom, hogy azok nem olyan egyedül beülök típusú helyek. Majd valahogy még kiderítem, hogy működnek...

Kilenckor már ma is kidobott az ágy, de nagyjából így is terveztem. Az mondjuk meglepett, hogy már 10-kor elkezdődtek az NFL meccsek, azt hittem, csak délután jön el az idejük. Mindenesetre 11 körül indultam a Social Cornerbe a brunch miatt. A hely tök jól néz ki, oda lehet ülni a bárpulthoz is (ez jó infó az éjszakai életet illetően), de azért egy asztalt választottam. A brunch menü alapján azt hiszem, valamilyen spanyol beütése lehet a helynek. Mindenesetre az étlapot úgy lehet megtekinteni, hogy telefonnal beolvassa az ember az asztal közepére ragasztott QR kódot. Mivel végig olvastam közben a híreket, talán nem volt feltűnő, hogy a kaját is lefényképeztem, mert számomra semmi sem ciki azért, hogy a kedves olvasóim igényeit kiszolgáljam. (De, nagyon is sok minden az, még mielőtt...)

Finom volt minden, megint annyira jól laktam, hogy 7-ig nem ettem semmit, akkor meg már egy kis szendvics is elég volt a napra. Mondjuk, azt nem tudtam, hogy a buggyantott tojásnál is van további lehetőség, miként is lehet kérni, úgyhogy a biztonságos közepessel mentem... :) Ami egy picit fájt a fizetésnél, hogy a képen látható frissen csavart narancslé és víz (7,5dl) együttesen többe került, mint a kaja! Mindenestre egyébként nagyon bejött a hely, ide még szerintem vissza fogok jönni.

A délután főleg az NFL meccsekkel telt. A 9ers továbbment, de egy olyan meccsen... Izgalmas volt, hogy finoman fogalmazzak. El is mentem utána egy kicsit sétálni, úgyis megint nagyon szép idő volt. Az utolsó meccs alatt pedig írtam pár e-mailt a lakások ügyében. 3 kivételével minden 9-es és 10-es osztályzatot kapó lakás érdekében írtam. Mivel találtam még 6 szóbajöhetőt, ez összesen 12 lakást jelent. A maradék 3 esetén az egyiket szerintem még felhívom.

Holnap korán kéne kelni, hogy mindennel végezzek fél 4-ig, mert 4-re van időpontom a bankba, hogy azonosítsanak és élesítsék a számlám. Persze, megint lesz vagy három meeting, az egyikre fel is kéne készülnöm, ami azt jelenti, hogy meg kéne néznem és értenem két órányi videót. Ezzel fogok kezdeni, remélhetőleg nem sokkal hajnal 7 után. Bízom benne, hogy szép hétvégétek volt.

A tegnapi meglehetősen feszült nap után a mai kellően nyugalmas volt, amit egyáltalán nem bántam. 9-ig lustiztam, kis Twitter, majd már kerestem is a streamet a United meccshez. Aztán a második félidő 60. perce körül, gondoltam megnézem, melyik adó adja az NFL meccseket. Megtaláltam, megnéztem, hogy bejön-e (nincs minden csatornára előfizetés), és mi ment rajta? Naná, hogy a United meccs. Én meg laptop néztem... Na, nem mintha nagy köszönet lett volna az utolsó 20 percben, de ezt inkább engedjük is el.

Egyébként a napom lakáskereséssel telt. Meg persze az NFL rájátszással, illetve most egy kis NHL-lel. Leszűkítettem a szóba jöhető lakások számát először 40-re, majd most már 29-re. Csináltam hozzá táblázatot, melyik hol van, mennyibe kerül, mekkora, mik az előnyei és hátrányai, illetve hány pontot adnék neki egy 10-es skálán. Ketten szereztek maximum pontot. Az egyik még úgy is, hogy csak március 1-jétől lesz szabad, nekem meg február 3-án lépnem kell innen. De nagyon jól néz ki. A tökéletes pontszámú lakások persze kicsit kilógnak abból a büdzséből, amit alapvetően erre szántam, de... Nehéz. Mindenesetre úgy érzem, hogy gyorsan kell lépni, ezért holnap megpróbálom felvenni a kapcsolatot pár lakás tekintetében azzal, akivel éppen kell. Na nem mintha annyira vágynék erre az egészre, mert fogalmam sincs, hogy működnek itt ezek a dolgok, de azt hiszem, nem sok választásom van, ha nem akarok folyamatosan hotelben lakni.

Ezen kívül nem nagyon történt más, mint említettem, tényleg laza nap volt. Most még szerintem elmegyek egy sétára, megnézem, hogy egyébként van-e éjszakai élet. Nem tervezek beülni sehova, még mindig hülyén nézne ki odaülni a bárpulthoz és kérni egy narancslevet. Amúgy szerintem épp a szomszédos utca elég jó lehet, ahogy ma délután ott sétáltam, volt 3-4 egész ígéretes hely. Valahol a pub és az étterem között helyezkedhetnek el, zene, asztalok, étel-ital... Meg van ott egy steak bar is, azt is ki kéne majd próbálni. De előtte még szerintem a Boston Pizza lesz, mert az inkább ilyen sportos helynek tűnik. Majd meglátjuk. Holnap szerintem megint brunch, nem döntöttem még el, hogy oda megyek, ahova a múltkor, vagy megnézek egy új helyet. A Social Corner nevű hely elég közel van, és kíváncsi is vagyok rá. 11-kor nyitnak, és ott is van brunch. Micsoda izgalmak...

Hát ez nagyon nem volt jó. Kimagaslóan a legrosszabb nap, mióta itt vagyok. Főként a saját hülyeségem miatt... Gondolkoztam, hogy egyáltalán leírjam-e, vagy sem, mert elég ciki, és szégyellem is magam miatta, de egyrészt nem csak a jó pillanatokat szoktam megosztani másokkal, sőt, másrészt pedig hátha valaki tanul a hibámból.

Szóval. Ugye nincs még SIN-em. Ahhoz, hogy bankszámlát nyissak ott, ahol szeretnék, kell. Ma pedig már jött a levél, hogy még mindig nem adtam meg, hova utaljon a cég, ezt mindenképp pótoljam kedd 10-ig. Mivel sejtettem, hogy hétvégén itt sem dolgozik a bankszektor, picit kezdtem ideges lenni. Nem sokkal később csöngött a lakásban a telefon. Hátha futár, gondoltam, lehet, hogy így adják fel a SIN-t, mert mégiscsak egy elég érzékeny adatról van szó. Erre jön egy hivatalos gépi hang, amiből hirtelen csak annyit értettem, hogy "... Visa ... Canada". Aztán egy gépi hang mondja, hogy két gyanús utalást indítottak a számlámról, egyet 400$ értékben egy amerikai számlára, egyet pedig 2000$ értékben egy kínaira. Mivel egyik sem jellemző a profilomra, ezért kérdezik, hogy biztosan én voltam-e. Egyszer már történt velem hasonló, akkor az OTP hívott hasonlóval, mondtam, hogy nem én vagyok, és nem lett semmi gond. Itt arra kértek, hogy amennyiben én indítottam az utalásokat, akkor nyomjak 1-es gombot, ellenkező esetben 2-est. Nyilván a második opcióval éltem. Azt hittem, hogy itt vége is a történetnek, de egy nőt hallottam, aki szeretett volna meggyőződni pár dologról. Elsőként, hogy biztos nem valami rokonom volt, aki tudja a kártyám adatait? Nem, nem az volt. Aztán, hogy nem hagytam-e el? Nem, nem hagytam el. Majd, hogy tudhatta-e bárki a kártyám adatait? Mondtam, hogy nem. Közben már a kezemben volt a telefonom, hogy látom-e bármi nyomát a tranzakcióknak, de semmi. Persze, ez nem jelentett sokat, a banki rendszerekben nyilvánvalóan hamarabb jelennek meg ezek az adatok. Ezt követően kérte a kártyám első négy számjegyét. Ez furcsa is volt, mert sosem kérdezik az első négy számjegyet, az kártyakibocsátónként (MasterCard, Visa, stb) kb. megegyezik. (Oké, ez túlzás, de van köze hozzá.) Vissza is kérdeztem, de jól hallottam. Elmondtam. Majd meglepődve kérdezte, hogy ez milyen kártya, mondtam, hogy milyen, és hogy egy magyar bank adta ki. Megkért, hogy mondjam már végig a számot, mert valami nem stimmel. Itt kellett volna észbe kapnom... Elmondtam, nem volt gyanús. Rákérdezett, mikor jár le. Elmondtam, hogy márciusban. Majd a 3 jegyű kódra is rákérdezett. Kezemben a telefonnal automatikusan mondtam, és amint kiejtettem az utolsó számjegyet, abban a pillanatban rájöttem, milyen nagy hülyeséget csináltam. Tudat alatt sejthettem, hogy barom vagyok, mert az ujjam már ott is volt a kártya letiltása gomb fölött... A hölgy, ó nem, a ***** kérte, hogy várjak egy percet. Itt már tudtam, hogy baj van. Csak közben elolvastam, mit ír az OTP appja a kártya letiltásról. Ha megteszem, akkor az a kártya többet nem használható. És nekem még nincs itteni bankszámlám, nem tudom, mikor lesz, és nem biztos, hogy meg kéne próbálnom abból a készpénzből élni, amit magammal hoztam... Szóval nem is tilthattam le. Mi a következő? Az összes limitet minimumra venni. Az ATM annyira nem fontos, mert a kártya nálam van, de azért azt is levettem. A kártyás vásárlás sem különösebben, mert ahhoz is kell fizikailag a kártya, vagy regisztrálni kell egy appba, de azt engedélyeznem kell (2 faktoros azonosítás, ugye, hogy jó!). Van az online vásárlás, azt meg konkrétan ki is lehet kapcsolni. Bár most már sok helyen itt is kell megerősítés, nem mindenhol, azt hiszem ez EU-s előírás, nem globális. Szóval kikapcsoltam. Mire ezekkel végeztem, a vonal megszakadt...

Nyilván majd felrobbantam az idegességtől a telefon után. Iszonyúan haragudtam magamra, hogy hagytam magam ilyen egyszerűen átverni. Én, aki pontosan tudja, hogy mit nem szabad elmondani, aki képben van az adathalászat trükkjeivel/veszélyeivel... Sokat gondolkoztam, hogy lehettem ilyen hülye, de nem tudom, hogy ezekkel valójában csak mosdatni akarom-e magam. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy ezt magyarul nem tudták volna megtenni velem... Már ott gyanúsnak kellett volna lennie a dolognak, hogy a lakástelefonon hívtak, pedig azt egészen biztosan senkinek nem adtam meg. Hogy a telefon felvétele után nem kérdezték, ki vagyok, nem kellett magam azonosítani. Nem is tudják a nevem... Rengeteg árulkodó jel volt, viszont a körülmények, angol nyelv, új kultúra, gyanús utalás együttesen elég volt arra, hogy nem azzal foglalkoztam, amivel igazán kellett volna. Persze ez nem mentség, ezért is érzem magam nagyon hülyének és ezért is szégyellem magam, hogy így rászedtek. Ezért sem akartam leírni. Ugyanakkor, ha bármelyikőtök hasonló helyzetbe kerül, talán még időben eszébe jut majd, hogy nem túl gyanús-e a dolog, biztosan minden úgy van-e, ahogy a másik fél állítja. És soha ne adjatok meg túl sok adatot csak úgy, anélkül, hogy rendesen átgondoltátok volna! Ne legyetek olyan buták, mint én...

Alapvetően nincs nagy baj. Lehiggadva úgy gondolom, hogy nem nagyon tudnak visszaélni az adatokkal, és hamarosan új kártyám lesz. Ha most igényelnék egyet, akkor kb. két hét múlva meg is lenne, gondolkozom rajta, hogy nem várom meg a cserekártyát. De azt hiszem, el tudjátok képzelni, milyen hatékonyan ment utána a munka...

És ugye még egy telefon is várt rám a SIN miatt. Azért lementem megnézni a postaládát, hátha... És igen. Nagy nehezen megérkezett a doksi, ami miatt már a cég is piszkált. Szuper, akkor munka után intézhetem is a bankszámlát. Mivel éreztem, hogy a melónak ma nincs túl sok haszna, fél öt körül megkerestem a bankot, ahol számlát akartam nyitni. Nagyjából minden rendben ment, kicsit nehézkesebb volt, mint szerettem volna, de elértünk az utolsó lépésig: személyesen is azonosítanom kéne magam. Bíztam benne, hogy erre nem lesz szükség, lévén ezért is kelhetett a SIN, de nem, nem úsztam meg. Sebaj, tőlem 400 méterre van is egy posta, ahol ezt megtehetem, listázták is, hogy milyen doksit kellenek: kanadai útlevél, kanadai jogosítvány, területi igazolvány vagy kanadai igazolás indián mivoltomról. Gondoltam, ez csak nem lesz teljes lista, fogtam az útlevelem, a munkavállalási engedélyem, a lakcímem igazoló papírt (hogy az mennyire hivatalos, más kérdés...), meg a SIN papírt. És tudjátok mi történt? Nem sikerült... Próbálkoztak vele rendesen, de arra jutottak, hogy valóban kell valami helyi hivatal által kibocsátott dolog. Javasolták a bíszíájdít az ájszíbíszítől. Mondom, az meg micsoda? Hát, az ICBC az, ahol kiadják a jogsit. És hogy menjek oda, kapok BCID-t (BC = British Columbia, az állam), az ideigleneset azonnal. Szuper, gondoltam... Bolt után már keresem is, hogy mikorra van időpont, és tádá, 24-re már van is! Csak hát az nekem rohadtul késő...

Így nem maradt más, mint egy másik bankban számlát nyitni. Legyen az mondjuk a TD. Igaz, ennek majd lesz havidíja, de most már nem érdekel. Online regisztráltam is, és nem fogjátok elhinni, ide nem kellett a SIN, csak opcionális. De jó. Sikerült is a számlanyitás, de természetesen itt is azonosítani kell magam. Lehet online, vagy személyesen. Próbáljuk meg online. Igen ám, de ez csak egy egyszer elindítható folyamat, és okostelefonról kell indítani. Én meg nyilván a laptopom használtam a számlanyitásra... Ki az, aki mobilon nyit számlát?? És bárhogy is próbálkoztam később, hogy a telefonomról indíthassam el, nem lehet. Ráadásul még csak az appot sem tudom letölteni, mert valószínűleg country code-hoz van kötve, az én telefonom meg még mindig a magyar boltba van bejelentve. Sebaj, átállítom. Hát, az sem megy csak úgy, ahhoz le kell mondanom két előfizetést is. Na itt kiszálltam a dologból, akkor nem lesz app, ennyit nem ér. Itt már van hétfőre is időpont, de a számlaszámot azt hiszem, így is tudom, ezáltal pedig meg tudom majd adni a cégnek. (Azért csak hiszem, mert elég fura, nem olyan a struktúrája, mint nálunk...)

Hát, nagyjából ennyi a mai kálváriám. Nem volt jó. És most 21:45 van, semmi jót nem csináltam még ma... (Fél szemmel néztem a Ducks meccset, de abban sem volt sok köszönet -> 3-7.) Hétvégén meg végre ki kéne választani a tartósabb lakást, mert már amiatt is piszkálnak (először másik szót használtam), hogy megvan-e már, meg mikor fogok pontosan kiköltözni... Remélem, nektek jobb napotok volt!

Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet a maximum, hány meetingje lehet valakinek egy nap, egy 8 órás blokkon belül. Nekem ma 5 volt. Jó, ezek közül volt egy, ami leginkább chit-chat volt, de tekintve, hogy új vagyok, szerintem azon is illett részt vennem, így pedig nem annyira tudtam ma haladni. Ráadásul, amilyen trainingek ma voltak, hááát, nem rágtam a körmöm izgalmamban... Viszont policy, hogy péntekenként nincsenek megbeszélések, kb. azzal az indokkal, hogy hadd haladjanak a programozók a dolgukkal. Miért, ez a hét többi napján nem cél??

Munka után kávé, séta, semmi extra. Igazából várom már a hétvégét. De azt is, hogy végre hasznos munkát is tudjak végezni... Szó volt az egyik meetingen arról, hogy mi lesz, ha vissza lehet menni az irodákba, de még senki nem tudja. Elsőre tán olyanok merültek fel a felsőbb vezetés körében, hogy egy hónapban kétszer(!) lehet bemenni. De talán van esély a heti egyre is. Ez aztán nagy változás lesz az eddigi munkámhoz képest... :D De lesznek csapatok, amelyek teljesen távolról fognak dolgozni. Remélem, a miénk nem ilyen lesz.

Ma szerintem nem is esett az eső, végig szép idő volt, nem tudom, ez mennyire normális itt. De azt sejtem, hogy a hosszútávú (2+ nap) előrejelzést itt sem kell túlságosan komolyan venni.

Tegnap akartam írni, hogy visszautalták a repjegy árát. Annyiból mindenképpen meglepett a dolog, hogy azt is kifizették, hogy helyet foglaltam (nem, nem azt, hogy leültem, hanem hogy lefoglaltam, hova fogok ülni...), illetve a teljes jegyárat kifizették, pedig ugye elvileg csak sima economy-t állnak, premium economy-t nem. Nem, nem tervezem, hogy emiatt reklamáljak...

SIN még mindig nincs. Azt hiszem, holnap kénytelen leszek telefonálni, hogy mi a helyzet, mégis mikorra várhatom.

Ja, és még egy tegnapi story: amikor vettem a kávém, a srác megkérdezte, hogy milyen nevet írhat a pohárra. Mondtam a keresztnevem. Erre megjegyezte, hogy most erről folyamatosan Peter Parker jut eszébe, mert tegnap látta a Pókembert. Kis szünet, majd megkérdezi, hogy én is tudok-e a falon mászni. Mondtam, hogy nem, de ha tudnék sem mondhatnám meg... mert különben there would be No Way Home. Egy pillanat kihagyás után nevetett, én pedig a sétám első öt percében azon gondolkodtam, hogy vajon illendőségből nevetett, mert nem értette, avagy illendőségből nevetett, mert értette, csak nem volt vicces. Vaaaaagy.... Á, ezt le sem írom... :D (Aki nem tudná, az új Pókember filmnek az a címe, hogy No Way Home)

Elég jól beállt ez a 11 körül fekvés és 7:45 körüli ébredés, egyelőre nem vagyok vészesen fáradt tőle. Igazából az a szomorú, hogy a munkaidőm végére leszek az... Pont amikor kezdődne a napom jobbik része. Nem jól van ez így. Ami a melót illeti, továbbra is tréningek, videók, olvasnivalók. Ma volt egy tréning az adózásról (amivel a csapat, amiben vagyok, foglalkozik), és volt egy-két érdekes dolog. Mármint nem fejlesztéssel kapcsolatos, de azt például nem tudtam, hogy NY államban a 110$ alatti ruhákat nem terheli ÁFA. Vagy például, hogy vannak ÁFA mentes napok. Ilyenek mondjuk a "Back to school" napok augusztus elején, amikor is a tanévkezdéshez szükséges termékeken nincs forgalmi adó. Érdekes. Nem tudom, miért nem tudnak egyszerűen hatósági árakat bevezetni, mint minden (haha...) normális (hahaha...) államban!?

Ma megpróbálkoztam a harmadik féle tikka masalával is. Ez amolyan előre elkészített cucc volt, amit csak be kellett rakni a mikroba. Hát... Nem volt túl jó. Azt hiszem, itt véget is vetek a tikka masala kísérletnek, egyik sem lesz olyan jó, mint ez: tikka masala à la Street kitchen.

Egészen délutánig végig esett az eső, de aztán szépen lassan elállt, és egész jó idő lett:

Munka után -szokás szerint- eléggé vágytam arra, hogy kimozduljak, és bár az eső ebben nem szokott megakadályozni, azért jó volt, hogy végre száraz körülmények között mehettem kávézni. Vettem egy lattét elvitelre, majd sétáltam egy jót. Az az igazság, hogy ez a tél azért elég elviselhető, mármint van rosszabb is, mint a kávéddal sétálni az óceánparton 10 fokban.

Történt egy egész vicces dolog is tegnap este, illetve ma. A könyvelőm írt, hogy a kamaránál is be kéne jelenteni, hogy szüneteltetem a vállalkozást, ne kelljen már megint befizetni a tagsági díjat. (Mondjuk, pont ugyanannyi hasznát venném most is, mint eddig...) Adott is egy címet, hogy hol kell belépni, a jelszavamat nem tudja. Nekem nem volt ismerős az oldal, ami azért nem sok jóval kecsegtetett, meg szoktam tudni jegyezni, hova regisztrálok. A jelszókezelőmben sem volt semmi. Beírom az adószámom, azonosít, hogy ki vagyok, adjam meg a jelszót. Próbálkoztam párral, amit jelszókezelő nélkül megadhattam, egyik sem volt jó. Rábökök az "Elfelejtett jelszó" gombra (lehet, nem pontosan ez volt a neve), mire kapom az üzenetet, hogy nem tudja kézbesíteni a levelet. Ekkor már szinte biztos voltam benne, hogy én nem regisztráltam ide, biztos mindenkit felvittek automatikusan. Megírtam a könyvelőnek, hogy akkor más úton kéne ezt intézni, majd visszaírt, hogy ő megpróbált egy kézenfekvő jelszót, és be tudott lépni. Anélkül, hogy leírnám, mi volt, az 100%, hogy nem én adtam meg. Érdekelne, hogy ki és mikor és miért pont ezt...

Így, hogy tudjuk már, mikor lesz a választás, ki kéne deríteni, hogy miképp szavazhatok. Mármint, elvileg, ha van magyarországi lakcímem, akkor szavazhatok személyesen itt Vancouverben. Az igazából a kérdés, hogy az eddigi címem most lakcímemnek számít-e? Mármint állandó lakcímemnek azért nem nevezném. De én nem nyújtottam be erről semmilyen dokumentumot sehova. A magyar állam vajon tudja, hogy most nem lakom ott? Ha igen, honnan?

Visszatérve a napomra, kávé után haza, postaláda ellenőrzés. Még mindig nem jött meg a SIN-em. Kezd bosszantani. Lassan tényleg itt lenne az ideje, és addig nem tudok bankszámlát nyitni. Itt pedig két hetente van fizetésem, jó lenne, ha lenne hova utalniuk. Beérve a lakásba lehuppantam a TV elé, hátha van valami NHL valamelyik adón. Nem volt. Viszont belefutottam az egyik kedvenc filmembe, a Stranger Than Fiction című moziba. Még mindig zseniális, aki nem látta, nézze meg, akkor is, ha neki nem tetszik :) A filmről egyébként eszembe jutott, hogy én mennyire szeretem azt a sütit/kekszet, ami olyan világosbarna (talán, a barna szín becsapós számomra), és feketés darabkák (csokik) vannak benne. Múlt héten vettem is ilyet magamnak a boltban, nagyon finom volt, elfogyott, tegnap venni akartam, viszont nem kaptam ugyanolyat, és ez most nem olyan jó. Mi ennek a sütnek a neve?

Ja, és meg akartam köszönni, hogy páran írtatok privátban, mi van veletek. Örülök neki, jó erről tudni. Akkor is, ha éppen nincs minden a legnagyobb rendben, mert olyan is volt. De szívesen olvasom, jó tudni, hogy ez a kapcsolattartás nem teljesen egyoldalú. Ugyanitt köszi Porsee-nak szárítógép használatához való tanácsokat, nyert vele egy ingyen kávét... :)

A mai napnak elég fáradtan mentem neki, valahogy most tudtam volna még aludni. Ma már volt olyan menting, ahol a csapat összes tagja jelen volt (kivéve azt, aki épp Indiában a szabadságát tölti, illetve egy nő, aki még szülési szabadságon van). Elsőre aranyosaknak tűnnek. Ahogy emlékszem, én vagyok az egyetlen Európából. Anno az egyik részvényeseknek írt levelében Bezos azt írta, hogy 2 pizzás csapatok vannak a cégnél, mert a kisebb csoportokon belül jobban megy az együttműködés, és ezért olyan létszámú csapatok kellenek, amelyek két pizzával elvannak. Hát, nem tudom, a többiek mennyire szeretik a pizzát, de azt hiszem, az érkezésemmel ez a feltétel csak nagy pizzák esetén áll meg. Nem számoltam össze, hányan vagyunk most, de kb 10-en, szóval jó pár embernek nem jut majd... :) 

Maga a "munka" része továbbra is olvasással, tanulással telik, kódot még mindig nem nagyon láttam. Jó, én nem sietek sehová... A naptáramba most már bekerült kb. az összes meeting, és basszus, nem értem, hogy ezek mikor dolgoznak... Van olyan nap, amikor három meeting is van... Szóba is került az egyik kollégával, hogy ők nagyjából hat órát számolnak munkaidőnek egy napra, mert a többi a megbeszéléseké. Fura. Amúgy elég sok relatíve új tagja van a csapatnak, és alapvetően is 4-5 olyan van, akik szerintem mostanában szereztek diplomát. Ebből a szempontból én sokkal tapasztaltabb vagyok, de most tudnak segíteni, hogy mit hogyan kell csinálni, hisz nekik is friss az élmény. 

A munkán kívül megint nem sok mindenre jutott idő. Elmentem még a boltba, vettem mosószert is (meg nasit is :) ), mert most már eljött az ideje, hogy kipróbáljam, mit tud ez a két doboz. Azt hiszem, nagyjából sikerült megfejtenem. Mondjuk, utólag belegondolva nem biztos, hogy a szomszédok annyira szerettek, a szárítógép még most is zötyögött (21:38), de már csak leállítottam. Legalább 45 perce a Ráncblokk/Vége szakaszban volt... Első tesztre úgy tűnik, szárazak a ruhák. Jövő héten újra kipróbálom, de korábban kezdem és türelmesebb leszek. 

Valaki nem vállal be egy vendégpostot? Leírhatná, hogy mi történik otthon...

Egészen megszoktam, hogy nem kell dolgoznom, de azért kicsit izgatottan vártam, mit hoz ez a nap. Meg kicsit idegesen, hogy mennyi új infó lesz. Ettől függetlenül nem volt vészes. A manageremmel beüzemeltük a gépet, mindenféle PIN, meg jelszó, meg security key előkerült, kicsit kalandos volt, de vállalható. Ő egész korrektnek tűnik, sokkal rosszabb is lehetne. Miután azon a részen túllendültünk, amikor még ideiglenes jelszavakat kellett számomra generálnia, magamra is hagyott, hogy akkor hajrá, így tovább. Beállítottam a beállítanivalókat, megnéztem a leveleimet, és kapásból volt 64. Yaaay. Ezek között voltak meetingre való meghívások, köszöntések, mindenféle.

Itt van egy Embark nevű oldal, ahol szépen össze vannak szedve a feladatok, miket kell megnéznie/megcsinálnia egy új alkalmazottnak. A lista 87 elemet tartalmaz, szépen felbontva olyanokra, hogy Day 1 / Week 1 / Week 2 / Month 1 / Month 3. Igen, három hónapnyi feladatról van szó. Persze ezidő alatt nem csak ez lesz, hanem szépen lassan integrálódni kell a csapatba is, de azért elég alaposnak tűnnek. Még olyan "játékuk" is van, amelyben vannak különböző "kártyacsomagok", ahol a kártyák egyik oldalán a rövidítés szerepel, a másikon pedig, hogy mit jelent. Ezt átnézed, memorizálod, majd utána jön a játék, hogy össze kell őket párosítani. Oké, nem nagy cucc, de azért vitt egy kis színt a délutánomba, amikor azért már eléggé elfáradtam.

Mert amúgy igen, elég fárasztó nap volt. 9 körül már gép előtt, hogy rendben legyen minden a hívással, aztán legközelebb 3/4 3-kor keltem fel a gép elől, akkor is csak egy gyors mosdó erejéig, illetve valami szendvicset csinálni ebéd gyanánt. Aztán vissza még 3 órát. És mindeközben figyelni, koncentrálni, megjegyezni egy csomó dolgot... Persze, lehet, hogy csak én jöttem ki a gyakorlatból, de ma nem lesz gond az alvással. Ja, és van itt egy olyan hozzáállás, hogy minden nap legyen "Day 1", mert akkor még mindenki kíváncsi, izgatott, és ez visz előre, mert ha ez elmúlik, akkor a cég először csak stagnál, utána pedig elkezd hanyatlani. Hát, oké.

Munka után ki kellett kicsit mozdulnom, így elindultam kávéért, de persze, hogy esik az eső. Sebaj, most még esőben is szívesen sétáltam. Állítólag most ez lesz a következő 1-2 hét időjárása: 7-9 fok és eső. A mai naphoz tartozik még, hogy kiderült, nem jár takarítás a lakáshoz, mert a pandémia miatt errefelé ezt a szolgáltatást most megszűntették. Szuper. Most cserébe ágyneműcserével akarják kiszúrni a szemem. Takarításnak jobban örültem volna...

Más nem nagyon történt ma, így nem is tudok mit írni. Azt hiszem, lassan eljön az idő, amikor is ez lesz a jellemző, azaz hogy a munka mellett nem nagyon lesz erőm/időm olyan kalandokba bocsátkozni, amelyek érdemesek lennének arra, hogy itt megírjam őket. Ezen hét tapasztalatát figyelembe véve a hétvégén el kell gondolkozni a blog jelenéről és jövőjéről.

Lassan már nevezhető szokásosnak az ébredésem időpontja, frissen üdén (ezt az autocorrect "Irén"-re írta át...) pattantam ki az ágyból. Amúgy érdekes, mert itt később kel a nap, mint otthon, még 8 után, szóval hamarabb kelek fel, mint a nap... Elolvasgattam, amit el kellett, válaszoltam, amire válaszolni kellett, majd elkezdtem csinosba rakni magam a brunchra. (Igen, tiszta alsónaci is volt...) Amire egyébként tényleg nem tudok magyar szót, szerintem a villásreggeli nem elég pontos, vagy legalábbis én nem teljesen ezt értem alatta, szóval lehet, hogy nálam van fogalmi zavar. A helyet, ahova készültem már napok óta kinéztem, jókat olvastam róla, így nem esett nehezemre az a 7 perc séta a szép reggeli napsütésben. Ja, mert egyébként egész nap olyan napsütés volt, hogy el kellett fordítanom itthon a reluxát, hogy lássak...

Szerencsére volt szabad asztal a helyen, ami miatt egyébként aggódtam. Jó, hogy relatíve korán érkeztem, 20 perccel később már sorba kellett volna állnom. Maga az étterem zseniális hangulatú, olyan, mint amilyeneket a filmekben látni. Már itthon eldöntöttem, hogy a "Big Ass Breakfast" című menüvel megyek, mert... Mert csak. Maga a reggeli nem volt rossz, de azért azt sem mondanám, hogy megváltotta volna a világot. A juharszirupot én még mindig egy picit túlértékelt dolognak tartom, nem rossz, nem rossz, de azért mondjuk az áfonyalekvár simán jobb. Természetesen megettem mindent. Még akkor is, ha egy pirítóssal és két palacsintával a vége előtt már tele voltam. De ilyenkor csak hajtja az embert, hogy kifizette, nem hagyja ott, álltatja magát azzal, hogy ha megeszi, estig nem fog enni -csak egy kis gumicukrot, ami kint van az asztalon, de az nem számít-, szóval megtettem, amit megkövetelt a haza, Fut fact: valóban nem ettem később, csak egy szendvicset este 7-kor. A fizetés kicsit vicces volt. Hozták a számlát, ami 21$ körül volt. A számlán alul ott van, hogy mennyi a borravaló 10%, 15% és 20% esetén. Én mondtam, hogy legyen 25. Csak én a végösszegre értettem, a kislány pedig úgy, hogy 25% borravalót adok, ezért nagyon-nagyon megköszönte. Egyébként nincs nagy eltérés a kettő között, de azt hiszem, jobb lesz, ha legközelebb egyértelműbb leszek, mert mondjuk egy 80$-os vacsoránál már nem lenne olyan vicces a dolog. Amúgy, eddig mindenki értette, mire gondolok ilyenkor, ezért is lepett meg, hogy most ez így félrement. És bár elég ciki volt ott fotózni, a kedves olvasóközönségemért bármit, ugyebár...

A délelőtt olvasgatással és sakkal telt, egy kedves olvasóval játszottunk 5 rapid partit, nagyon jó volt. Koradélután pedig fogtam magam, és kimentem sétálni ebbe a napsütésbe. Vettem egy kávét, majd az óceánparton sétálgattam, miközben a 49ers (NFL) eredményét néztem fél percenként. Ja, és közben megint találkoztam azokkal az állatokkal, sőt, közvetlenül mellettük kellett elmennem, mert el nem repültek volna... Nekem nagyon vadlibaféléknek tűnnek. Csináltam róluk képet, de ezt már nagyon titokban, mert elég egy nap egyszer úgy égni, mint az étteremben. Szóval ezért nem középen vannak...

Több, mint másfél órát kint voltam, épp visszaértem a Ducks (NHL) meccsre. Meg a Warriors (NBA) meccsre és az utolsó NFL meccsre. Elég nehéz egyszerre három sporteseményt követni, szóval a kosármeccset félre is tettem, megnéztem az elejét, úgyis az érdekelt. Így szépen csendben eltelt az este, holnap pedig már...

Holnap pedig már munka. Vagy legalábbis olyasmi. Egyelőre annyit tudok, hogy 9:30-kor (ami nektek már 18:30), lesz egy online meetingem, ahol majd milliónyi infót mondanak, én pedig próbálok ebből legalább 2-3 dolgot megjegyezni... Érdekes lesz.

A mai bejegyzés nem lesz hosszú két egyszerű ok miatt:

• Nem nagyon történt említésre méltó dolog,
• A statisztikát böngészve hétvégén drasztikusan visszaesik az olvasottság, így a jó sztorikat és képeket inkább a csúcsidőre hagyom. Amúgy elgondolkodtató, hogy akkor olvastok kevésbé, amikor nem a munkaidőből megy... :D

Belegondolva tényleg nem sok minden történt ma. Befejeztem az aktuális könyvemet, elkezdtem egy újat, elmentem kávézni, leégettem a számat a kávéval, megint voltam vásárolni, aztán meg NFL és NHL meccseket néztem.

Az a szívás itt a beülős helyekkel, hogy nem nagyon lehet tudni, van-e hely. Ma is bementem egy kávézóba, és amikor már kikértem a kávémat, akkor vettem észre, hogy a hely harmada le van zárva. A maradék helyek közül is ugye csak minden másodikat lehet használni a covid miatt, azokat pedig már lestoppolták előlem. Így kénytelen voltam séta közben a hóesésben elfogyasztani. Ami igazából addigra csak jóindulattal volt hóesés, sokkal inkább havas eső...

Kicsit jobban megnéztem azt a boltot, ahová járok, és valószínűleg egy picit drágább, mint talán az elsőre indokolt lenne. Ennek oka gondolom az, hogy kizárólag helyi, vagy legalábbis állami vállalkozók/termelők portékáit árulják. Meg nagyon rámentek a bio meg organikus dolgokra. Ezekhez mondjuk pont nem értek, de mindegy.

A mozit végül kihagytam, jobb lesz majd nem csúcsidőben bénázni. Talán majd kedden. Holnap megpróbálok intézni egy brunchot, ki is néztem egy helyet, remélem lesz szabad asztaluk...

Hah, egy ilyen cím után gondolom azt várná az olvasó, hogy egy nagyon érdekes és tartalmas bejegyzést fog olvasni. Hááát, izé... Bocsi.

A mai nap ugyanis nem volt túl érdekes. Már-már szokásos hajnali kelés (7:30), majd egy jó kis reggeli. Féltem, hogy a 2l tej, amit kedden este vettem, sok lesz, és megromlik a hűtőben. A félelmem alaptalannak bizonyulni látszik, mert a holnapi reggeli alkalmával valószínűleg kiürül a doboz. (Mert itt ilyen méretben adják a tejet... Biztos van kisebb kiszerelésben is, de én ezt találtam.)

A délelőttöm a Javaval való további ismerekedést szolgálta, ezzel nem untatnék senkit. Amúgy közben azon morfondíroztam, hogy ennek a blognak "hála" most mindenki sokkal jobban tudja, hogy mi van velem, mint egyébként. Még azt is tudjátok, mit reggelizek. Hát kit érdekel ez? Mindeközben én meg alig tudok rólatok valamit. Ez nem tűnik egy túl jó üzletnek számomra. Azt hiszem, át kéne gondolnom, hogy miket írok meg, és csak a valóban érdekeseket kéne megemlíteni...

Mint például azt, hogy ez a tikka masala szósz nem rossz, de közelében sincs annak, amit az ember maga készít el. Ez egyrészt jó, mert ez azt jelenti, van értelme a konyhában szenvedni vele, másrészt meg rossz, mert szenvedni kell érte... Egyébként így ebédelek mostanában:

Tegnap írtam, hogy tök jó lenne, ha látnám ma a napot. Hát, ma úgy sütött, hogy csak na! Kora délutánig kellett várnom, hogy le tudjam fényképezni, milyen a kilátás az erkélyről, mert az meg dél felé néz, és azt még én is tudom, hogy nappal szemben nem annyira okos dolog fényképezni... Ezt sikerült összehozni (ez ilyen panoráma kép lenne...):

A délutáni terv az volt, hogy egy expedícióra indulok, mégpedig dél felé. Na nem mintha sok lenne Downtownból dél felé onnan, ahol jelenleg lakom, de egy nagy része azoknak a lakásoknak, amiket találtam, arra van, így gondoltam, megnézem, milyen környék az. Ami azt illeti, teljesen rendben van.

Ezt követően elindultam a part mentén keletnek, majd északnak. Jó kis séta volt, derült ég, néha a nap is sütött, kellemes hőmérséklet (kb. 4 fok), és óriási szél. Ennek ellenére rengetegen futottak, jó részük nagyon jó tempóban és végtelenül könnyedén. Itt is lőttem pár fotót, mert már sejtettem, hogy a mai bejegyzésben nem nagyon lesz miről írnom...

A séta során eljutottam Chinatownba is. Hááát, ez nem fogott meg különösképpen, sőt. Ezt a környéket látva elég gyorsan kihúztam a listáról, amelyen a szóba jöhető városrészek vannak a leendő albérletem számára... Pár napja már le akartam fényképezni ezt az épületet, amelyik eléggé a New Yorkban található Flat Iron-ra emlékeztet, de nem volt ilyen barátságos idő, mint most. De hogy érezzétek, mennyi melót teszek ebbe a blogba, most csak ezért bevállaltam a plusz sétát. Meg, ha már ott voltam, lefényképeztem ezt a másikat is, mert csak. (Amúgy ez csalóka, az a kerek rész nem ahhoz az épülethez tartozik ám... ;) )

Ma este még lesz egy kis albérletvadászat, de egyébként semmi komoly. Ja, azt el is felejtettem, hogy szóltak ma, hétfőn nem kell bemennem az irodába, mert az Omikron miatti esetszámok növekedése miatt még mindig home office van. Ennek annyira azért nem örülök, mert szerintem kezdésnél kifejezetten előnyös, ha minél több mindent el lehet lesni másoktól... Ez van, ez az én formám.

A holnapi terv az lett volna, hogy kimegyek a Canucks meccsre, de ma délután jött a hír, hogy elhalasztják, szóval ezt buktam. Helyette lehet, hogy elmegyek moziba, még nem döntöttem el. Valamelyik nap meg el kéne menni valahova egy jó kis brunch-ra. Lévén holnapra még van tej, így a vasárnap az esélyes.

Azt hiszem, most kifejezetten jól osztottam be az alvásidőm. Továbbra is tartom a 22:30-as fekvést, ami meglepő, így pedig nem olyan vészes fél 8 körül felkelni. A baj az, hogy ez nem tudom meddig lesz tartható. Mert most még elintézem a dolgaimat úgy, hogy este még tudjak olvasni, de ha meló lesz, akkor félő, hogy nem fog beleférni ugyanígy minden. Na mindegy.

Szóval, miután felkeltem, és elolvastam a híreket, gondoltam, ideje felöltözni. Irány tehát a gardrób, ahol a ruháim 95%-a van. Nehezen nyílik... És mintha valami potyogna is... Nem tudom, mennyire van előttetek a kép, de ez amolyan "harmonika ajtó", csak azokkal ellentétben, amikkel eddig én találkoztam, ez két elemből áll és fa. Valószínűleg nem volt túl nagy segítség ez a magyarázat, de a lényeg, hogy az ajtó két eleme egy sínben mozog. Mármint ideális esetben. Mert nálam valamiért az egyik fele kijött a sínből, és mellette próbált meg közlekedni, ahol nyilván annyira szorult, hogy még a festéket is potyogtatta. Szuper. Dehát ismertek, ilyenkor felcsillan a szemem, alig várom, hogy bizonyíthassam rátermettségem, mérnöki vénám, és higgadtan, türelmesen megoldhassam a problémát. (LOL...) Valójában hagytam a fenébe, és leültem a gép elé... Majd egy kellemes videó chat után (nem, nem Gattyán-féle videó chat) csak rászántam magam, hogy jobban megnézzem, és hát mi tagadás, profin megoldottam, szinte már-már büszkén sétáltam ki a nappaliba.

Ebből a kis szösszenetből sejthetitek, hogy nem ez volt a legizgalmasabb napom, mióta útra keltem... Egyéb délelőtti, kora délutáni programként elkezdtem nézegetni azt a programnyelvet (Java), amit a legtöbbet kell majd használnom, és amivel gyakorlatilag egyetem óta nem foglalkoztam. Hát, nem most szerettem meg... Nyilván, ez csak egy programnyelv, meg fogom szokni, de nagyon nem lelkesedem érte. Elég új dolog lesz enélkül is, nagyobb lett volna a komfortérzetem, ha valami olyasmit kell használni, amiben otthonosan mozgok.

Délután kis séta, megnéztem, hogyan kell eljutni a csarnokhoz, ahol a Canucks (NHL) játszik. Most nem esett semmi, de az éjszakai hó miatt még elég latyakos volt az út, nem tetszett. Utána elmentem még a boltba, vettem még holnapra csirkemellet, meg tikka masala szószt, kíváncsi vagyok, lesz-e olyan finom, mint Princz Sanyiéké. (Mondhatnám, hogy olyan, mint az enyém, de nem vagyok ilyen nagyképű...)

Aztán még egy kis sakk, valamint elkezdtem picit jobban utánanézni az albérleteknek. Hát, ez nem olyan könnyű... Van a fejemben egy kép, hogy mit szeretnék, és van egy szándék, hogy mennyit költenék rá. Attól félek, hogy mindkét szempont esetén kompromisszumot kell kötnöm, ami nyilvánvalóan ahhoz vezet, hogy nem lesz olyan a lakás, mint amilyet szeretnék, de legalább többe is fog kerülni, mint amennyit rá terveztem költeni... Yaaaay...

Valamint, a mai naphoz tartozik, hogy mivel két és fél napja itt volt a konyhapulton a piros szatyor tartalma, amihez nem nyúltam hozzá (kivéve a sót), úgy éreztem, itt az idő, hogy úgy tegyek, mintha nem hagyott volna itt semmit... Így hát eltüntettem a bizonyítékokat. Értsd, elpakoltam a kávékat, teákat, szószt, tésztát, és a többit, majd felbontottam a csokit és a gumicukrot :) Amúgy a boltban olyan dolgokat is akartam venni, mint mosogatószer, mosogatószivacs, mosószer, de ezeket találtam a lakásban. Nem tudom, hogy ezeket használhatom-e, illetve milyen feltételekkel, de elég fura lenne, ha nem... Nem hiszem, hogy ezek olyan csalik lennének, mint a hotelekben a minibár tartalma.

Még mielőtt rátérnék arra, ami mindenkit érdekel, gondoltam készítek egy esti képet arról mi látszik a teraszról, hátha egy képpel picit érdekesebbé tudom tenni ezt a mai, nem éppen túl izgalmas bejegyzést.

Na és akkor a játék. Először is köszi, hogy ilyen sokan játszottatok, féltem, hogy az érdeklődés hiányában a nyereményhez fel kell ajánlanom az utazás költségének fedezését is, de látom, nincs szükségetek ilyen extra motivációra :) Tehát. A legközelebb mgyrbci és Porsee voltak (a tippelésük ideje alapján vannak ebben a sorrendben, még mielőtt...), a valódi összeg épp a két általuk megadott tipp közé esett, majdnem pont középre. De mégsem. Emlékeztetőül az általuk leadott tipp 107, illetve 80 kanadai dollár volt. Tehát, ha a végösszeg 94 dollár vagy afeletti, akkor mgyrbci a győztes, ellenkező esetben Porsee. A végösszeg pedig nem más.... Nem más, mint.... És itt jegyezném meg, hogy bármilyen támogatást szívesen fogadok, nem gond ilyenkor megjegyeznem, hogy a játékot ez és ez támogatta. Ha valaki esetleg ezen a platformon szeretne hirdetni, beszélhetünk róla. Tehát a játék. Az izgalom meg egészen a tetőfokára hágott, a két versenyző egymás körmét rágja, mindaddig, míg el nem olvassák a következő számot, amikor is egyikük öklét rázva kiállt fel győzelmi mámorban, míg a másik teljesen összeomlik, mert nem tudja még feldolgozni, mennyire közel került egy ingyen kávéhoz itt, Vancouverben. Tehát, a szám, amire mindenki kíváncsi, amely eldönti ezt a legendás párviadalt, az nem más... Nem más mint... a kilencvenhét. A győztesnek gratulálok, kérem vegye fel velem a kapcsolatot, hogy adatokat egyeztessünk. Még egyszer mindenkinek köszönöm a játékot!

(Itt szeretném megjegyezni hogy állítólag mobilról nem nagyon vagy csak nehezen lehet bejelentkezni. Régi már ez a blog motor sajnos, és úgy néz ki, nem annyira fejlesztik, mint kéne... Javaslom a laptop/asztali számítógép használatát, amíg legalábbis nem találok ki valami alternatív megoldást.)

Ennyi volt tehát a móka mára, zárul... Erre most hirtelen nem jutott a nyilvánvalónál semmi frappánsabb eszembe. Holnap újult erővel vetem magam a rengeteg teendőmbe. Jó lenne, ha megkapnám végre a SIN-emet, vagy akár csak látnám mondjuk a napot.

Lassan úgy képzelem el ezt a blogot, mint "A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója" című (zseniális) könyvet, csak mondjuk egy árnyalattal kevesebb ciki történéssel. Ami nyilván nem azt jelenti, hogy nem történt meg, csak hogy nem tudjátok, megtörtént-e, mert nem írok róla... :) Na mindegy, tehát tessék egy könyvként elképzelni, mert egy könyvhöz dukálnak vélemények (review-k), amelyeket az első vagy utolsó oldalra tesznek. Már kaptam is párat, ezek közül szemléznék, a forrás megjelölése nélkül:

király a blog

kajak humoros

nem is tudtam h van humorod

Vagy:

Most olvastam a blogokat

...

Lanyoknak megmutattam

Tetszett nekik is

Avagy:

Tetszett...

Szokatlanul vicces vagy, Pjotr... jót tesz neked a kanadai levegő

És tuti nem hiszitek el, de nem másoltam ide az összes pozitív észrevételt, ahogy mondani szoktam, van ott még, ahonnan ezek jöttek.

Na de nézzük, mi történt ma. Hát, sok minden nem. Most 6 után nem sokkal ébredtem. Nem tudom, mi van velem, mikor jön már vissza az alvókám. Jó, most nem mozgok annyit, mint otthon, és biztos köze van ennek is a dologhoz, de na! Profi alvó vagyok, ilyenkor is tudnom kell teljesíteni... Bár, azt vettem észre, hogy sokkal korábban fekszem, mint otthon tettem, itt 22:30-nál tovább szerintem még nem voltam fent, ami azért nem ugyanaz, mint az otthoni éjfél utáni fekvések. Azért nem kell megijedni, nem pattantam ki az ágyból olyan korán (valójában de, mert pisilnem is kellett), inkább elkövettem egy nagy hibát: az erőltetett alvást. Tudjátok, amikor nincs szívetek felkelni, mert még nem kell, és olyan jó lenne még aludni. Majd egy óra alvás után felébredsz, és sokkal fáradtabb vagy, mint korábban. Hát, ma ez volt a műsor.

Ma már volt klasszik reggelim, tej+pehely, szóval a komfortérzetem egy nagyságrendet emelkedett. Amerikai módra többféle pelyhet kevertem, mert ennyire menci vagyok. Ah, most jut eszembe, hogy a menő gyerekek már nem használják a "menci" szót, szóval én is igyekszem leszokni róla.

A mai terv az volt, hogy elmegyek a hotelba, és kikérem a számlát. De a szemetek elébe mentek a dolognak, és sztornózták a kártyám terhelését, így okafogyottá vált a túra. (Alapvetően nem kellett volna fizetnem, ezért kellett volna a számla.) Ehelyett elmentem, és bevásároltam. Ez mondjuk így túlzás, inkább fogalmazzunk úgy, hogy vettem ezt-azt. És fizettem... És akkor egy játék. A következő képen láthatjátok, miket vettem. Aki a legközelebbi tippet adja kanadai dollárban ahhoz, amennyit fizettem, azt meghívom egy itteni kávéra. (Az ajánlat az útiköltséget nem tartalmazza.) Nyugi, a képen látható számlán nem látszik a fizetett összeg, nem kell nagyítgatni.

Miközben melegítettem a Haribo fölött látható Tikka Paneer-t, csengettek is, így mindent, mit tegnap tanultam a futárok beengedéséről, élesben kellett demonstrálnom. Jött egy csomag az Amazontól, hozták a IT-s dolgaimat. Ezek a dolgok: egy hátizsák, egy mikrofonos füles, egy adapter, töltő, meg egy laptop. 16"-os MacBook Pro-t válaszoltam, de szerintem ez nem a legújabb modell lesz. Na mindegy is, vissza a Titka Paneerhez. Nem volt rossz, csak nem erre számítottam. Azt hittem, hogy azok a kocka alakú biszbaszok húsok lesznek. Mondjuk comb. Vagy marhanyak. Hát nem... Mint kiderült, a paneer az egy indiai sajt. Pedig majdnem a lazacot választottam... :(

Ja, és észrevettem, hogy valamiért a fürdőszobában lévő ventillátor 14:55-kor magától bekapcsol. Nem tudok rájönni, hogy miért. És megy kb. két óráig... 

Délután meghoztam egy nagy döntést, és kipakoltam a bőröndökből, legalábbis a nagyját. Gondolkoztam, hogy nem lenne-e jobb bőröndből élni ebben az egy hónapban, amíg itt vagyok, ezáltal leredukálni annak az esélyét, hogy valamit itt hagyok, de végül arra jutottam, hogy csak igényesebb így, illetve szépen-lassan úgyis minden felhasználok a csomagból.

Most 19:30 van, és hát más produktív dolgot nem nagyon tudnék kiemelni a mai napomból. Kiválasztottam, milyen számlát fogok nyitni, ha végre megkapom a SIN-em, nézelődtem az albérletpiacon, és kb. ennyi. Ezért is írok ma ilyen korán.

Szóval akkor mára ennyi, várom a megfejtéseket, vigyázzatok magatokra, holnap megint írok.

Nem tudom, ez mennyire általános, de én, ha idegen nyelven kell valamit kérni/rendelni, akkor megpróbálok "felkészülni" a várható kérdésekből, és az azokra adható válaszokból. Mint mondjuk reggeli esetén, hogy milyen tojást kérek, milyen kenyeret, vagy éppen hogyan iszom a kávét. Ezeket szép lassan megszokja az ember, rájön, hogy egyáltalán milyen válaszlehetőségek is vannak, majd már annyira menőnek érzi magát, hogy a rendelés mellett mondja is őket. Na, ez jellemzően öngól. Ugyanis a pincérnek valószínűleg munkaköri kötelessége kérdezni valamit. Bármit. És akkor ott maradsz, bámulva, lassan processzálva az elhangzottakat, hogy vajon mi is volt a kérdés. Majd valamit benyögsz, hátha van értelme... Szóval volt ma is reggeli :)

Utána kicsekkoltam, kérdezte a néni, hogy a számlát kinyomtassa-e vagy elég, ha e-mailben elküldi. Mondtam, hogy elég e-mailben, erre elköszönt. Visszakérdeztem, hogy egyébként megvan a címem? Ja, az nincs... Lediktáltam, a levél azóta sem jött. Mondjuk, neki is volt egy kérdése, amit azóta sem sikerült dekódolnom. Miért csinálják ezt?

10-re jöttem a tegnap bemutatott házhoz, kis várakozás után megjelent egy lány/nő (hol van a határ?), ő adta át a lakást. Megmutatott mindent, parkolót, edzőtermet, szemétlerakót, és itt speciel mindent értettem is. Amúgy elég menő a kaputelefon, van egy ún. buzzer code, amit ha beütnek, szól a telefon a lakásban. Ezzel be lehet engedni a vendéget. Eddig semmi extra nincs benne, nálunk is így megy, de itt annyival komolyabb a dolog, hogy az amúgy kártyával működő liftet is tudja használni az illető, gondolom, csak az adott emeletre. Na, miután ezt leteszteltük, a telefonban el is köszönt. Kicsit pihentem, majd észrevettem, hogy itt hagyott a pulton egy piros szatyrot, benne olyanokkal, mint tészta, olasz paradicsomszósz, kis csoki, gumicukor(!!!), só, bors, cukor... Nem tudok rájönni, hogy ezt nekem hagyta itt vagy csak itt felejtette? De ha nem nekem hozta, akkor egyáltalán miért hozta fel? Kocsival jött... Na mindegy, egyelőre nem nyúltam hozzá.

Miután felmértem a lakást, ami egyébként szerintem naggggyon jó (14. emelet), elkezdtem alaposan utánanézni a mobil és banki lehetőségeknek. Sok időt szántam rá, aztán pár kérdéshez kaptam telefonos segítséget is. Úgy néz ki, hogy bankszámlát valószínűleg nem tudok addig nyitni, amíg nincs SIN-em (Social Insurance Number - kb. társadalombiztosítási szám). Telefonszámot viszont meg kell adni a SIN igényléshez... Szóval nem volt mit tenni, ki kellett menni a hóesésbe. Ja, mert már vagy két órája szakadt a hó... Beszéltem is a lánnyal/nővel, hogy úgy néz ki, idén Vancouver kapja meg azt a havat, amit normális(?) esetben Magyarországnak kéne.

Elmentem a Pacific Center-be, ami egy azt hiszem 4 blokkot felölelő bevásárló központ. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy 5x3-as rácsot, ahol a rácsvonalak utcák. Ja, és nem csak az utcaszinten vannak üzletek, hanem eggyel lejjebb is, ahol az egész össze van kötve. Szóval nagy... Útközben megint elkapott néhol az elég kemény fűszag. Ezt már tegnap is meg akartam jegyezni, szabályszerűen éhes lettem tőle. Ja, Kanadában azt hiszem legális a fű, valamilyen szinten legalábbis.

Maga az előfizetés megvétele tök jól ment, nagyon ügyes és felkészült voltam. Azért intéztem személyesen, mert eSim-et akartam, így használhatom ugyanúgy tovább a telefonomat a régi Sim kártyával, ergo még ott is elér bárki, aki szeretne. A kanadai számom nagyon tetszik. Megkérdezte a lány, hogy van-e kedvenc számom, és hát innen a többi történelem. :)

Visszafelé még bementem egy boltba, hogy legyen mit enni, nem lehet mindig étterembe menni, a piros szatyor tartalmát meg még nem akartam felhasználni. A konyha elég felszerelt (két külön mosogatógép, melyek valójában egy-egy fiók...), de tésztaszűrőt nem találtam, így picit trükkösebb volt a dolog, de mérnök vagyok, megoldottam ;)

Aztán, körbefotóztam a lakást, elvégre úgyis mindenkit csak az érdekel... Alapvetően van egy előtér, aztán a konyha és a nappali egyben:

Onnan nyílik a hálószoba, amely mellett van még egy munkára alkalmatos kisebb helyiség, illetve egy egész nagy gardrób:

A fürdőszoba is teljesen jól felszerelt, illetve van egy kis ajtó, ami mögött furcsa gépek vannak. Az egyik valószínűleg a mosógép, a másik a szárító.

És még a lakáshoz tartozik egy kis, kb 2,5m2-es erkély is:

Szóval abszolút elégedett vagyok, jó lenne valami ilyesmit találni hosszabb távra is, de van egy olyan érzésem, hogy ez nagyon nem lesz könnyű. Nem olyan egyszerű a lakhatás kérdése Vancouverben, és azért van egy budget erre a célra, nem kéne az egész fizetésem a lakbérre költeni...

Mára nagyjából ennyi, már megy a Ducks meccs harmadik harmada (3-1 ide), utána fürcsi-alcsi. Őszintén szólva nem látom, holnap miről lennének képek, szóval úgy nézegessétek a maiakat.

Úgy tűnik, nekem sem sikerült elkerülnöm a jetlaget. Az éjszakám is elég zaklatott volt, de a tény, hogy 7:30-kor már úgy döntöttem, inkább megnézem mi a helyzet Twitteren, szerintem jól szemlélteti, mi is a probléma. Este hat óra óta pedig arra várok, mikor aludhatok már végre... Amúgy elég meglepő volt sirályok rikácsolására ébredni, erre nem igazán számítottam.

Köszi szépen a sok reggeli üzenetet, nagyon jól estek. Utána elgondolkodtam, milyen jó kis blog bejegyzést lehetett volna írni ezekből a beszélgetésekből, illetve ezeket felhasználva, de most már nem lenne olyan frappáns. 9 után lemásztam reggelizni (amit nem fizet a cég, khmmm...), és megnéztem, mit tud egy tradicionális kanadai reggeli (értsd, ez a neve). Hát, nem gondoltam, hogy még éhes leszek a nap folyamán...

Ezt követően unalmas adminisztrálás, levelek, ilyesmik, ezekkel nem is untatnék senkit, legfőképpen magamat nem, elég volt egyszer. Mivel addig elvileg karanténban kell lennem, amíg nincs meg a reptéri teszt eredménye, pontosabban a negatív eredmény, így a szobában maradtam, és néztem ki az ablakon, ahogyan esik az eső. Délután arra döbbentem rá, hogy még nem láttam a napot, mióta itt vagyok. Szóval inkább a szobáról készítettem képeket.

Aztán kettő körül megjött az eredmény, szerencsére negatív, így nem lett belőle gond, hogy rossz hotelcímet adtam meg. Úgyhogy vettem is a cipőm, gondoltam szétnézek a környéken. Vancouvernek ez a része a Downtown névre hallgat, amit szerintem kb. úgy kell elképzelni, mint Manhattant New Yorkban, tehát egy központi városrész, de ezen kívül is vannak fontos/modern környékek a városban. Ja, és mire elindultam, a nap is kisütött. Nagyjából... Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem volt beborulva.

Először megnéztem, hova fogok holnap költözni, nincs messze. (Ez volt egyébként az oka, hogy ezt a hotelt válaszoltam, hogy ne kelljen sokat sétálni a bőröndökkel. Pont azt elkerülvén, amit tegnap sikerült prezentálnom...)

Utána megnéztem, hogy onnan hány perc alatt érek a céghez gyalog. Nagyjából 12, szóval ezt ki fogom bírni. Így néz ki egyébként az épület:

Innen már egy kicsit véletlenszerűre sikerült a túra. Először elmentem az északi partra, ahonnan West Vancouver és North Vancouver látszik, amelyek egyébként külön települések. Azok a házak a hegyoldalon West Vancouverben elég menők... Illetve még látszik a Stanley Park egy része is, ahol a legenda szerint majd én is mozogni fogok...

Közben pár kép csak úgy...

Innen lesétáltam délre, az English Bay Beachre, majd végig a parton. Itt nem volt szerencsés a fehér cipő... És megint kellett volna a sapka. Jobb, ha tudjátok, azért mert süt a nap, még lehet nagy szél. Pláne egy óceánparton. Ja és láttam olyan állatokat csak úgy, amiket őszintén szólva nem ismertem fel. De azokat nem mertem lefényképezni, az már túl ciki lett volna. (Amúgy lehet, hogy csak fura vadlibák voltak...)

A majdnem két órás séta után vissza a hotelbe, újra pár doksit átnézni, beküldeni, illetve megnézni, miként lehet most társadalombiztosítási számot igényelni. Közben egyszerre megy az NHL, NBA és NFL meccs, tiszta nyomor.

A hotelben vacsiztam, mert már nem volt erőm elmenni sehová. Annak érdekében, hogy ne legyen gond az alvással, kértem 6oz argentín vörösbort. Nem volt rossz.

Mára ennyi. Remélem, elégedettek vagytok a képek mennyiségével... Nem vagyok egy nagy fotós, de most épp volt miről képet készíteni, és jó pár megkeresésem is volt emiatt. Azért ne szokjatok hozzá!

És újra itt vagyunk, azt hiszem már negyedik alkalommal. A helyszín ezúttal nem az Egyesült Államok, hanem Kanada, illetve úgy néz ki, hogy kicsit tovább is tart majd, mint az eddigiek.

Mondanám, hogy mókás út volt, de nem volt az. Hosszú volt és stresszes. Müncheni átszállással utaztam, másfél óra volt az átszállásra, anno úgy gondoltam, hogy elég lesz. Hát, éppen... Már az nem tetszett, hogy buszok jöttek értünk, mikor leszálltunk Münchenben, ami se nem túl gyors, se nem túl Covid-friendly. De oké, nem leszek ott a boarding elején, túlélem. Aztán egy külön kapu a tengerentúlra utazóknak, ami megint csak megakaszt. Még mindig ok, így is lesz 40-45 percem. Azért elkezdek nagyobbakat lépni... Majd látok egy óriási embertömeget. Még egy sor, de itt több száz ember áll. Mindenki türelmes, vagy legalábbis annak látszik, így én sem akarok hőzöngeni, hallom, hogy mögöttem többen ugyanarra a gépre akarnak feljutni. Ami esélytelen lett volna, ha nem jön egy hölgy 20 perccel a tervezett felszállás előtt, rákérdezve, van-e valaki, aki Vancouverbe menne. Kb. 50-en jelentkeztünk, így előrevettek bennünket. Miután leültem, max 5 perc és indult is a gép.

Az út egyébként nem volt rossz. A helyem nagyon jó volt, a szomszéd kedves, csak hát mégiscsak 10 és fél óra. A hátam már nem szerette az ülést... Ja, és megint megvolt a kötelező babasírás, legalább két 2 év alatti gyerek utazott velünk, akik nyilván nagyon nem szerették az utat. És ennek nagyon sokszor nagyon hosszan nagyon hangosan adták jelét.

Nagyjából időben leszálltunk, helyi idő szerint 17:20-kor, egész gyorsan lejutottam a gépről. Utána ki kellett még töltetni egy kérdőívet egy kioszknál, majd útlevélellensőrzés, poggyászok átvétele (most jött az enyém is), majd immigration office. Itt adták meg a munkavállalásit. Hát, egy srác dolgozott, voltak előttem kb. 15-en, szóval itt eldobtam kb. egy órát. Utána még kötelező Covid teszt, és már az utcán is voltam. Amúgy itt nem olyan a teszt, mint otthon. Itt fognak egy pálcát (tudom, hogy van neve, de hagyom, hogy egy hozzáértő megírja), azt először száj oldalába simogatják kb. 5 másodpercig (nem a torokba), majd ugyanezt a végét előbb az egyik, majd a másik orrnyílásba helyezik, és ott köröznek vele 15-15 másodpercig. Ez inkább csiklandoz, semmint fájdalmas, mert nem dugják fel olyan mélyen.

Innen taxi, azt hittem sínen vagyok. Ekkor már fél nyolc volt, azaz otthoni hajnal fél öt. Még otthon felírtam a hotel címét, csak odaadom a taxisnak, és minden jó. Ezzel nem is volt gond, közben még mesélt is pár dolgot a városról. Csak fura volt, hogy hova megyünk. Nyilván megnéztem még otthon, hol van a szálloda, és úgy emlékeztem, hogy nem az óceánparton. De a maps is odatette. Ekkor még nem gondoltam bele... Fizettem, kiszálltam, a recepciónál mondom, hogy milyen néven kéne lennie foglalásnak. Nem találják. Megnézik még egyszer. Semmi. A szembe lévő, hasonló nevű hotelt is felhívták, hátha ott. Nem, ott sem. Én közben elkezdtem keresni az e-mailt, amiben ez le lett szervezve. A több tucat e-mail közül elég sokáig tartott, mire megtaláltam, ami kellett. És kiderült, amitől titokban már féltem... Anno 2 hotelt ajánlottak fel. Ez volt az egyik. Csakhogy én nem ezt választottam... Nyilván elég ciki szituáció, de ekkorra már olyan fáradt voltam, hogy nem foglalkoztam vele különösebben, de ők ezt is abszolút profin kezelték, nem volt semmi megjegyzés. Két lehetőség volt, taxi vagy kb. 15 perces séta két bőrönddel. A taxihoz át kellett volna menni az úton, így elindultam gyalog. Nem volt jó ötlet. Mint említettem, ez a hotel majdnem az óceánparton van. Ezeknek az ingatlanoknak az a jellemzője, hogy nagyjából tengerszint magasságában vannak. Tehát a város bármelyik részéhez jellemzően inkább felfelé kell menni. És itt kellett is. Fáradtan, felfelé húzni két bőröndöt úgy, hogy pár napja még hó esett és minden kereszteződésnél ott a nyoma, épp csak annyira, hogy a bőröndöt nehezebb legyen kezelni... Itt már nem mosolyogtam. Sebaj, megvan a szállás. Az igazi. Bemegyek, rákérdezek, hogy esetleg itt van-e valami a nevemen, a srác mondja, hogy bocsi, de az északi épületbe kéne menni, mert náluk beázás van. De ez már csak lelassítani tudott, átmentem a megfelelő épületbe, és igen, ott már volt foglalásom. Helyi idő szerint fél 9 után nem sokkal már a szobámba is voltam. Ami egyébként tök jó.

(Itt egyébként az még a szívás, hogy a karantén tervnek, amit kötelezően le kell adni minden beutazónak, a másik hotelt adtam meg. Szóval jó lenne, ha emiatt nem kéne magyarázkodni...)

A lényeg, hogy megérkeztem, és most itt van minden cuccom is. Most aludnom kéne egy jót, majd holnap társadalombiztosítási számot szerezni, ha belefér, akkor bankszámlát is nyitni. Meg szétnézni a városban egy kicsit.

Oké, most tényleg ennyi volt, eléggé elfáradtam. Még képet sem teszek ide...

ps.: szolgálati közlemény: nem tudom, meddig és milyen gyakran fogok ide írni. Miután véget ér a szenvedéstörténetem (remélem, nem Mel Gibson-féle!), valószínűleg már nem lesz olyan szórakoztató olvasni (már ha addig az), lehet, hogy utána heti összefoglalók lesznek, vagy éppen azok sem. Majd kiderül...

pps.: biztos van ebben a postban most egy csomó elírás, rossz mondatszerkesztés, de ezt a fáradtság számlájára írom.

A késői reggeli után befejeztük a pakolást, majd elmentünk még Venice Beachre egy utolsó pillantást vetni az óceánra, és még kicsit magunkba szívni ezt a miliőt. A parton kevesen voltak, a vízben szörfösök erőlködtek, a mólón pár horgász próbálkozott. Ami a szörfösöket illeti, én tök laikus vagyok ehhez a sporthoz, de olyan jó hullámok voltak, ezek meg meg sem próbáltak felállni a deszkára, csak utaztak velük. Ennyi erővel egy matracon is hasalhattak volna, komolyan... A móló végén fura hangokra lettünk figyelmesek, majd észrevettük, hogy két fóka mókázik alattunk, aranyosak voltak.

Ezt követően sétáltunk, majd beültünk egy helyre, ahol épp BL meccset adtak. Innen megint sétáltunk egy kicsit, utána az autó, és elindultunk a reptér felé, először is leadni a kocsit. Ez minden probléma nélkül megtörtént, onnan egy shuttle busz elvitt a megfelelő terminálhoz. Kicsit aggódtam, hogy túlsúlyos a csomagom, elvégre kénytelen voltam pár ruhát venni, de nem szóltak érte. A csomagellenőrzés során Csabi hátizsákját megint kiszúrták és külön átvizsgálták, én már csak mosolyogtam rajta... :D Most pedig itt vagyunk a 154-es kapunál, és készen állunk rá, hogy 45 perc múlva elkezdődjön a boarding.

Végül nem maradt más, mint a köszönetnyilvánítás. Először is, köszönet jár Csabinak, hogy az útitársamnak szegődött. Külön elismerés, hogy gyakorlatilag nem veszekedtünk, a legnagyobb ellentét a Yosemite-ben alakult ki, amikor én azt mondtam, hogy az adott mókus ugyanaz a fajta, mint a korábban látott, csak kicsi, ő meg azt mondta, hogy másik fajta... Ja, meg a Las Vegas-i csomag-incidens... :D Szóval nagy kalaplengetés, hogy két héten keresztül elviselt, azt hallottam, hogy ez azért nem olyan könnyű. Köszi Csabi!

Külön köszönet jár P. Ágnes (28) és M. Béla (38) szolnoki lakosoknak a sok hasznos tanácsért, segítségért, amit az út előtt, annak tervezése során, és kint létünk alatt is nyújtottak. Köszi, nagyok vagytok!

Végül, de nem utolsósorban pedig köszönet Neked, kedves Olvasó, aki elhitetted velem, hogy érdekes, amit erről a túráról írtam. Nagyon jól esett minden üzenet, legyen az akár komment, vagy privát, jó volt arra kelni, hogy írtál!

Hát, nagyjából ennyi. Folytatás nem tudom mikor nem tudom honnan.

A mai reggel is lassan indult. A reggeli a szokásos volt számomra, Csabi gofrit csinált magának. Gondoltam, gyümölcsnapot tartok, ezért felhoztam a szobába egy zöld almát. Tovább még nem jutott a kapcsolatunk, de látom az ágyból. Ha megenném, meg is lenne a havi gyümölcsadagom.

Reggeli után elmentünk vásárolgatni, de annyira nem tetszett, mert most is rengetegen voltak az utakon és a Walmartban is. Ezek sosem dolgoznak??? Utána vissza a hotelbe, hogy megnézhessük a United-Juventus meccset. Hááát... Ennél többet nem is akarok róla írni.

Innen irány Long Beach, mert ez 10 éve is tetszett. Igyekeztem Csabit elvinni ahhoz a világítótoronyhoz, amit anno láttunk, és sikerült! :)

Kis séta, majd beültünk egy Steakhouse-ba uzsonnára. Gondolkoztunk, hogy prime vagy signature stake-ek közül válogassunk, végül az utóbbi mellett döntöttünk. Nem gondoltam volna, hogy megérezzük a különbséget, de megéreztük. Nem volt rossz, sőt, jó volt, de érezni, hogy a hús jobb minőségű volt a Santa Monica-i helyen. Mondjuk, itt legalább nem volt megégetve. Desszertnek meg akkora sajttortát hoztak ki, hogy ketten sem tudtuk megenni... Az előétel (és a napi Csabi):

A stake-ek:

Csabi eszik, egész jó környezetben:

Innen vissza a kocsihoz, átálltunk a világítótorony közelébe, majd felsétáltunk. Innen gyönyörű kilátást nyílt mind a városra, mind az óceánra.

Egy utolsó programot még terveztünk LA-be, így elindultunk a Griffith obszervatóriumba. Ez egy röpke másfél óránkba került a bazi nagy dugó miatt (kb. 30km lehetett a táv). Már beesteledett, mire odaértünk, de ez egy obszervatóriumnál ugye nem probléma. Ott megtudtuk, hogy szerencsénk van, mivel a Los Angelesiek többsége baseballt néz (ma volt a World Series első meccse Bostonban a Red Sox ellen), így kevesen voltak. Azzal nyitottunk, hogy egy teleszkópon keresztül 180-szoros közelítéssel megnéztük a Szaturnuszt. Tök jó volt :)

Ezt követően bementünk, de mivel komoly programot nem akartunk ott, nem vettünk jegyeket a showra, csak megnéztünk egy Foucault-ingát. Innen ki, majd fel az obszervatórium tetejére, ahonnan csodás kilátás nyílt az éjszakai Los Angelesre. Azt kell mondjam, hogy ilyenkor kifejezetten szép ez a város is. (Ettől függetlenül nem szeretnék itt élni.)

Itt észrevettük, hogy ingyenesen belelehet nézni egy bazi nagy teleszkópba, pontosabban a 12 inch-es Zeiss teleszkópba, ami épp a (nagyjából) teli Holdra nézett. A várakozás hosszú volt, de a kilátás miatt el lehetett viselni.

Állítólag ebbe a teleszkópba nézett bele .a világon a legtöbb ember. Természetesen soha nem láttam még ilyen részletességgel a Holdat...

Hát, mára nagyjából ennyi. Még ma pakolunk, holnap kinézünk Venice-re vagy Santa Monicába, majd irány haza. Előtte lesz még egy rövid poszt (amennyiben lesz wifi a reptéren), akit esetleg érdekel, az még majd nézzen vissza holnap is.

Végül pedig szerepeljen itt egy közös kép, amin Csabi épp a hasát próbálja behúzni, de mindketten azon gondolkodunk, hogy vajon miért azután kell ilyen képet készítenünk, miután degeszre ettük magunkat...

Nem tudom, Csabi mennyire nagy alvó, de ha már ő is csak 9:30 körül ébred, akkor azt hiszem hivatalosan is elfáradtunk. Pedig tegnap már fél 12-kor facebookozás közben elaludt... :) A lapletöltések és a kommentek számát tekintve azonban nekem úgy tűnik, hogy nem csak mi, hanem a nyájas olvasók is elfáradtak. De nincs is ezzel semmi baj, úgy sincs már sok hátra.

Mivel ma nem volt szoros időbeosztásunk, így egy nyugodt reggeli után megpróbáltuk összerakni a mai és holnapi programot. Csabinak fontos volt, hogy menjünk el a Redeo drive-ra, illetve a Hollywood boulevardra, így ezekkel kezdtünk. A Rodeo drive-on megtalálható mind az 5 luxusmárka üzlete, amit én ismerek, illetve még kb. 30 olyané, amiről nem is tudtam, és már most sem tudok. Ezek az üzletek jellemzően üresek, azaz nem, mert eladók azért vannak, vásárlók nem nagyon. Gondolom mindenki fél attól, hogy úgy kinézik onnan, mint Julia Robertst a Micsoda Nőben. Egyébként semmi extra az útnak ezen szakasza, az ott ténfergők legalább 70%-a turista, és egyébként is kb, olyan, mint az V. kerületben a Váci utca.

A másik részén lakóházak vannak, arra is elsétáltunk. Az elején Csabi minden házat lefényképezett, kíváncsi voltam, mikor hívja ki valaki ránk a rendőröket, hogy itt mászkál két látványosan nem idevaló srác, és fényképezi a házakat... Egy-kettő egyébként tényleg kifejezetten szép volt, de volt jópár igénytelen is.

Ezután átmentünk a Hollywood boulevardra, ahol minden megjelent, amit utálok LA-ben: tömeg, turisták, hajléktalanok, kosz, az, hogy minden "mű", emberek, akik rád akarnak erőltetni valamit... Borzalmas... Csabi fel sem nézett, csak a csillagokat bámulta, és fényképezett. Azt hiszem, ő bajban lett volna 15-20 évvel ezelőtt, még a digitális fényképezőgépek és okostelefonok elterjedése előtt, amikor egy tekercs 24-36 képet tartalmazott, annyit kellett beosztani. :D De a végén szerintem már neki is elege lett ebből a miliőből, így tovább indultunk.

Innen az Echo parkba vezetett az utunk, ami egy kis part egy tóval a belvárostól nem messze. Megváltás volt a sok turista után egy békésebb, természetközelibb helyen lenni, még ha csak azért is mentünk, hogy fényképet készítsünk a belvárosról.

Biztos, ami biztos, innen átsétáltunk a Vista Hermosa Parkba, ugyanezen célból. Hát, itt már olyan környéken is sétáltunk, ami nem annyira turistabarát. Nem azt, mondom, hogy a helyi gettó, de azért messze nem a legjobb környék. Így pár óra különbséggel láttunk a két végletet, illetve ahhoz közelit.

Végül pedig elmentünk a Staples centerhez, a Lakers meccsre. Előtte kajáltunk egyet, majd beültünk a helyünkre. A meccs kezdése előtt 10 perccel megjöttek a szomszédaim, és elég hamar kiderült, hogy ők is magyarok, Egerből jöttek. Ennek mennyi volt az esélye? Mivel én sem a Lakersért, sem a Spursért nem vagyok oda különösebben, semleges voltam. Oké, alapvetően a Spurs kevésbé antipatikus, de a jó meccs, jó hangulat miatt tudtam szorítani a Lakersnek is. Hát, az első negyed után nem gondoltam, hogy ebből meccs lesz, de az lett. Kb. 50 másodperccel a vége előtt 8 ponttal vezetett a Spurs, jópáran haza is indultak, de a vendégek elbénázták, és LeBron James 2.4 másodperccel triplával egyenlített, így jöhetett a hosszabbítás. Itt aztán a Lakers lépett el 6 ponttal az utolsó percre, de 8.1 másodperccel a vége előtt, 1 pontos hazai vezetésnél James mindkét büntetőjét kihagyta, Spurs időkérés, szép figura, és már ők vezetnek 1 ponttal 4 másodperccel a vége előtt. Hazai időkérés, James megkapja a labdát, majd elhibázza a győztes kosarat. 143-142-re nyert a Spurs. Izgalmas, egész jó meccs volt, ám színvonalasnak nem nevezném, védekezni egyik csapat sem nagyon volt hajlandó/képes.

És végül itt egy megrendelt kép is a végére, remélem felismeri, aki kérte. :)

Ez egy stresszes napnak ígérkezett, mert bár csak két programunk volt, mindkettő időhöz volt kötve, ám a kettő közötti távolság a lehetséges dugófaktorral megspékelve aggodalomra adhatott okot. Éppen ezért időben keltünk, hogy egy kényelmes reggeli is beleférjen. A reggeli nem volt semmi extra, ettem már jobbat is (az egyik stockholmi szálloda reggelijét SEMMI sem fogja tudni felülmúlni...), rosszabbat is. De legalább láttuk a Hertha meccs végét.

10-re kellett a Warnernél lennünk, 9 köröl indultunk el, az út nagyjából 35 percesnek ígérkezett. Az első kanyarig így is volt... A lényeg, hogy 50-re már le is parkoltunk, bár Csabi érhetően kissé feszült volt út közben, hogy odaérünk-e időben. Neki ugyanis ez a stúdiólátogatás volt a hab a tortán, a pont az i-n, a pók a sarokban. Ja, nem, ez nem idevaló... 55-kor már meg is kaptuk a fekete A betűnket, ami majd biztos jó lesz valamire. A hölgy mondta, hogy egy kis csúszás várható, kb. 20 perc, mire mi jövünk. Ennek ellenére 10:05-kor jött egy hölgy, hogy az A betűsek az első sorba, a B betűsek a másodikba, C-sek a harmadikba. Beálltunk, bementünk a terembe, majd kiderült, hogy most még nem a fekete betűsökön van a sor, hanem a fehéreken. (Fehér > fekete, ugyebár) Szuper, kimentünk, várakoztunk. Közben megnéztem, hogy amúgy mennyi ideig fog ez tartani. Itt esett le, hogy ez nagyobb rendezvény, mint amire én számítottam, 3-3,5 órát írtak. Lévén 3:15-kor már Anaheimban a ceremónia kezdődik, oda pedig eljutni 40-60 perc a forgalomtól függően, azaz 2 körül csak el kéne indulni, hogy parkolóhelyet is találjunk, kezdtem kicsit ideges lenni. Pláne, hogy 10:30-kor sem történt még semmi. (Innen oldjátok meg a matekot, nem segítek.) Oda is mentem az egyik lányhoz, hogy "Mi lesz má', he?", mire azt mondtam hogy pár perc.

Pár perc múlva tényleg kezdődött is. Érdekes volt. Egy csomó helyre elvittek bennünket, és az egészből az volt számomra a leghangsúlyosabb, hogy milyen egyszerű alapanyagokból (házak, utcák, eszközök) mennyi mindent ki tudnak hozni. Azaz hogy vágással, ugyanannak az utcának a különböző sarkaiból készített felvételekkel, két snitt közötti apróságok változtatásával hogy eladják a nézőnek, hogy egyébként teljesen más helyszínek, vagy éppen azok sokkal nagyobbak. Ugyanaz az utca gyakorlatilag megtalálható a Gilmore Girlsben (Szívek szállodája, azt hiszem), mint a Szárnyas fejvadászban. Szóval itt aztán tényleg nagy szükség van a kreativitásra.

Láttunk egy csomó ikonikus ruhát (Batman), autokat (Batmobil), motorokat (Batpod), megmutatták hol veszik fel a Big Bang Theory (Agymenők) című sorozat legtöbb jelenetét, láttuk a kelléktárat, szóval tényleg sok mindent. A túra végén készült rólunk fénykép a Jóbarátok kávézójának másában, sőt, még a Batpodra is felülhettünk, hogy egy jelenetet újravegyenek velünk. Hát, nekem ez a motor kicsit kicsi volt, így pedig elég idiótán nézek ki rajta, de ez nem tartott vissza attól, hogy egy vagyont fizessek ezért a videóért. Hiába is lett volna belőve a hajam, a szélgép elrontotta volna, de így, hogy nem volt belőve, nem javította ki... :) Fájó felismerés volt, hogy nem vagyok olyan menő a Batpodon, mint Ben Affleck, de azzal bíztatom magam, hogy csak a hiányzó smink, illetve a rosszul beállított motor miatt. A fájdalmamat enyhítette, hogy erről a helyről a parkolóba úgy juthattunk el, hogy elvittek minket olyan golfautó szerűséggel (a túra nagyján ilyennek furikáztak minket). Úgy alakult, hogy Csabival ketten voltunk csak utasok, és egy lány volt a sofőr. Miután elmondtam neki, hogy voltunk ezen a batmanes cuccon, és megegyeztünk abban, hogy mennyire rossz ez a térdnek, beértünk a parkolóházba (oké, a kettő között volt más téma is, de az most nem érdekes), és értelemszerűen levettem a napszemüvegem. Majd ekkor megkaptam a hónap (sőt, év!) bókját, hogy most már érti a Batman vonalat, olyan a szemem, mint Christian Bale-nek. :D :D Oké, tudom, hogy ez nem igaz, de attól még jól esett. :) Csabiéra azt mondta, hogy az ő tekintete meg Val Kilmerére hasonlít. Szerintem ez sem igaz, de mindegy. Mostantól nyugodtan szólítsatok csak Chrisnek. ;)

Ja, majd elfelejtettem, kipróbáltuk a Teszlek Süveget is (fogalmam sem volt, hogy ez a neve, most néztem meg), és mindketten a Ravenclaw házba kerültünk. Ha jól kerestem rá, ez a Hollóhát. Azért az megkapta a fülem, amikor azt mondta, hogy éles elmém van, ezzel engem meg is vett, innentől minden szavát elhittem. :D

Ez pedig a napi Csabi :)

A túrával fél 2 felé végeztünk, időben voltunk tehát, de nem késlekedtünk, el is indultunk Anaheimba, ami kb. 1 órás útnak nézett ki. Tegnap elfelejtettem írni, de itt tényleg van carpool, ami egy dedikált sáv azon járműveknek, amelyek legalább két embert szállítanak. Buszokat mondjuk nem láttam rajta. Mivel mi ezt a feltételt teljesítettük, amikor volt értelme (sőt, néha akkor is, amikor nem), én bizony kihasználtam. És igen, Ricsi, énekeltem is. :) Még az elején. Csabi csak dúdolt...

Megérkeztünk a csarnokhoz, parkolóhelyet kerestünk/találtunk, bementünk, és 3:10-kor már el is foglaltuk a helyünket, pedig még egy-egy hot-dogot is vettünk. (Amit mondjuk úgy meglocsoltak csiliszósszal, hogy az ember minden méltóságát elvesztette evés közben... Mármint, nem lehetett szépen enni, még mielőtt valaki másra gondolna.) Ha esetleg valaki nem tudná, főként azért vagyunk most itt, mert az egyik kedvenc játékosom mezét vonultatta vissza a kedvenc csapatom. Maga a ceremónia nagyon jó volt. Hol vicces, hol megható, de végig érdekes. Csináltam pár videót is róla, de persze feleslegesen, mert azóta fent van -valószínűleg jobb minőségben- a Youtube-on. Mindenesetre, örültem, hogy ott vagyok, és részese vagyok ennek az egésznek.

Ezt követte maga a meccs. Ha a szívemre teszem a kezem, és teljesen őszinte akarok lenni, nem ez volt minden idők legmagasabb színvonalú NHL mérkőzése, de még csak a legizgalmasabb sem. Ettől függetlenül én nagyon élveztem, és nekem úgy tűnt, Csabi is. Utána még azt is mondta, hogy konkrétan izgult, hogy a végén összejön-e az egyenlítés. Ja, mert hogy a Ducks 2-0-s előnyről 4-2-re kikapott, az utolsó gól már üres kapus volt, de 40 másodperccel a vége előtt még az egyik Buffalo védő (Larsson?) a gólvonalról húzta ki a korongot.

Azért én nem keseredtem el teljesen, vagy legalábbis nem ennek a számlájára írom, hogy a meccs után ész nélküli költekezésbe kezdtem a team store-ban :D Ennek eredménye két póló, egy "emlékkorong", és egy téli sapka lett. :)

A hazaút teljesen sima volt, majd Csabinak volt egy kalandja a lifttel, de ezt nem merem leírni... :D Aztán eszembe jutott, hogy ma este 10-től holnap reggel 6-ig áramszünet van, mert a közelben valami felújítást végeznek. Szóval most itt írom a tök sötétben a posztot, miközben Csabi már alszik. Szóval mára ennyi, holnap még kimegyünk két bohóccsapat kosármeccsére, de egyébként már eléggé a túra finisében vagyunk.